Igen, 100% hogy a Racerrel indul Peti.
A tököliek, szigethalmiak gondjait pedig értem, megértem, mint ahogyan Peti is, aki egyébiránt nem azt nyilatkozta, hogy idén nem is járt ott, ezt az újságírók ferdítették idáig.
Peti ezt mondta: (megjegyzem ez kb március közepén lehetett, vagyis az áprilisban, májusban megjelent cikkek esetében már rég nem lehetett igaz)
Idén még nem MŰREPÜLTEM tökölön.
Természetesen járt már ott, és repült is, tesztrepülések voltak a Corvussal.
De tény, hogy idén már utasrepültetést is csak nagyon ritkán vállal, vagyis nem ő berreg-kerreg, csak hogy bosszantsa a környéken élőket.