Szerintem itt háromféle problémakör rakódik egymásra.

 

Az első, hogy lehetnek-e külföldi tulajdonban a közműszolgáltatócégek.

A külföldi tulajdonnak (gazdaság)politikai oka van, mert valamikor kellett az eladásukból származó privatizációs bevétel a költségvetés lyukainak foltozására. Ezért a nyereség nem a magyar államot gyarapítja, illetve nincs igazi ösztönzés az árak kordában tartására, a szolgáltatás minőségének a javítására.

 

A második, hogy lehetnek-e magántulajdonban.

 

Erre azt lehet mondani, hogy ha az állam megfelelően szabályozza a működést, akkor elvileg a magántulajdon jelenthet hatékonyságnövekedést (a céget nem lehet pénzszivattyúnak használni).

 

A harmadik, hogy milyen szemlélettel közeledünk a közszolgáltatás fogalmához.

 

Ezt egyrészt fel lehet fogni egy fogyasztóvédelmi kérdésnek, amikor a szolgáltató önkényes eljárásait keretek közé szorítjuk. De úgy is, hogy a fogyasztó öngondoskodásra képtelen, és az államnak mindenképp kell biztosítani a hozzáférést, de cserében kényszerintézkedéseket léptet életbe a fogyasztóval szemben. Az előbbi szemlélettel összefér a magántulajdon, az utóbbi esetben, ha hatóságként tekintünk rá, akkor indokolt az állami tulajdon.

 

Az mindenképp egy minimum feltétel kell hogy legyen, hogy a szolgáltató eljárása ne legyen önkényes, legyen fokozatos, legyen benne mérlegelés, legyen lehetőség emberi érintkezésre, ne csak egy tértivevényes levélen múljon, hogy valakit elemi létfeltételeitől megfosztanak.