Hierro Nyh. Creative Commons License 2010.07.14 0 0 20
De a fociválogatottjuk előtte is gyakran esélyesként érkezett a tornákra, csak aztán valahogy mindig elszúrták. Bár 1964-ben (hazai pályán) összejött az Európa-bajnoki cím (illetve akkor még Nemzetek Kupája), meg 1984-ben is ezüstérmesek lettek (igaz, két évvel korábban meg a hazai rendezésű vb-n nem sikerült négy közé jutniuk). Olimpiát is nyertek 1992-ben, még ha az a különféle korlátozások miatt nem is számít olyan értékűnek, mint a vb és az Eb.

Forma-1-ben tényleg nem voltak sikeres versenyzőik Alonso előtt, a gyorsasági motoros vb-n azonban mindig akadtak élmenőik, valamint az autósoknál ne feledkezzünk meg Carlos Sainzról sem, aki ugyan idén nyerte meg először a Dakart, de előtte már a "sima" raliban kétszeres világbajnok (1990, 1992) lett.

Vízilabdában is élvonalban voltak már korábban is, 1998-ban és 2001-ben ők nyerték a világbajnokságot (előbbinél minket győztek le a döntőben).
Előzmény: K. Slater (18)