CaféTriple
2010.05.11
|
|
0 0
279
|
Abból, hogy a második 300 km-es túra után már úgy fájt a nyakam, hogy nem bírtam hátrfordulni. Egy pozíció volt ahol kényelmes volt és minden másban le akarta tépni a szél a fejemet.
Utólag persze elmondták, hogy az XR sorozat már nem az a mi volt. Nekem ugyanis már 9 éve ugyanaz az XR 800-som volt, gondoltam azóta jól továbbfejlesztették. Hát így is történt, csak közben át is pozicionálták. A 900 még nyitott motorra volt tervezve, de az 1000-es már burkoltra. Most becserélték (persze a használtként) egy Raid II-re.
Ahogy a motorvásárlásnál is mondtam, mindent ki kell próbálni. Tavaly pld azért nem vettem meg egy AGV-t, mert kipróbáltam és éreztem, hogy nem jó. Most csak azért kapkodtam, mert a motorkiállítás alatt kedvezmény volt és akkor nem tudtam kipróbálni. Hát így jártam. |
Előzmény: scm001 (278)
|
|