Vona elfogadhatatlannak tartja Pősze kijelentését
Információink szerint a Jobbik holnap 10 órától tart frakcióülést, amelynek napirendjén fog szerepelni Pősze Lajos, frakcióvezető-helyettes botrányt kavart kijelentése a Gárdáról. A párt elnöke elmondta a barikad.hu-nak, hogy holnap tájékozódik a kijelentés körülményeiről a frakcióülésen és megvitatják a kialakult helyzetet. Annyit elárult, hogy felháborította az eset, de nyilatkozni csak holnap 12.45-kor fog az Országgyűlés ülésének kezdete előtt miután a frakció megtárgyalta az ügyet.
Mint ismeretes Pősze Lajos egy napilapnak adott interjúban azt ecsetelte, hogy nem szerencsés az, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a Gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak, és elmondása szerint ezt az álláspontot rajta kívül több frakciótag is támogatja. Pősze hozzátette, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, és eltűnt már az a rendszer, amivel szemben szükség volt bizonyos lépésekre. Most már fel kell tenni a kérdést, hogy van-e szakmai haszna a Gárdának, vagy csak felesleges önmutogatás. Pősze szerint a párt akkor tud hatékonyan működni, ha a parlamenti feladatára összpontosít és nem olyan vonalat támogat, ami ellent mond a józan ész logikájának.
Balczó Zoltán, a párt alelnöke azonban nem tud megosztottságról, sőt úgy véli, a Jobbik egységes, s továbbra is azt szeretnék, hogy a Gárda a jogszabályoknak megfelelően működjön.
http://www.barikad.hu/node/57552