A Teremtő szabad akaratától nem választható el a teremtmény létezése!

 

   Értelmetlen a felvetés a teremtmény részéről, hogy őt nem kérdezték meg.

   A teremtmény léte egyértelműen Teremtője szabad akaratának a függvénye!

 

   Minden alkotás a világon valakinek a szabad akaratából jött létre. Nem mondhatja egyetlenegy  teremtmény sem a létrejötte előtt mesterének, hogy csinálj meg, mert létezni akarok. Utólag sem mondhatja mesterének, hogy miért csináltál meg, én nem akarok létezni.

 

   Vagy lennének teremtmények, akik eldöntenék, hogy akarnak e létezni és ha nem akarnak, akkor a mesterük megsemmisítené őket. Ez egy önellentmondás lenne, mert egy jó mester miért készítene célszerűtlen, silány alkotást? Tehát a mester függő viszonyban lenne alkotásaival., mintegy utólagos engedélyre várva, hogy alkothat-e.

 

   A Mester nagysága éppen abban rejlik, hogy szabad akaratából egyedülálló, csodás alkotásokat készít. A Mester pontosan tisztában van vele, hogy milyen lesz alkotása, amennyiben az alkotás fel nem lázad ellene önkényesen, hogy ő másként gondolja a dolgokat. Ekkor a Mestere benne megnyilvánuló szabad akaratát gátolja meg abban, hogy a legjobb teremtménnyé váljon és ezzel saját szabad akaratát is megtagadná, ami megegyezik a benne megtestesülő, neki legjobbat akaró Mestere szabad akaratával. Vagyis lemondana szabad akaratától és önellentmondásba kerül önmagával és létezésével.

 

   A Mester  fűzfasípot készít szabad akaratából, legjobb tudása szerint, hogy a legjobb fűzfasíp legyen a világon. Erre megszólal a fűzfasíp, hogy én nem akarok létezni vagy fúrj még egy lyukat rám, mert én jobban tudom, hogy mi kell nekem.

Vagy még egy lyuk, vagy semmisíts meg! Ez a bűnös fűzfasíp.

 

    A Mester azt mondja teremtményének, a szabad akaratú fűzfasípnak: Jó, hogy vagy, akarom, hogy legyél! Azt válaszolja erre a szabad akaratú fűzfasíp: Köszönöm Neked Mesterem, hogy létezem, dicsőség Neked, hogy a legjobbá váltam általad, hogy szabad akaratod megnyilvánult bennem. Szabad akaratom egyezik a Tiéddel, nem választható el attól, mert Te mindenben a legjobbat akarod nekem, én sem csinálhatnám jobban. Nem lázadok fel ellened, mert ekkor szabad akaratodat és vele együtt az enyémet is elveszíteném, így önellentmondásba kerülnék magammal. De Te megadtad nekem ezt a választást is, hogy dönthetek melletted és ellened. Csak az ellened való döntés önmegtagadást jelent, a szabad akaratom elvesztését.