"gondolom, a nézőponttól független metafizikai "igazság"-hoz tartozónak tartod azt az állítást is, hogy létezik nézőponttól független metafizikai "igazság"."

 

Így van, jól gondolod.

 

"ám ez a kijelentés máris a nézőpontodtól függ."

 

Szó sincs róla. Például Wittgenstein szerint erre erre a metafizikai igazságra (amit nem átallott még ő, a logika egyik legnagyobb mestere is "rejtélynek" hívni) rá lehet mutatni. Létezik, mégsem függ egy egyén kijelentésének szubjektivitásától, nézőpontjától. Nem hiszem, hogy az állásfoglalástól való tartózkodás kényelme vezérelte volna, ennél becsületesebb gondolkodó volt. Vagy ott van Kant és a magánvaló. Spinoza szubsztanciája... És még sorolhatnám. Ma, a poszt-posztmodern korban egyikük sem számít "modernnek". Sőt, komikusnak hathat a metafizikájuk. Én mégis velük tartok, s nem a neopragmatikus, cinikus, és némiképp szellemtelen filozófiával.

 

"a változatlan belső "lényeg", szubsztancia, lélek fogalmával pedig van egy alapvető probléma: még senkinek sem sikerült definiálnia, hogy mi az, sem megmutatnia, hogy hol van, vagy miből áll."

 

Ez tipikusan egy materialista, pozitivista (és egyben az analitikus filozófiai argumentációra jellemző) érvelés. Hibás. Egy "változatlan belső lényeg" - amely igazságként lenne megragadható - nem a mérhetőségével, definiálhatóságával lenne verifikálható. Még azzal sem, hogy valaki rámutat: itt van és ebből és ebből áll... Ez a fogalomból következően is lehetetlen. Platón ideái, Kant magánvalója, Schopenhauer akarata, Spinoza szubsztanciája, Leibniz monászai stb. egyfajta intelligibilis szemlélet révén megragadható csak. Kizárólag az ész révén. Esztétikai szemléletnek helye itt nincs, épp ezért értelmetlen a kérdés, hogy hol van ez a szubsztancia és miből áll, mert ezzel implicite is azt feltételezi, hogy valami olyasmiről van szó (akár entitásról, akár másról), ami valami transzcendens, a világon, annak jelenségein kívül való. Valójában pedig beszélhetünk metafizikáról immanens, tehát a "világban benne lévő" értelemben is, nemcsak transzcendens viszonylatban.

 

Hogy plasztikusabb legyek: ha belenézel az Élet Kaleidoszkópjába, ahol látod magad és a világ jelenségeit minduntalan változni, feltűnni számtalan formában és relációban - mindez esztétika, az érzékek birodalma. A legtöbb ember megreked itt és realitást ad minden átmenetnek, állapotnak, egyszóval ezeknek a változásoknak. Ez lenne az érzéki szemlélet. De ott van ezen változó jelenségek, fenomének mögött az állandó struktúra, az a szféra, amely csak elgondolható és így az ész által ragadható meg és korábban ezt hívták intelligibilis vagy intellektuális szemléletnek. Egyfajta intuícióról van szó. A korai Wittgenstein szerint a világnak ez a stabil hálója a logika. Platón szerint az ideák. Nem beszélve a misztikus gondolkodókról.

 

szerintem legtöbbször inkább csak a remény hívja életre, hogy kell lennie valami állandónak magunkban, amitől a jelenlegi önmagunkat összekapcsolhatjuk régebbi önmagunkkal, ami biztos pontot jelenthetne a múlandóságban, amitől sokan oly mélyen és oly indokolatlanul rettegnek.

Ez a remény inkább a vallás, az Isten képzetét eredményezi véleményem szerint. Antropomorf igény. A vallás létrejöttét azonban nem hasonlítanám a metafizikához, valamilyen szubsztancia, princípium feltételezéséhez, amely nem a remény szülötte, hanem a becsületes filozófiáé. A filozófia legújabb, posztmodern képviselői, akik antimetafizikusoknak, -esszencialistáknak, relativistáknak, pragmatistáknak tartják magukat, szerintem túl gyávák, felületesek és komfortosak ahhoz, hogy szembenézzenek a mélyebb igazságokkal, amelyek szükségképp metafizikaiak. Tudomány és metafizika nem zárják ki egymást. Még Darwin elmélete is metafizikai! Csak ennek beismerése nyilván nem vállalható az elmúlt évtizedekben (egész napjainkig), hiszen kínos, diszkomfortos lenne a tudomány számára...

 

A matematikai igazságok is metafizikai igazságok, amennyiben azok a priori érvényesek. (Ezt Kant bizonyította a Tiszta Ész Kritikájában.) És én azt állítom, ahogy a XIX. század végéig, XX. század elejéig a legtöbben, hogy léteznek a létre vonatkozó, a priori ontológiai igazságok is. Ettől még azonban teljes mértékben ateista vagyok, semmiféle Istenben nem hiszek.