„Én azt gondoltam, hogy a Sátánt minden keresztény elfogadja,ööö,úgy értem, a létét”
Tudom. Meglátásom szerint, Jézus nem kereszténységet alapított, a kereszténység kifejezetten Pál apostol terméke. Az általa alapított gyülekezeteket hívták először keresztényeknek, a Sátán személyes és misztikusan felnagyított hatalma, mint Istennek egy istennel hasonló kaliberű vetélytársa már a Jézus utáni egyházi korszak alkotása, hogy Jézus tekintélyét misztikus érvekkel is fel tudják nagyítani. Csakhogy erre Jézusnak nincs szüksége, igaz ugyan, hogy harcolt a sötétség ellen, ám ez nála nem egy misztikusan létező személy, egy levegőbeli hatalmasság elleni harc volt, hanem az emberi tudatlanság és érzéketlenség egy összefoglaló neve. A kereszténység nem értette meg a világosságról szóló tanítását, ezért misztikus tévelygésbe bonyolódott, és mindenféle képzelt alakokkal népesítette be azt a képzelt világot.
„Én Istent sem egy személynek gondolom, de elfogadom, hogy könnyebb így gondolkodni róla az embereknek”
Nem kötelező elfogadni. A személy jellegű vonások miatt, azonban a személyként kezelés nem indokolatlan. Akinek van bölcsessége és képes szeretni, azt már nem nevezném puszta erőnek, ám az a tény, hogy képes több helyen egy időben jelen lenni túl mutat az emberi eléggé helyhez és formához kötött személy fogalmánál.
„ami túl van az értelmünk határain, azaz elképzelhetetlen.”
Nem érthetetlenek ezek a dolgok, a szélhámosok és megtévedt hitetők szeretnek csak az értelem határain túlra hivatkozni. Az Istentől ered az ember értelme és szellem, nem lehetetlen tehát megértenie az isten dolgait és igazságait sem.
„Ezek szerint ha Sátánban nem hiszek, mint személyben, akkor még lehetek keresztény, de ha Istent nem személyként képzelem el, akkor nem?”
Azt gondolom, hogy keresztény csak akkor lehetsz, ha a Bibliát szó szerint Istentől ihletettnek és tévedhetetlennek fogadod el. Ugyanis ebben az esetben nem áll módodban Pál apostolnak, az ószövetségnek és eszméinek felül bírálata, így tévtanításaiknak megítélése sem. A Sátánból lázadó bukott angyal lesz, amely a bibliai tévedések összehangolási kísérletének egy szüleménye. Jézus nem keresztényeket keresett, hanem tanítványokat, ez egészen más irányvonal, mint amit Pál apostol kezdeményezett az egyházaival.