Nem írtam, lehet, hogy csak akartam, már 90 /89. napon:o)napon belül melóra jelentkeztem. Azért kellett, mert munkakörömből adódóan igen sok tortúrán kellett volna átesnem /teljeskörű orvosi vizsgálatok, féltucat vizsgaköteles tanfolyam/ az újra melóba lépéshez, ami több hetes kínstenvedés. Persze rögvest kivettem az össz éves szabimat.

Hivatalosan 10%-os rokkantságot állapított meg a kirendelt biztosítós doki. Sztem pontos, mert valóban érzem, ha sokat emelek-cipelek, nehéz hajolás után fölállni, és érzékeny a fölütésre, így bocoklivel nem tekerek, mint állat 30-35-tel, csak komótosan, amúgy öregurasan. Egészen pontosan a 10% azt jelenti: Jó hivatkozási alap, ha nincs kedvem valamihez. :o)

 

Jót-rosszat meglátni?

Hozzáállás kérdése, pontosabban következménye.

A jó legtöbbünxámára természetes, csak akkor reagálunk, ha valami rossz.

Valóban, aki a vélt jó üldözésére pazarolja idejét, észre sem veszi az élet szépségét, valódi gyönyöreit, úgy szalad el mellette, hogy csupán a rosszra, bú-bánatra emléxik!

 

Pontosan arról van szó:

Készülj a legrosszabbra, bármi történik, minden csak jobb lesz annál!

Ezért az, hogy nem ér sosem csalódás, mindennek tudok örülni.

Még a balesetemnek is, föként annak örültem, hogy ilyen olcsón megúsztam. És mennyi tanulságot kaptam, milyen alakokat smertem meg betegtársaim között, megismertem az addig távolról ócsárolt klinikai munkások komoly küzdelmeit, tiszteletre méltó erőfeszítéseit a betegeikért!

 

Én még sosem nevettem sem magamon, sem másokon kínomban, örömeim minden esetben "tiszták".

No, nem vagyok én sem mentes a kárörömtől...

Épp pénteken volt, hogy megúszott a város. Buszra vártam távolabb a hatalmas tócsától, mikor egy idétlen autós komoly sebességgel belerohant a megállóhoz közeli méretes vízbe, nagy ívben fröcskölve a hátraugró várakozókat. 10 méterrel arrébb lefulladt, mert valszeg zárlatos lett. Térig érő vízben szált ki, az meg sepillanat alatt belefolyt a kocsijába. Amekkora marha, ököllel verte az autója tetejét. Nos, mosolyogtam rajta, megérdemelte!

 

Nem azt mondom, ne keresse a jót, a boldogságot az ember, sőt!

Mindenkor a szépre, jóra törekedjen, de ne annak kényszeres hajszolása legyen az élet értelme.

Sorjáznak azok szépen, folyamatosan, ha pozitívan állunk a dolgokhoz, és nem azt várjuk el az élettől, hogy legyen mindig felhőtlen öröm-csupa kacagás!

Ezért, hogy én törött gerinccel, ellógott tettessel, törött bicimre támaszkodva, egyedül állva az út szélén, mentőkre várva is tudtam nevetgélni, miközben végifutott bennem az esemény teljes filmje.

/Érdekes, hogy minden pillanata tökéletesen megmaradt bennem./

 

Igen, valóban. Nagyon jókat tudok nevetni saját esetlenségeimen.

Sok folyamatot előre látok, de ez nem jóstehetség, csak némi tudás, és sokévtizedes

tapasztalat.

Mitöbb, munkköri szükséglet-ártalom is.

Sőt, szegről-végről informatikusi diplomám is erről szól.

 

De ebból a "jóstehetségből" nem csinálnék semmiképp üzletet, mások megvezetésével, személyek megcsalásával.

Én már csak ilyen hülye vagyok-maradok.

:o)