Egy nagy előnye mindenképp van az örökös kívülállóságnak, keserűségnek, létundornak, magánynak: ha eljön az óra, a fellépő - egyszerre szánalmas és állatiasan alantas - zsigeri életösztön jajszaván túl a béke mosolya fog majd átderengeni. A világ bántó tolakodása, az emberek kisszerű nyüzsgése, a megoldhatatlan, őrjítő paradoxonok zárójelbe kerülnek.

Reményeim szerint végleg.

Ámen.