takarito
2010.06.04
|
|
0 0
2752
|
Sajnos azt kell látnom, hogy a kanonizációval nem vagy tisztában, az uralkodó egyház manipulációit a Bibliba került szövegekkel sajnos az egyházi hatalom szempontjaitól vezérelve állították össze. Nem bizonyt semilyen összhang isteni eredetet, mert emberi erővel ugyanúgy kiválóan lehet összehangolni egymással ellentmondó írásokat, ahogyan azt a kanopnizáció meg is tette. Nem sikerült azonban a kanonizáció, mert a két ellentétes istenképet az ószövetség és Jézus tanítása között kimutathatjuk, nem lehetett szionkronba hozni őket, akárhogy is próbálta meg Pál apostol, és a rá építkező hatalmat kedvelő egyház. ABiblia ellentmondásai csak laikusok számára oldhatóak fel, akik nem ismerik a Bibliáűt, és nem tudják, hogy az idézett helyeken valójában mit akart üzennei maga az író. De figyelmes olvasók gond nélkül leleplezik az ellentmonásokat,a tévedéseket, nem különben az ószövetség primitív, barbár és véres, bosszúszomjas kultuszvallását, Pál apostol életidegen, és istent valósággal nem ismerő tanításaival egyetemben. |
|