erika06 Creative Commons License 2010.07.13 0 0 3898

2010. június 19-26. Club Diana Rimel Jerba

Hajnal 5 órás indulás volt kiírva, 2re a reptéren voltunk, a Best Reisen képviselője már ott volt és osztogatta a részvételi jegyeket, majd rögtön be is álltunk a sorba, ahol már 3 előtt elkezdődött a becsekkolás. Érdemes rögtön utána átmenni az útlevélen, csomagellenőrzésen, mert ha mindenki ott van, előbb indulhat a gép. Nálunk is így volt, igaz, csak 1/4 órával korábban, de elindultunk. Travel Service gép volt, kb. 50%-os kihasználtsággal, így volt bőven hely, ha valaki még aludni szeretett volna akár 3 ülésen :-) 2,5 óra volt az út, teljesen sima, zökkenőmentes, élveztük!

7,30-ra, ottani idő szerint 6,30ra értünk ki, az idegenvezető várt minket, a Rimeleseket feltessékelte egy kisbuszra, szerencsére nem kellett végigjárnunk az összes szállodát, egyből oda vitt minket, fél óra múlva már megpillanthattuk a hotel érdekes épületét, amit már képekről láttunk eleget, így az útról egyből felismertük!

Kipakoltunk, a recepciós fiú Lotfi nagyon kedvesen eligazított minket, kitöltöttük a szükséges papírokat, összebarátkoztunk, kértük, hogy lehetőleg ne 700-as szoba legyen, és ha megoldható, szomszédos szobát kérnénk, sőt próbálkoztunk az útlevélbéléssel is, amit nagyon kedvesen visszautasított, mondta, hogy ő csak barátságból és családszeretetből - látva a pici csemetéket - intézi úgy, hogy nekünk jó legyen!

Viszont itt jött a feketeleves, barátság, kisgyerek, szeretet ide vagy oda, 14 óra előtt ne számítsunk szobára! :-( Vagyis még 7 óra! Átöltöztünk a mosdóban, elmentünk reggelizni, szétnéztünk a szállodában, lementünk a tengerpartra, bejártunk mindent, de csak nem akart telni az idő! Ha előző éjszaka tudtunk volna pihenni, ennek a plusz 7 órának tulajdonképpen nagyon örültünk volna!

 

Tehát jó tanács: Indulás előtt, esetleg még utazás alatt aludni, aludni, kézipoggyászba a fürdőruha, naptej, megérkezés, reggeli, átöltözés és irány a tenger, 1-2 órakor odasettenkedni a recepcióhoz, hogy van-e már szoba!

 

1 óra után megkaptuk a szobákat, 114, 115, ezek majdnem kinn vannak a végén, de nagyon jó helyen, mert kb 30 m a tenger és az esti banzájokból nagyon sokat nem hallani, vagyis kisgyerekkel teljesen ideális. Földszinti szobák voltak, ami azért is jó, mert van terasz, így esténként tudtunk kinn üldögélni kicsit együtt. Az emeleti szobáknak nincs erkélyük. Egyébként a szobák tágasak, szépek, van egy kis hűtő, tv, klíma, amit akkor állítgattak, mikor ott voltunk. Előtte is működött - volna, de mi nem használtuk. 25-26 fok volt így a szobában, átállítása után a takarító mindig bekapcsolva hagyta, lement 22-23ra, gyorsan kikapcsoltuk :-) Érdemes vinni hosszabbítós elosztót, mert konnektor csak az a kettő van (hűtő,tv). Mi kértünk babaágyat - hááát, elég rozoga volt, de a célnak megfelelt. :-) Minden nap takarítottak, megágyaztak, felsöpörtek, felmostak, törölközőt cseréltek. 2 naponta hagytam a párna alatt 1-1 dollárt, ezért minden nap kaptunk valami szép formát az ágyneműből (legyező, virág)

folyt...