Sziasztok!
Nagyon szépen köszi a sok dicséretet, nekem sokat jelent. Pér felmerült kérdésre adnék választ most.
1. Az egyik a motorháztető, hogy miért nem nyílik. Na igen, ez egy nagy hiányosság ha modellautós szemszögből nézzük. Gondolkodtam is rajta igen sokat (mondjuk volt is rá időm). Én tizenpár éven keresztül maketteket készítettem, aminél nem lényeg hogy nyíljon bármi is, sőt még az se hogy guruljon, csak kiállítási tárgy, hogy minél szebb legyen és minél élethűbb. Hát talán ez az "előéletem" befolyásolhatott a fix motorháztetős megoldásban. A következő modellemen már mindenesetre nyitható ajtó lesz, bár tudom hogy ez óriási feladat (nem bírnám ki ha elrontaná az összképet, így nagyon pontosan kell illeszkednie). Tekintsétek úgy ezt a Wartburgot, mint az első ilyen "kinyitott autós" próbálkozásomat. :)
2. A másik a szín. Hát ereedetileg én sem ilyen narancssárgát terveztem, de végül közbeszólt az élet és mivel fehér festéket már régóta nem tudtam szerezni (azóta megoldódott), így valami olyat kellett választani amiben a fehér és szürke vagy krémszín nem szerepel. Túl sötét sem jó, mert az a részleteket "benyeli" (lásd: Retróautós volgák, tátrák). Így döntöttem a narancssárga mellett, amire az alább beszúrt két kép adott ihletet. :) Lehet hogy nem gyári, de azért elmegy.
3. A vászontető. Ami nem vászon, hanem műbőr. Olyan anyagot kerestem, ami műbőr-hatást kelt de nem vastag. A makettezők közt elterjedt különféle textil és egyéb anyagok a mintázatuk miatt a vászontetőhöz jók, így valami olyat kellett keresni aminek a felülete sima, mint a műbőré, ugyanakkor nem is túl sima, de vékony és könnyen hajlítható. Na ehhez szeretem be papírt a művészellátóból, a "ponyva" így készült. Nem sok képet találtam a hátrahúzott tetőről, de amit felleltem, azt tanulmányoztam és igyekeztem ez alapján elkészíteni a modellt. Lehet, hogy ennek ellenére sem lett élethű. Mindenesetre jobb mint a gyári modellé. :D
+ összesűrítve talán több napnyi munka van a modellben, ennek minden mozzanatát nem tudom leírni (unalmas is lenne), így lövésem sincs hogy milyen tippeket/trükköket írjak le a modell készítéséről. Maradjuk annál, hogy ha van kérédés, szívesen válaszolok (elsősorban e-mailben, hogy ne legyen itt "offtopic"), de okítani sem akarok mert nem vagyok abban a helyzetben, nekem is van még hová fejlődni. :) SŐŐŐt... :D
![](https://img.index.hu/imgfrm/0/1/4/1/THM_0007970141.jpg)
![](https://img.index.hu/imgfrm/0/1/4/6/THM_0007970146.jpg)
![](https://img.index.hu/imgfrm/0/1/4/8/THM_0007970148.jpg)