A Kilencvenes évek válsága a Vezető testületben
1. rész: Az elnökváltás
A Vezető Testületnek az 1971 óta számított 30 éves fennállása alatt, két nagy mélypontja volt. Az egyik 1975 körül volt, amikor a Vezető Testületen belül folytatott hatalmi harcon kívül a szervezet múltja okozott gondot a tagoknak, legfőképpen az elnöknek. Az akkori válság kihatással volt a szervezet növekedésére. Hasonló válságot éltek át a tagok 1992-1999 között is. Ez a kilencvenes évekbeli válság tulajdonképpen visszavezethető a hetvenes évekbeli válságra, amikor a szervezet vezetése nem rendezte le, hanem elfojtotta és ezzel elodázta a problémák megoldását. Ez a kilencvenes évekbeli válság nem zárult le, hanem jelenleg is folytatódik és a szervezet vergődését mutatják, talán a haldoklás pillanatai, talán az újrakezdésé.
A statisztikák arról tanúskodnak, hogy a szervezet nyolcvanas évekbeli aranykora és látszólag töretlen növekedése 1996 óta megtört. A kilencvenes évek válságai e köré a dátum köré látszódnak összpontosulni. Ha végigtekintjük a kilencvenes éveket a Vezető Testület szemével, akkor látható lesz, milyen módon igyekeznek kezelni a problémákat.
Elnökváltás Az elnök személyében történő változások mindig próbára tették a gyülekezetek tagjainak tűrőképességét. Nem az elnök személyének a változása okozta a problémát, hanem az az új stílus és tanítás ami az új elnökkel együtt jött. Amikor Russelt Rutherford váltotta fel, szakadások történtek, mert Rutherford teljes hatalomra kívánt szert tenni a szervezeten belül. Rutherford halálakor külön Őrtorony cikk jelent meg, de már nem történt szakadás. Az új vezetés Rutherford belső ellenzéke volt, akik okultak Rutherford hibájából. Az új vezető Knorr lett, de maga körül stábot hozott létre, hogy elődje hibáit el tudja kerülni. Amikor 1977-ben újabb elnökváltás volt, akkor Henschel és Frederick Franz közül Franz-ot választották meg, aki a Társulat teológusa volt. Az Őrtoronyban megjelent egy közlemény:
„Kiváló hírneve mint jeles bibliai szaktekintély, és fáradhatatlan munkája a Királyság-érdekek előmozdításában mindenütt megnyerte számára Jehova tanúi bizalmát és lojális támogatását."
Franz ügyes vezető volt, módszerei államférfiúi hajlamokról tanúskodnak. A Franz által gyakorolt új vezetés különbözött a Knorr általi vezetéstől, de a vezető személyek - és maga Franz is - közvetlen munkatársai voltak Knorrnak. Franz kivezette a szervezetet a válságból (nagyon diktatórikus módszerekkel) és a szervezet számára nyugodt éveket hozott, amely hatalmas számbeli és anyagi növekedéssel járt. Ez az elnökváltás is simán ment. Frederick Franz halálát nagyon sokan várták, mert mindenki érezte, hogy a tanítások (1914) még sok bonyodalmat okozhatnak. Amikor 1992. december 22.-én meghalt 99 éves korában, akkor néhány nap múlva Milton G. Henschelt választották meg a Vezető Testület elnökének.
A március 15.-í Őrtorony volt az emlékünnepi szám. Ebben közölték le a hírt. A halálhír leközlése után egy rövid áttekintés volt benne Franz szolgálatáról, és egy három és fél soros közlemény jelentette be az új elnököt:
„1992. december 30-án Milton G. Henschelt választották meg a Társulat ötödik elnökévé Franz testvért követően."
Frederick Franzról meg kellett emlékezni bővebben is. Ezt a célt szolgálta az 1993. május 1.-i Őrtorony. Három cikk tárgyalta Jézus jelenlétét és eljövetelét. A második tanulmányozási cikkben leközölték Franz halála előtti szavait:
„…Nem egy egyszerű ember az, aki irányítja a szervezetet, ennek az Úr Jézus Krisztusnak kell lennie. Mert sokkal nagyszerűbben és csodálatosabban fejlődik, mint valaha gondoltuk volna…"
Az elnökváltás fogadtatásáról egy Társulat számára írt levél ezt közölte:
„A változás észrevétlen maradt olyan értelemben, hogy nem volt észrevehető, hogy más embert használ fel Jehova a földi szervezet vezetésére. Jehova népe még érettebbnek bizonyult, mint eddig."
Jehova Tanúi szervezetének tagjait valóban nem nagyon foglalkoztatta a hír, hogy más lett az elnök. Többségük nem is volt Jehova Tanúja a hetvenes években, vagy még meg sem születtek. Csak nagyon kevesen voltak azok, akik abban reménykedtek, hogy ez a csere majd változásokat fog hozni.
Általános helyzet 1993-ban 1988-at követően a kelet-európai országok közül mindegyik felszabadult a betiltás alól. Jehova Tanúi aktívak voltak azokban az országokban is és a Vezető Testületben nagy növekedésre számítottak. A történtek igazolták is őket, hiszen a 100 ezres hírnökszámot meghaladó országok közé emelkedett azóta Lengyelország, Oroszország és Ukrajna is, de minden érintett államban megsokszorozódtak Jehova Tanúi. Magyarországon nem lett 100 ezernél is több Jehova Tanúja, de megkétszereződött a hírnökök létszáma. Ez a duplázódás azzal járt, hogy új gyülekezetekre, így új vénekre, kisegítőszolgákra, új utazófelvigyázókra, új fiókhivatalokra és többszörös irodalommennyiségre lett szükség, nem is beszélve a Királyság-termekről. Mivel a Vezető Testület tagjainak már volt ebben tapasztalata, a megfelelő módon szerettek volna reagálni az új lehetőségekre.
A legtöbb vallások kutatásában jártas ember nem is gondolná mi volt az amit a Vezető Testület a legfontosabbnak látott. 1993-ban új, direkt ezekre az országokra tervezett kiadványokkal álltak elő. Ezek a Valóban füzet és a Mi az élet célja? füzetek és a Lesz-e valaha egy háború nélküli világ? füzet, mely zsidóknak készült - mert ugye a növekedésre minden egyes alkalmat meg kell ragadni. A számbeli növekedés szorgalmazása vált az első rendű feladattá. 1992-ben az jelentette ugyanis a nagy problémát, hogy a felszabadult országokban nem mindenhol volt megfelelő mértékű a növekedés. E miatt például Magyarországon a teljes vezetőséget leváltották Völgyes Sándor kivételével és feltöltötték olyanokkal akiktől elvárható volt a siker - ami nem történt meg. Sem Magyarországon, sem a többi országban nem fogadták szívesen a külföldről jött „mindenben okosabb" felvigyázókat és a gyülekezetek csendben ellenálltak. Egyedül a fiatalabb, újonnan keresztelt, a radikalizmusra hajlamosabb személyeket lehetett csak megnyerni támogatásul, akik aztán a kialakuló válságban fontos szerepet játszottak. A „terepre vezényelt" felvigyázók ugyanis bennük látták a lehetőséget, mesterségesen - de tudattalanul - generációs ellentéteket kiélezve az addig békés közösségekben.
A Vezető Testület nem számolt azzal, hogy a betiltás alatt a tagok összeszoktak. A prédikálás korlátai miatt a tevékenység a családra és a munkatársakra terjedt ki intenzívebben. A gyülekezetekbe nem egyszerűen új személyek lettek behozva, hanem évek óta jól működő családi, rokoni, baráti vagy kollegális kapcsolatok. A csoportokon és gyülekezeteken belül a társulati útmutatás elgyengült, nem is volt szükség különösebb rendszabályokra. Amikor a külföldi felvigyázók kezdtek irányítani, akkor ezt a tényt figyelmen kívül hagyták. Az USA-ban vagy más nyugati országokban ahol az 1990-es éveket megelőző 20-25 évben nem volt betiltás, nem tapasztalták meg soha ezt az állapotot. Sokkal lelketlenebb, sokkal szabályszerűbb, sokkal hivatalosabb volt az ügymenet. Ezek az ideküldött személyek tehát diktatórikusnak, agresszívnek és kegyetlennek tűntek a régiek előtt, és ebben a szerepben a többség kényelmesen érezte magát. A meglévő „mag"-gal szemben azonban kellettek támogatók. Olyanok akik már a szabad világban jöttek be a gyülekezetbe, olyanok akik könnyen fanatizálhatók, akik könnyen lelkesednek, akikben tenni akarás és .... és hatalomvágy van. Ezek voltak a fiatalok. A megérkezett és egy időt eltöltött idevezényelt felvigyázók rájuk támaszkodtak. Ők lettek kiváltságokba helyezve - a leváltott és kedvelt régiek helyébe. Őnekik kellett gyülekezeteket vezetni, pásztorolni egy olyan helyzetben, ahol nagy válság volt újra feléledőben. Egy olyan válság ami nem egyszer náluk is idősebb volt. Természetes következmény lett, hogy ezek a fiatalok belefáradtak megtörtek, a régiek már sokkal korábban (még amikor a fiatalok voltak lelkesek) és a gyülekezetek félig szétvert állapotban maradtak, szellemi tekintélyek nélkül. Ez zajlott le Kelet-Európában, ahol minden 10. Jehova Tanúja él.
A nyugati részeken és Japánban ahol mintegy a fele él Jehova Tanúinak, más okból kifolyólag alakult ki a válság. Ott a hetvenes évekbeli nagy felsülés 1975-el kapcsolatban mély nyomot hagyott. Amikor 1975 utóéleteként Raymond Franz és egy sor más vezető felvigyázó távozni kényszerült az Őrtorony szervezetből, akkor egy idő után nem hallgattak tovább problémáikról, kételyeikről. Azokat a nyugati országok nyelvén kiadták és terjeszteni is kezdték. A szervezet hamissága lelepleződött. A nyolcvanas évekig joggal hihették azt a tagok, hogy a Vezető Testület nagyon becsületes és őszintén próbálkozik, de Raymond és Carl Olof Jonsson írásai bizonyították, hogy a tévelygés immáron szánt szándékkal, tudatosan történik. A hír szép lassan terjedt el, ahogyan az egyre több nyelven megjelenő kiadványok is. A többség nem ment el a szervezettől, hanem „lejjebb vett a sebességből", vagy tétlenné vált. A gyülekezetek másik része ennek következtében zavarodott lett és a világi életben való könnyű boldogulást választotta.
Tehát 1993-ra ez volt a kialakult helyzet. A szervezet tagságának 60-65%-a olyan területen élt ahol a gyülekezetek szétestek. Növekedésre már csak a nem keresztény hátterű ázsiai országokat kivéve, Latin-Amerikában és Afrikában lehetett számítani. A Vezető Testület nagy növekedésben reménykedve elkezdett kiadványokat, főképpen az Új Világ fordítást készíteni kínai nyelven, a kínai politikai vezetés látszólagos enyhülése miatt. Mai napig is arra számítanak, hogy a kínai korlátozások feloldása hatalmas számbeli és majd anyagi növekedést fog jelenteni az Őrtorony számára. A Vezető Testület ezen a téren egyetlen sikert elkönyvelhetett a kilencvenes években, ez pedig Kuba. Kuba, akárcsak Kína szocialista ország, de Kubában legálisan működhetnek Jehova Tanúi. Kubában majdnem el is érték a 100 ezres hírnökszámot - a kubai pártvezetés számára semmilyen problémát nem okozva. Most ez szolgál referenciaként a kínai vezetéssel való egyezkedéshez. A problémás nyugati és keleti helyzetet egyaránt jól ismerő Gerrit Lösch zónafelvigyázót 1994-ben meghívták a Vezető Testület tagjának.
2. rész: "A nagy törés"Adott volt egy felerészt válságban lévő szervezet, nagyjából (az újak és kívülállók számára) összeszedett tanítással. Az új tagok és a régiek is Armageddon-várásba kezdtek. Ez a várakozás nem volt alaptalan. Az akkori gyülekezetekben sokan voltak akik még az Igazság, mely örök élethez vezet könyvből lettek tanítva. Ez a könyv a 11. fejezetében a Máté 24:34-et kapcsolatba hozta a 90. zsoltár 10. versével (Károli szerint), és arra utalt közvetetten, hogy Armageddon hamar eljöhet, talán a hetvenes években. Az Igazság könyvet 1982-től felváltotta az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön címet viselő könyv. Az a könyv a 18. fejezetben már nem idézte a zsoltárokat, de sokakban benne maradt az előbbi összevetés, és továbbadták a tanulmányozóknak. Ez azt eredményezte, hogy 1994-hez kapcsolódott sokaknak az a reményük, hogy elkezdődik a nagy nyomorúság. Titokban sokan e reményüket 1994. október 2.-hoz kötötték.
Az Őrtorony 1994. augusztus 15.-i száma tartalmazta azt a tanulmányozási cikket, amelyet a gyülekezetek azon a héten tanulmányoztak amelyikre az október 2.-i (vasárnap) nap esett. A cikk címe: „Előbb hirdetni kell ezt a jó hírt." Ez a cikk szó szerint ezt írta:
„Az előbb határozószó használata (a Márk 13:10-ben) azt sugallja. hogy más események követik a világméretű evangelizálómunkát. Ezek az események magukban foglalják a megígért nagy nyomorúságot is, és Krisztus igazságos uralmát az új világ felett…Jehova, mivel igazságos, nem fogja megkezdeni bírói tevékenységét a dolgok e gonosz rendszerén, úgy, hogy előbb ne adná meg a szükséges figyelmeztetést…A nemzetek nem mutathatják ki joggal, hogy nem tudnak erről a figyelmeztetésről."
Ez a cikk a prédikálótevékenység fontosságát emelte ki, és elismerte, hogy nem könnyű dolog hosszú éveket a házról-házra való tevékenységben eltölteni. Az ez utáni Őrtorony-tanulmányozás „segítséget és erőt adott az állhatatos folytatáshoz". Végül a cikk így záródott le:
„Jehova cselekedni fog, akárcsak Noé napjaiban. De igazságossága és szeretete miatt azt akarja, hogy előbb prédikálják a jó hírt és a figyelmeztető üzenetet minden nemzetnek. Ebben a vonatkozásban Jehova Tanúinak felelőssége van – mégpedig az, hogy megtalálják azokat, akik Isten békéjére méltók, és hogy megtanítsák nekik békéjének útjait. Hamarosan, az Istennek megfelelő időben sikeresen véget ér a prédikálásra szóló megbizatás. Akkor jő el a vég."
Ezek után az Őrtorony cikkek az elkedvtelenedéssel, az örömmel, majd a szolgálat megjobbításával és a próféták példájával foglalkozott.
Ez utóbbi ezt írta:
„A huszadik századunk első évtizedeiben élt hűséges felkentek példájából is hasznot meríthetünk. Annak ellenére, hogy égi reménységük nem olyan hamar vált valóra, mint ahogyan várták, nem hagyták, hogy a látszólagos csalódottságuk lelohassza buzgalmukat és ne úgy tegyék Isten akaratát, ahogyan feltárta előttük."
Ezek a cikkek félre nem érthető módon azt közölték, hogy Armageddon még nincs is olyan közel, inkább még prédikálni kell. A gyülekezetekben jelen lévő Armageddon-várás ezzel semmit sem csillapodott. Az 1995-ös statisztika szerint az úttörők számában, a hírnökök átlagában, és az emlékünnepi jelenlevők számában is kiugró csúcsot tudhatott a háta mögött a Vezető Testület. Volt olyan tag aki elbízta magát és azt mondta, hogy a testvéreknek szánt buzdítás jól sikerült.
A Testület ülésein kezdtek tisztába jönni azzal, hogy az eddigi tanítások a jelenlegi formában nem tarthatóak, mert a nagy növekedés még nagyobb kiábrándulásba eshet át, mint 1975-ben. 1994 nyarától kezdve minden eddiginél sokkal komolyabban tanakodtak azon, hogy milyen reformokat lehet csinálni. Kevesen tudják, de ennek a tanakodásnak az eredménye lett a teljesen új szemléletű családi kézikönyv a Családi boldogság titka c. könyv. Amit 1995-ben észre lehetett venni, az az Élj örökké könyv leváltása az Ismeret könyvre. Az új könyv az eddigi 12-24, de nem ritkán 36 hónapos tanulmányozási, azaz keresztelkedésre előkészítési időszakot 6 hónapra kívánta csökkenteni. Az új könyv már sugallta az új szellemiséget, amit ezeken a fejtöréseken határoztak el a Testület tagjai.
1995 második felében különleges cikkek jelentek meg az Őrtorony folyóiratban. A június 15.-i szám egyik tanulmányozási cikkének címe: „Mi indít téged Isten szolgálatára?" A cikk azt javasolta, hogy minden keresztény kérdezze meg önmagától, hogy milyen indítékból szolgálja Jehovát? Az augusztus 1.-i szám a gyülekezeti összejövetelek fontosságát elemezte. Az Őrtorony folyóiratra mint eszközre utalt, amelyet minden kereszténynek úgy kell tekinteni, amin keresztül a legfontosabb oktatást kapjuk. Augusztus 1.-i számban a második tanulmányozási cikk arról szólt, hogy Jehovát érdemes szolgálni. Az október 1.-i szám már önmagában is rendkívüli volt. A tanulmányozási cikkek arról szóltak, hogy Isten az első helyen kell, hogy legyen az életünkben. Az egyik mellékcikk a sürgősség érzetéről szólt. Címe: „Őrizzétek meg a sürgősség érzetét!" Nem arról szólt, hogy hogyan fejlesszük ki, hanem arról, hogy hogyan őrizhetjük meg. Az egyik alcím azt a kérdést vetette fel az első századi keresztényekkel kapcsolatban, hogy vajon felesleges volt a sürgősség érzete akkoriban? Külön alcím foglalkozott azzal, hogy nem tudjuk a pontos napot, amikor Armageddon elkezdődik. A cikk végül a teljes lelkű szolgálatra ösztönzött. Ez sokaknak elindította a fantáziáját. Vajon mi fog történni?
Az 1995. október 15.-i Őrtorony háromrészes cikksorozatot jelentetett meg. A Máté 25. fejezetében említett szétválasztás értelmezését módosította, hogy az nem 1914-től napjainkig teljesedik, hanem majd a jövőben, Armageddonkor fog teljesedni. A harmadik cikk arról győzte meg az olvasókat, hogy az új értelmezésnek köszönhetően még fontosabbá válik a tanítványképző munka, amelyben személyesen is mindenkinek a tőle telhető legtöbbet meg kell tennie. Az ezt követő mellékcikk az önelégültségtől óvott. Akik figyeltek megérezték, hogy ennél még többre kell készülni. A november 1.-i Őrtorony tanulmányozási cikkeit december közepén vették át a gyülekezetekben. A két cikk a Máté 24:34 helyes értelmezését tárgyalta, illetve az olvasók kérdései rovat is. A cikk szerint a Máté 24:34 nem használható fel annak meghatározásához, hogy mikor lesz Armageddon.
„A nemzedék kifejezés, ahogy Jézus használta, nem szolgál szabállyal az időmérésre, ehelyett mindenekelőtt egy meghatározott időszak egy időben élő embereire utal, s velük együtt az ő sajátosan jellemző vonásaikra."
A cikk kijelentette, hogy Armageddon a kiigazított nézettel nem került távolabb, mert Jehova mindig is ugyanazt az egy napot és órát jelölte meg. Ő ezen nem változtatott.
Ez a bejelentés határozottan megtörte sok Jehova Tanúja lelkesedését. Többségük a Máté 24. fejezetében szereplő nemzedékre alapozta várakozásait és a szervezet buzdításainak megfelelően életét is. Ők joggal érezték úgy, hogy becsapták őket. A közömbösségük mögött nem is szándékos tiltakozás, hanem csak egyszerűen a fásultság, a megtörtség volt. Az 1996-os emlékünnepen már csak alig 12 millió 920 ezren voltak csak jelen, 225 ezerrel kevesebben, mint az azt megelőző évben. A növekedés csökkent, kevesebb bibliatanulmányozást vezettek a hírnökök. Csökkent az úttörők száma is, viszont ismeretlen okból többen vallották magukat felkenteknek, mint a korábbi években. A helyzet megkívánta, hogy augusztus 15.-én (1996-ban) az Őrtorony is foglalkozzon ez utóbbi témával (felkentek számának növekedése).
Kiútkeresés A Vezető Testület előtt két választási lehetőség volt. Tudták - és tudják -, hogy az 1914-es kronológia nem megalapozott. Tisztában voltak azzal, hogy a Jehova Tanúiban keltett várakozás éveken belül válsághoz vezethet. Vagy becsületesen elismerik, hogy az egész tévedés, vagy kerülőutat választanak. Azt jól tudták, hogy az 1914-es kronológia alapozza meg az egész szervezet teológiai legitimációját az Őrtorony-teológiának. Ha nincs 1914, akkor nincs 1918-ban kinevezett hű és értelmes szolga és akkor nemhogy a prédikálómunka értelmetlen, hanem a szervezet létezésének sincs semmi alapja. Ezt egyetlen személy sem szerette volna a Testületben. Arra sem voltak képesek, hogy az 1914-es kronológia helyére olyan érvrendszert készítsenek, amely kiváltja a számukra is már elavultnak bizonyult tanításokat. Ezért döntöttek úgy, hogy az 1914-hez kapcsolódó utolsó számítási lehetőséget „kiiktatják" a tanítások közül. Ezért cserébe a tagság általános könnyítéseket kapott, amit már a Testület több tagja is évek óta kívánatosnak tartott.
Így engedélyezték Jehova Tanúinak a sorkatonai szolgálat helyett a polgári szolgálatot, titkos engedélyeket és paktumokat kötöttek a vérkérdésben és számos erkölcsi kérdésben is gyengébbre eresztették a gyeplőt. Csakhogy a tagság nem reagált jól, ahogyan a Testület kívánta volna. A kiadványok észrevétlen módon próbálták a kikapcsolódásra, családi életre terelni a hangsúlyt, hogy a tagokat kösse le egy picit más is a csalódottságon kívül, de Jehova Tanúi gyülekezeteiben erőt vett a közömbösség.
A Vezető Testület újabb nehézség elé került a kilencvenes évek második felében. A romló statisztikán különböző adminisztratív eszközökkel igyekeztek segíteni. Az emlékünnepre külön akciót hirdettek, hogy a jelenlévők száma ismét emelkedjen. Ez részleges sikert hozott, legalábbis a statisztikában. Amikor 1998-ban drasztikusan esni kezdett az úttörők száma (az új jelentkezők már nem pótolták a szolgálatot abbahagyókat) a Vezető Testület újabb engedményt adott. Lejjebb vitte az elvárt óraszámot 60-ról 50-re és évi 1000-ről 780-ra. Augusztus hónapokra a helyi gyülekezeteknek a tétleneket, rendszerteleneket kellett felkarolni, hogy megfelelő éves csúcs születhessen az éves jelentés számára. Akik például júliusban nem adtak le jelentést, de augusztusban prédikáltak, azoktól mind a két hónapra beszedték. A gyülekezet az ő júliusi jelentését +1 hírnökként számolhatta el, a statisztikában pedig +1 hírnökként jelentkezett. Így akkor is tudtak új csúcsot hozni a gyülekezetek és fiókhivatalok, ha éppen csak annyi új hírnök volt, amennyien egy év alatt elhunytak vagy más módon eltávoztak. Ez a módszer annyira hatásosnak bizonyult, hogy a szervezet mai napig is alkalmazza. Ha a 93 000 gyülekezetben csak gyülekezetenként 5 ilyen személyt találnak, akkor ez 465 ezer fős növekedés. Az is szokássá vált azóta, hogy a munkajelentéseket kezelő személy az érintett tudta nélkül írja meg a munkajelentést.
Stagnálás Mi a magyarázata annak, hogy ennek a módszernek a hatására sincs kiugró növekedés? A Vezető Testület egy helyre nem tudja sikeresen rátenni a kezét: ez pedig az Internet. Eleinte igyekezett feljelentésekkel megakadályozni az interneten a belső ellenzékének a terjedését, de sikertelen maradt. Azok az információk, amelyek a nyugati világban az Őrtorony szervezet iránti bizalom megrendülését okozták, eljutottak mindenhova. Először angolul, majd a nyugati nyelveken, később az internetet használók szinte minden nyelvére. Ezt az áradatot már nem lehetett feltartóztatni. Az angol nyelvterületen teljesen leállt a növekedés. Az USA-ban is szinte már csak a spanyol nyelvterületen lehetett elérni valamit. A növekedés szép lassan már csak azokra az országokra korlátozódik, ahol az Internet és a könyvek nem elérhetőek egy átlagos Jehova Tanúja számára.
A Vezető Testület nemcsak ebben az értelemben van kitéve az idő múlásának. A Testület minden tagja 1993-ban még személyes emlékeket hordozott a Knorr vezette időkből, de még sokkal előbbről is. A külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy tapasztalatuk és frissességük még elegendő volt a hetvenes évek válságainak kezeléséhez, a nyolcvanas éveket még átvészelték, de a kilencvenes évekre megfáradtak. Ami még nagyobb gondot jelentett, az az öregedés. A Testület tagjainak átlagéletkora nagyon magas lett és félő volt, hogy „tapasztalatukat" nem tudják a megfelelő módon továbbadni. Egyre inkább fenyegetett az a veszély, hogy a tagok egyszerre halnak meg. Bár Lösch felvétele fiatalitást jelentett, szükség volt folytatni a sort. A Vezető Testület átlagéletkora 85 év körül volt, de így is 7-en a kilencven és a századik életévük között voltak. Ezért 1999. október 2.-án kibővítették a Vezető Testületet. Életkorukat tekintve fiatalabbak voltak a Testületben szolgáló többi veterán taghoz képest. Ezek az új személyek változást jelentettek abban a tekintetben is, hogy van köztük színes-bőrű, talán ezzel szeretnének nyitni feléjük is.
2000-ben újabb szervezeti reformok születtek meg. A vallásos és az üzleti szervezeteket külön választották. Ezek az új elrendezések azonban a vezetés célját szolgálták, az egyszerű és megfáradt tagságra semmilyen hatást nem gyakorolt. A kiadványok tartalmában igyekeznek üzenni a tagságnak. Folyamatosan a régen bevált frázisokkal élnek, de önmaguk is érzik, hogy ez már nem vezet eredményre. A Vezető Testület ülésein jelenleg már nem a növekedés a téma, hanem a jelenlegi állapot fenntartása a nyugati és európai részeken. Ma nem nagyon lehet megjósolni hova fog jutni ez az egész válság. Az tény, hogy a kilencvenes éveket átélte, de alapvető bázisa, a hitele és tekintélye már nagyon megrendült a nyugati és európai gyülekezetekben. A XXI. század első évtizede minden bizonnyal nem várt fejleményeket tartogat még a számunkra.
