Mint arról beszámoltunk, december 13-án a váci vízilabda csapat fiataljai rejtett kamerát fedeztek fel az váci uszoda férfi öltözőjében az edzés után. A Váci Sport Kft. ügyvezetője az ügyben azonnal feljelentést tett.
A nyomozás során gyorsan kiderült, hogy a kamerát a cég egyik alkalmazottja helyezte el. A törvénysértő dolgozónak Gulyás Zoltán azonnali hatállyal felmondott.
Január 12-én a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást.
Újraindult a nyomozás a váci uszodában talált rejtett kamera ügyében – hívta fel a figyelmet a váci Fidesz-KDNP a közösségi médiában, hangsúlyozva: ez azt követően valósult meg, hogy ők az ügyészséghez fordultak.
Közleményükben azt írják: „a baloldali városvezetés először üdvözölte a nyomozás megszüntetését, most úgy tesznek, mintha az ő érdemük lenne az eljárás folytatása. Mindenkinek érdeke, hogy szabályos eljárást követően meg legyen állapítva az elkövetők felelőssége egy olyan botrányos ügyben, mely gyerekek és felnőttek százait érintheti. Nem hagytuk szó nélkül, ezért most folytatódik az ügy. Ezúton is köszönjük a hatóságok munkáját!”
Amúgy véleményem szerint ha az önmagában nem bűncselekmény, ha vki kamrát helyez el olyan helyen ahol meztelen gyerekek és felnőttek tartózkodnak, akkor - talált felvételek hiányában - második körben is max szabálysértést tudnak csak megállapítani... a tv-t kell módosítani, hogy ne csak az ilyen felvételek készítése és birtoklása, hanem a megszerzésükre irányuló lehetőség megvalósítási is bcs legyen...
A XVII. kerületi volt fideszes alpolgármestert, F. Tivadart azzal vádolják, hogy otthonában biztonsági kamerákon keresztül kukkolta csupán 16 éves nevelt lányát.
A fideszes évekig gyűjtögette a pornográf videókat saját nevelt lányáról.
Kedden hallgatták meg a vádlott egykori feleségét is, és a zárt tárgyaláson megjelent a fideszes politikus nevelt lánya is. A Fővárosi Törvényszék azt közölte az újsággal, hogy az eljárás november 21-én folytatódik további tanúk és a sértett édesanyjának ismételt meghallgatásával. Azt még nem lehet tudni, hogy mikor lesz ítélet az ügyben – írja a Telex.
A volt alpolgármester ellen Horvátországban is zajlik büntetőeljárás, naturista családi strandolás közben készített felvételek miatt - vagyis a családtagok teljesen meztelenek voltak, amikor filmezték, fotózták őket.
Jól értelek, putyinszopó, azt próbálod beadni pozitívumként, hogy bár a pedofidesz megpróbálta elsikálni az ügyet, a közfelháborodás hatására kénytelen-kelletlen mégis csinálnak valamit?
Lesznek majd enyhítő körülmények - ez nem lehet kétséges. Végtére is, még az is kiderülhet itt, hogy a feltételezhető elkövető, cselekedetét "tumoszeha - hifeláll" (azaz tudatmódosító szer hatása alatt, erősenfelindult állapotban - befolyásolt módon követte el. Ráadásul tárgyi cselekmény elkövetésekor még-csak középkorúnak minősülhető állapotban volt. Emellett még könnyen lehet, hogy - bicskai (akarom mondani "bicskei" mintára kiderülhet még egy, s más is, ami lényegesen befolyásolhatja a tényállás megítélését.
Sohasem szabad Hübele Balázs módjára,előítélettől átfűtve véleményt alkotni és szégyenpadra leültetni.
a rendőrség felülbírálta a korábbi megszüntető határozatát, és büntetőeljárást indított az ügyben. Úgy tudjuk, hogy a nyomozók a Váci Sport Kft. egyik, középkorú férfi alkalmazottját tervezik kihallgatni gyanúsítottként.
Bindzsisztáni balliberálisok kavarják a szart. Nem lennék meglepve, ha az illető rendőr poloskás lett volna, legalábbis emlegette már párszor a poloska, hogy sok cicapárti rendőrrel van kapcsolatban.
Mint arról beszámoltunk, december 13-án a váci vízilabda csapat fiataljai rejtett kamerát fedeztek fel az váci uszoda férfi öltözőjében az edzés után. A Váci Sport Kft. ügyvezetője az ügyben azonnal feljelentést tett.
A nyomozás során gyorsan kiderült, hogy a kamerát a cég egyik alkalmazottja helyezte el. A törvénysértő dolgozónak Gulyás Zoltán azonnali hatállyal felmondott.
Január 12-én a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást. Az erről szóló határozat indoklása szerint
nem volt megállapítható, hogy a volt alkalmazott tettét személyes adat, magán-, üzleti vagy gazdasági titok megszerzése motiválta volna,
és arra sem volt bizonyíték, hogy a kamera adatokat rögzített volna.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság azonban továbbra is vizsgálja az ügyet, Gulyás Zoltán ügyvezető igazgató és a rendőrség bejelentése alapján.
A szóban forgó esetben ugyanis nem csak bűncselekmény, hanem adatvédelmi jogi jogsértés gyanúja is felmerül. Amennyiben a hatóság a jogsértést megállapítja, szankciót alkalmazhat.