Day 2: Taxi az Old Domesticre. Asszem 10,45-re volt kiírva a gép. Egy óra késés. Várakozás a 17 fokosra hűtött váróteremben a PHP 200 airport tax befizetése után. Mögöttünk két hatvan körülinek és helybélinek látszó úr üldögél, akik beszélgetést kezdeményeznek.
A filippínók amúgy mindenhol végtelenül barátságosak, segítőkészek voltak és prímán beszélnek angolul, ami más általunk addig megismert ázsiai népekről nem mondható el. Mint megtudtuk az angol a második nyelv, kötelező az iskolában és hajszál híján az USA 52. állama lettek anno.
Tisztázzuk az urakkal, hogy Coronba tartunk. Egyikőjük elárulja, hogy ők is és, hogy "I have a place there". Gondoltam van valami bungalója. Felajánlották, hogy mivel értük úgyis mennek és van 2 hely még a dzsipben elvisznek szívesen Coronba a reptérről. Ezt persze el is fogadtuk. Így jó társaságban és 300 pesot megspórolva tettük meg a zötyögős utat, amire büszkén mondták, hogy új, nemrég adták át. A város előtt bekanyarodunk egy farmra, ami szintén a place-szel rendelkező úré és harci kakasok tenyésztésére szolgál. A fél órás út alatt megkedvelhettek, mert elárulják, hogy a "place" nem más, mint Malcapuya szigete, amiről nekem derengett, hogy pár fotót láttam, amikor a környék nevezetességei után kutattam. Később az is kiderült, hogy még hat szigete van emberünknek. Meg is illetődtünk, hogy egy ilyen hatalmasság harci kakasait fotózhatjuk és kóláját ihatjuk. A sofőrről (továbbiakban MJ) is kiderül közben, hogy nemcsak Malcapuya urának a jobb keze, hanem egyszemélyes utazási iroda is. Invitáltak, hogy ha van kedvünk töltsünk 1-2 napot a szigeten, ami amúgy barátaik és barátaik barátainak áll rendelkezésre. Ki ne akarna életében egyszer egy déltengeri magánszigeten aludni tengerparti bungalóban? Jóhogy akartunk. A Seadivenál kitettek minket és MJ megígérte, hogy este beugrik és összeállít addigra egy package-t nekünk.
Bírjuk a meleget, a Seadiveban a PHP 800-as szobát választottuk. A berendezés: ágy, polcféleség, szék, ventillátor, fürdőszoba. Basic, de hát úgyis csak alszunk. Ebéd tonhal roston helyben asszem 220-ért, nem rossz, de nem extra és ebéd közben bizony zavarja a kikötő és a szembesziget hegyeiben való gyönyörködést a tény, hogy itt bizony gyerekcipőben jár még a csatornázás. Közben elered az eső, de úgy rendesen, viszont mire végzünk majdnem el is áll. Kitaláljuk, hogy a sötétedésig rendelkezésünkre álló pár óra alatt kajakozunk. A recepcióstól megtudjuk, hogy a Siete Pecados olyan 45 percnyi evezés és bérelhető kajak a búvár shopban a hotel mellett. Megalkuszunk 200 pesoban és indulunk is. Viszünk maszkot is, azt 100-ért mérik. Ahogy távolodunk a kikötőtől a víz egyre tisztul, barnáról kékre vált. Bámulatosak a környék hegyei, a partról, hajókról integetnek a helybéliek, viszonozzuk persze.
Az út valóban bő 45 perc, de akkor lapátolni kell tempósan a tükörvízen. A hely eltéveszthetetlen. És nem is értem miért nem ismertebb. Más ehhez hasonlókat filmek tettek híressé, vagy épp fordítva. Hat kis sziget emelkedik ki a vízből egymás közelében, a hetedik némileg arrébb. Néhol csak kb. 30 centi lehet a mélység, a színes korallok között pár hal is úszkál a tiszta vízben. Az egyik bójához kikötjük a hajót és elkezdünk lebegni és gyönyörködni. Halak és korallok. Egyszer csak csiklandozást érzünk a talpunkon. Odanézünk és azt látjuk, hogy két halfaj vagy 80 egyede nyüzsög lábunk körül és csipkedi az ázó bőrt. Ha kezünk nem mozdul, akkor azt is. A tömegbe markolok, egy 6 centis kis sárga a kezemben marad. Picit élvezem, hogy én itt a tengerben, tenyeremben a tenger teremtménye, majd szabadon engedem.
Gyorsan közeleg a korai naplemente, ideje visszatérni. Még megállunk a Hot Springsnél. Már a bokáig érő tenger is vagy 35 fok, nem kívánkozunk be a medencébe, a helybéliek láthatóan élvezik. A falépcső és a mangrove erdő látványos. A nap már lemegy mire visszaérünk.
MJ vár a recepciónál. Elmeséljük kalandjainkat a halakkal, mosolyog. Mondjuk ezzel telik élete. Előadja a lehetőségeket. A kétnapos, egy éjszakás programot választjuk.

Day 3: Megreggelizünk. Elfogadható. 150 peso/fő asszem. Sűrű felhőzet. Gyötör a jetleg, vissza az ágyba. Egy körül kászálódunk ki és városnézés mellett döntünk az idő miatt. Pár óra alatt kényelmesen bejárható Coron. Egzotikusságán kívül túl sok látnivalóval nem szolgál, turista paradicsomnak nemigen nevezhető, a kioszkokban vett kólákat az utcán kortyoljuk el. Fotózgatjuk a jeepneyket, motoros tricikliket, a temérdek egyenruhás kisiskolást és köszöngetjük, de nem megyünk a Hot Springshez. Végül a város fölé magasodó Mt. Taypas felé vesszük az irányt. A gps 800 métert mutat légvonalban, sajna a geocaching.com utolsó hozzászólása szerint a hely ládája eltűnt. Nekivágunk a 719 lépcsőfoknak. Mit szépítsem, vagy hatszor roskadok le lihegve a padokra útközben. Épphogy elcsípjük a naplementét. A ládának valóban hűlt helye. A látvány azonban pazar.
Vacsora az MJ ajánlotta Kawayanan Grillben. Meghatóan udvarias kiszolgálás, teljesen kellemes környezet és nem utolsósorban kitűnő konyha. Három főfogást is kérünk a halakból, annyira ízlik, Red Horse mellé, végül egy pudingszerű desszert. 850 pesot hagyunk ott. Ennek harmadából is biztos jól lehet lakni Coronban, de sajna elég finnyás vagyok az élelemre.

Day 4: 9-kor találkozó a kikötőben. Szépek ezek a „szárnyas” hajók. Velünk együtt hat utas van. Egy manilai pár, MJ és egy fiatal helybéli lány, Charm, akit miattunk szerződtettek a 2 napra segítségül. Rögtön ice tea-t nyom a kezünkbe. Másfél óra az út, a tenger egyre kékebb, fotózok, mint a japánok.
A sziget, olyan, amilyennek képzeltem. Egy „központi” olyan 300 méter hosszú valóban púderszerű homokos strand, pálmafák, buja növényzet, „bungalók”, sziklák. 22 hektár amúgy a sziget. 8-9 „bungaló” ha van. Egy téglaház, mely a sziget szimpatikus uráé, de azt mondja kétszer aludt benne a 30 év alatt. Hét állandó lakója van a szigetnek, söprik a seaweedet a parton, főznek a vendégekre, felszolgálnak, beszedik a 100 pesos belépőt az itt kikötő hajók utasaitól. Napi 8-10 hajó áll meg 1-2 órára.
Azt gondoljuk van még idő az ebédig, kerüljük meg a szigetet. Hamar a kristálytiszta vízbe kényszerülünk, látványos sziklák állják utunkat. Fotózunk és bukdácsolunk, lábunk alatt homok és szikla váltja egymást. Vagy egy órája jövünk, dél elmúlt, éget a nap, végre feltűnik egy homokos part, talán ott majd levágható a maradék kis rész. Odaérünk, Charm már integet a parton, hogy vár az ebéd. Ja igen. MJ még Coronban érdeklődött mit szeretnénk enni, halat és rákot kértünk. Később a piacon össze is futottunk, ellenőrizhettük a nekünk kiszemelt példányokat
Tizen ülünk az asztalnál, egy kanadai pár is ott töltötte az előző éjt. Az ebéd parádés. Kéttenyérnyi halak roston, kellemesen fűszeres malac hús, köretnek grill zöldség, kis krumpli nameg rizs. Kóla és sprite az ital. Banán és mangó a desszert. Mikor kiderül, hogy még nem ittunk friss kókuszt felküldenek a fára valakit és kapunk egy-egy zöld gyümölcsöt. Kifejezetten frissítő.
Kis heverészés a homokban, lubickolás a vízben, majd felkerekedünk a közeli korallzátonyhoz. És igen, MJ nem felejtette el a maszkokat Apály van, néhol ki is kell szállni a kis csónakból, gázolunk a térdig érő vízben és nem bírjuk megállni, hogy ne emeljük ki a tenyérnyi kék tengeri csillagokat, amiket persze gyorsan vissza is helyezünk. A zátony eleinte még a kezdő snorkelező számára sem extraizgalmas, barnás holt korallok főleg, néhány hal. MJ később elmondja, hogy sajna dinamittal is horgásztak a helybéliek korábban. Később azonban elkezd színesedni a világ. Kék, világoskék, sárga, fehér, rózsaszín dolgok vannak a víz alatt. Némelyik ágasbogas, agancsra emlékeztet, másik olyan, mint egy csipke, harmadikról kiderül, hogy kagyló, bezárul, mikor megérintem ujjam hegyével. A legterebélyesebb korallok olyan 3 négyzetméteresek lehetnek. Még bohóchalat is látok, azok egész érdeklődőek. A többi 30-40 féle csak úszkál, némelyik párban, némelyik többszáz fős csapatokban. Kb. 3 órát töltünk a vízben, elröpül.
A vacsora megint hal, ezúttal is roston, most egy olyan 6 kilós példány. Elég jó az íze, de én az édes-savanyú szószt titokban megpróbálom lekapargatni róla. Párom most elégedettebb, jókora rákok piroslanak az asztalon. Megtudjuk, hogy mi vagyunk a második a szigeten éjszakázó magyarok, és elismerően bólogatnak, hogy bizony bátor nép vagyunk, hogy ’60 körül szembeszálltunk az oroszokkal.
Ideje szállást választani. Kicsit meglepődünk, hogy valóban a tengertől 20 méterre álló pálmalevelekből és bambuszból épített sátor lesz szállásunk, de eccerélünk, be se mennék a téglaépületbe, ha esne se. A hőmérséklet kellemes, a szúnyogok rohama épp elviselhető.

Day 5: Vékony alattunk a matrac, korán ébredünk, misztikus a hajnal a csendet felverő madárhangokkal. A napkelte a félreeső kisebb strandról élvezhető igazán. Csak mi vagyunk, ruha nélkül gázolunk a tengerbe.
A reggeli narancsdzsem, ahogy kértem. Fürdőzünk, heverünk a homokban. Érkezik két hajó. Tíz bakfis ugrabugrál a partra, fotózgatják egymást, megmártóznak. Kifizetik a 100 pesokat majd továbbállnak. Ideje indulnunk, MJ meg akarja mutatni a környék összes látnivalóját. Búcsút veszünk vendéglátónktól, talán ő is komolyan mondja, mi biztos jönnénk még, ha alkalmunk nyílik.
A negyedik aksicsere után el is indul hajónk motorja, viszlát Malcapuya.
Egy óra hajózás után érünk a Skeleton Wreck-hez, mely egy a parttól pár méterre elsüllyedt japán hajó, látható a víz felszínén lebegve is. Kis ladikon egy alulról a köldökéig pucér kb. két és fél éves kiskölök próbál hajónkhoz evezni, apja nyúl a 100 pesos belépőkért, amit MJ át is nyújt. „Terített asztal”, roston tonhal vár minket a hajón a snorkelezés után. A banánból, bár szárazabb, mint az itthoni, repetázok.
Innen pár perc hajóút a Twin Lagoon. Elképesztő formájú sziklák között manőverezünk a vízben lebegő hegyek között. Kikötés után egy kis sziklanyíláson át lehet beúszni apálykor a belső lagúnába. Egészen megdöbbentő helyeken kapaszkodnak meg a fák a sziklákon. A medúzáktól megijedek, de MJ megnyugtat, ártalmatlanok.
Már Coronnal szemben vagyunk. MJ bevallja, hogy csak egyik tóra maradt idő és az a Kayangan lesz, merthogy az a szebb. Ha van olyan toplista, hogy a világ 100 legszebb helye ennek a tónak benne kellene lennie. Olyan 60 méter magasságig kell felhágni a guszta falépcsőkön a kikötőhelytől, hogy elérjük a sziklák tetejét és leereszkedni a másik oldalon a tóhoz, aminek ez az egy bejárata van. Körülöttünk trópusi buja dzsungel. A lépcsők tetejéről visszanézve az öböl látványa káprázatos. Leérve gyorsan lekapkodjuk magunkról a ruhát. Nemcsak azért, mert annyira vágyunk az áttetsző türkiz vízbe, bizony csípnek a szúnyogok. Mi hatan vagyunk csak. Próbálok úgy úszni a vízben, hogy semmilyen zajt ne csapjak. Körülöttünk a sziklák olyan 100 méter magasak lehetnek. Transzcendens élmény, fenséges.

Sötétedik sajna, ideje visszatérni Coronba. MJ még meglep azzal, hogy a vacsora még benne van az árban és akkor találkozzunk a Seabreezeben, amely egy új szingapúri étterem. Nincs kedvem a Seadive baromi puha matracához, a piac melletti Oriental Lodgeban töltjük az utolsó éjt (PHP 1180 reggelivel). A hely bejárata ijesztő, de maga a szoba takaros, újszerű, légkondis. Reggel zavaró a zaj, a reggeli értékelhetetlen.
A vacsora első fogása egy kókuszos thai zöldségleves. A Tanduay rumtól felbátorodva kanalazok bele. Nekem picit csípős, de remek, csak a káposztaleveleket hagyom meg az alján. A főfogás egyben melléfogás is. Apró csirkedarab panírozva, égetően csípős kukoricával és olajban eláztatott burgonyafánkkal. MJ ezt a számlát is rendezi, mi pedig felé adósságunk, PHP 6000 igazán megérte a két feledhetetlen napért.

Day 6: Reggeli után MJ még segít fuvart szerezni Busuangába. Elérhetőségeket cserélünk (ha valaki kéri megadom), majd beülünk a terepjáróba. 20 peso a Busuanga-i airport tax. Manilaban pedig további 750 mikor tovább utazunk.

Konklúzióként azt mondanám, hogy Coron remek bázis egy párnapos tartózkodásra, ha valaki merülni akar, akkor talán többre is. Aki csak strandolni szeretne az ne ide menjen, a gyermekkel utazóknak sem biztos, hogy Coron a szerencsés választás.