Gondoljátok meg Creative Commons License 2010.08.15 0 0 17594
Az Orbán kormány legitimitásáról lehet vitázni, csak nem érdemes. Az elmúlt nyolc évben éppen eleget vitáztunk a koalíciós kormány illegitim voltáról. A szavazatok mennyisége dönti el, hogy ki alakítson kormányt. Nincs olyan törvény, vagy közmegegyezés, hogy az elhallgatással, ámítással, félrevezetéssel szerzett szavazatok nem számítanak. Itt jegyzem meg a hülyék szavazata pont annyit ér, a mérlegelésnél, mint a nem hülyéké. A demokrácia már csak ilyen.
Lásd, az MSZP-nek volt programja, hihető ígéretei, csak egy valami nem volt, hitele. Sajnos!

A baloldalnak a következő négy évben kellene valahogy összeszednie magát, amelyre pillanatnyilag semmi esélyt nem látok. Igazi karizmatikus személyiség egyelőre nem jelentkezik. Gyurcsány az volt, de legalábbis az én szememben nagyot esett az ázsiója. Szerintem egy igazi államférfi nem így viselkedik egy vesztett szavazás után. Kirúgom azt az egészségügyi minisztert, akinek a döntésében magam is részt vettem? Ezt korábban a kormányülésen nem tárgyalták meg? Ha nem, akkor milyen kormányfő az, ahol a miniszterek csak úgy a saját fejük után mennek? Egy ilyen lépés után várható volt a koalíció felbomlása? Minden bizonnyal!
Előzmény: kaleb (17590)