Terjedelmi és lustasági, valamint emberbaráti okokból nem fogok most mindenkire reagálni, tehát ne vedd ezt magadra, a te hozzászólásod pusztán inspiráció a számomra.
Ugy ertem, ha beleteszik, az teljesen helyenvalo dolog. Ha meg nem, akkor is. Milyen kis bonyi az elet, ugye? :-)
Kellemes álláspont, csak éppen itt és most téves.
Az ugyanis nem úgy van, hogy iderángatunk mindenféle államokat, akik alkotmányában szerepel az isten, aztán az ő demokratikus gyakorlatukból arra dedukálunk, hogy akkor nálunk is pont ennyire fog számítani, mint náluk.
Merthogy a mi demokratikus gyakorlatunk nem erre mutat.
Eleve, nekünk nincs ilyenünk...
Továbbá a magyar értelmiség még mindig nem érti, hogy mi történik itt és ha nem érti, akkor arra a következtetésre jut, hogy akkor az egyenkénti aktusok nem is számítanak.
Hát kifaszt érdekel az alkotmány? Meg kifaszt érdekel a Stumpf alkotmánybíró, meg a többi?
És ha minket nem érdekel, akkor bizonyára nem is számít.
Pedig számít, mert itt semmi sem történik véletlenül.
Kormányozni még nem sikerült, mondhatnám, hogy konkrétan semmit sem sikerült csinálni a CHF és Euro árfolyamának az egekbe lendítésén kívül, de talán még így jártunk jobban...
Ha isten bekerül az alkotmányba, akkor arra hivatkozva lehet majd korlátozni az abortuszt, lehet kötelező hittant előírni, lehet minden szirszarral a papok véleményét kérni.
Ez már mindannyiunkat érinteni fog.
És az egész lényege a zemberek szakrális szinthez való csatolása, ami eleve értelmetlenné tesz bámiféle vitát, ellenkezést.
Mindennek a támasza a szavazófülkei forradalom. Ilyen forradalmat ugyan nem baszott még a világ, de sebaj!
Közben persze semmiféle forradalomról szó sem volt, a zemberek egyszerűen a töketlenséget és a lopást büntették, ami a Fidesz ezirányú ténykedését tekintve erős eufemizmus, dehát a nép az, aki hülye lehet és ezzel a jogával maradéktalanul él is.
Mi meg, a nép mindenkori bölcsességébe vetett végtelen hitünkben dughatjuk a fejünket a homokba, csak kérdés, hogy mit találunk ott...?