Nem is gondoltam, hogy ilyen hosszú szöveget is elfogad... akkor folytatom!

"A fiatalember szívét azonban melegség önti el. Éppen ilyen gyámoltalan kis feleségről álmodozott mindig. Ez nem sok vizet zavar. Ilyen asszony kell neki, és a mama elérte a célját. Közben még befejezi a történetét, és végezetül önmaga jellemzésére is kitér. Tudja jól, hogy az is nagyon fontos lehet.
- A jószívét tőlem örökölte… Már a butaságig jó… Ezt én mondom… Nem azért, mert az én lányom… Maga igazán ismer engem.
Holott a mamát senki sem ismeri. Annyi azonban bizonyos, hogy mióta a világ fennáll, nem történt meg, hogy a mama egy fiatalembernek más lányokat dicsért volna…
Julienne kisasszony csak olyasmin mulatott jóízűen, amely valamely kapcsolatban volt vele: ha hozzá beszéltek, vagy ő mondott valamit, főleg az utóbbin fuldoklott a nevetéstől. Ha mások beszélgettek, vagy élcelődtek (ezt csakis az ő szemszögükből merem állítani), Julienne kisasszony arca lárvaszerű lett, teljesen áttetsző, kifejezéstelen, pocsolyaszínű szemei valósággal élettelenül bámultak a beszélőre, mintha fel sem foghatná a szavak értelmét.
Marie Antoinette, mentesen minden nagyvonalúságtól, de szintén teljesen népszerűtlen jellemével ült Wautrad úr mellett elöl, és percenként hátrafordult, végigjártatva rajtunk a tekintetét."