A 2010-től napjainkig született gyerekek a Földön valaha élt legnépesebb nemzedék. Nagyjából kétmilliárdan vannak. Ők az alfa generáció.
Ők azok, akik már magzatkorban kapcsolatba kerültek a digitális világgal, születésüktől fogva használnak digitális eszközöket.
2 milliárd ember, akik mások minden eddig élt nemzedéknél.
Nem jobbak, nem rosszabbak. Mások.
Szubkulturális környezettől is függenek ezek. De köszönöm az észrevételezést. Nehéz pontosan, az értelemnek megfelelően fogalmazni, különösen ha az "elkényeztetés" szó - mai értelemben - más, mint egy háború utáni világban. Talán érthetőbb, ha egyes szülőket túlgondoskodónak, túlzottan védelmezőnek tartjuk, míg egy másik részüket éppen fordítva, elhanyagolónak lehet mondani - eltekintve a kettő közötti, szűkebb régiótól. De amit írtam az nem is hazánkról szól, mint ahogyan a topiknyitó sem, hanem a "fejlett nyugatról".
Talán érthetőbb (vagy nem?), ha ide berakom a Pink Floyd 1979-es "The Wall" albumából a "Mother" c. számot, amely - megfelelően értelmezve - a szövegében művészi eszközökkel jelzi azt, amelyet "transzgenerációs sérülésnek" nevezünk. Amit Dr. Máté Gábor (Kanada) úgy fogalmaz, hogy a szülők átadják gyermekeiknek a sérüléseket (saját személyes példát is ad), azt pl. Pálferi a gyermekre való ráterhelésnek hívja. És ezt maga a gyermek sem veszi észre, mert benne él, neki ez a természetes, és a saját gyerekét is ezáltal neveli később.
Sajnos egyik fordítás sem tökéletesen adja vissza a lényeget, amelyet egyébként is a dupla album koncepciójának az ismeretében érthetünk meg igazán. Sőt a dalszerző Roger Waters (Pink Floyd gitárosa) személyes sorsát is ismerni kellene a teljesebb képhez, meg ahhoz, hogy megtudjuk, mi is ez a "Fal", amiről a lemez szól. (Az utolsó sorban az eredeti szöveg szerint inkább azt kérdezi anyjától: "Szerinted elég magas már a Fal?") Kemény, szívbevágó gondolatok húzódnak meg a "mindenben segítő anyáról", melyek nagy része még ma is aktuális. Noha az album elkészülte idején az X generáció éppen felnövőben volt csak.
Én ezt a mondatot inkább úgy értelmezném, hogy bizonyos - de igen szűk - területen az életben lepipálnak minket. De mi is ilyenek voltunk a szüleinkkel, és közben egyre kevesebb irodalmi idézetet jegyeztünk meg, mint ők.
Nosza, tűkön ülve várom már, hogy egy milleniumi problémát akkor csipőből megoldja egy alfa degenerációs gyerek. Mondhatnátok, hogy lehetetlen kérés, de nem az, a hét probléma közül egyetlen egyet oldottak meg eddig: Poincaré sejtést, egy X generációs.
Az előzőekben 110 évesnek jelzett ciklust valóban a világháborúkkal érdemes kezdeni, hogy megértsük a "miért"-et. Bár előtte is ott volt a századfordulón a "Minden nagyon szép, minden nagyon jó ..." megnyilvánulás (F. J.), amely nálunk is az ezredfordulót némileg áthatotta.
Úgy tűnik, a ciklusokat nekünk (vagyis az alfáknak) kell leállítanunk, vagy leáll magától egy tragikus végkifejlettel.
A világháborúk - eddig még soha nem tapasztalt - traumák seregeit okozták, azaz a transzgenerációs hatások még kifejezettebbek lettek. Nálunk pl. még hozzájött az orosz hadsereg "dicsőséges" tette, amely kb. 200 ezer nő megerőszakolását hozta pluszként magával. Az így született gyermekeket is fel kellett nevelni.
A Veteránok (V generáció) végezték el az ujááépítést, kemény munkával (pl. sóder lapátolással), és mentálisan is kenényszívűvé edzetten. Az ő gyerekeik voltak a hatalmas létszámú Boomer nemzedék (nálunk ezt kissé elnyújtotta a Ratkó törvény). A veteránok - teljesen ésszerűen - a "soha többé ilyet" gondolattal nevelték föl a gyermekeiket, és a lehetőségekhez képest "mindent megadtak nekik", nehogy ilyet csináljanak. Traumatizáltan (s erről Dr. Máté Gábor részletesen ír "Normális vagy" c. könyvében), a sérülésüket áthagyományozták a gyermekekre, anélkül, hogy akarták volna, vagy tudtak volna róla. A világháborúk hatása mélyen benne van még a ma is élő Boomerekben is, csak más formában, másként megnyilvánulva.
A Boomerek tulajdonképpen elkényeztetett gyerekek. Sőt, igazából fel sem nőttek, szüleik szinte gyermekként láncolták magukhoz, amiből menekülni akartak. (jól jelzi ezt a Freudi elszólás 1985-ből, a "We are the world, we are the children" dallal kísért megmozdulásuk). Némi hippy kísérletezés után - gyűlölve a kegyetlen kapitalizmust - az üzelti világba menekültek és kiépítették a "fogyasztói társadalmat" saját maguknak, fokozatosan kényelmi eszközökkel és élvezeti lehetőségekkel bővítve környezetüket. Részük volt - sőt ők vitték végbe - a szexforradalomban (1968), és a szórakoztatóipar kibontakoztatásában. S mint gyerekek a tortánál, a finomságokra koncentráltak, és a kellemetlenségek kiküszöbölése volt még a cél. Sikeresek lettek ezekben, s milliárdos üzletek szilárdultak meg kezük alatt.
De még ott van az ALFA előtt az X, az Y és a Z generáció is, melyekben az ok-okozatiság újabb jelenségekben nyilvánult meg, s változatta az eddig nagyon lassan változó társadalmi szokásokat.
Először is nem moshatjuk össze a fejlett nyugatot a többiekkel. Tegyük fel (mert már semmiben sem lehetünk biztosak), hogy a világ népessége 8 milliárd, és a fejlett nyugat létszáma kb. a teljes népesség negyede. Ebből a többi területen, nem nyugati kultúrán és infrastruktúrán 6 milliárd ember él, melyben durván 1.5 milliárdnyi ALFA(?) van. Náluk - mind infrastrukturális, kulturális és gazdasági okokból - még az 50%-ot is soknak tartom, hogy szüksége legyen mobilra, megengedhesse magának a megszerzését, és menedzselje a használatát. Nem beszélve arról, hogy azok a kulturális szakadékok, amelyek nálunk a korunkra jellemzőek, ott nem érvényesülnek, hanem az életmód stagnál. A gyermekek úgy élnek mint a szülei. Náluk nincs komoly szakemberképzés (egyetemek százezrei ehhez?), hanem azok is tőlünk mennek oda. A lényeg még, hogy maga a kulturális különbség is sokkal nagyobb a fejlettek és a fejletlenebbek között, mint amekkorát az itteni ALFÁ-k és az idősebbek közt találunk.
Marad a lényeges rész, a "hazai" a maradék két milliárdból. Ebben már sok évtizede a népesség pótlása - generációnként - csupán 70%-os, melyet fogyásban csak nemrég tapasztalhattunk meg. Az oka a Boomer nemzedék, amely rövid idő alatt (kb. 1 évtized) egy hatalmas pótlást nyújtott a világháborúk után. Ez leállt, és a demográfia kegyetlen törvényszerűségei miatt a hatás évtizedekre észrevétlen volt. Az 1968-as "szexforradalom" pedig beindította azt a viselkedési mechanizmust, amely alacsonyabb gyerekvállalást eredményezett. Ez okozza a társadalmi elöregedést, azaz sok az idős és a felnőtt, de arányaiban sokkal kevesebb a gyerek. Az itteni ALFÁ-kat jó ha 10%-ra becsülhetjük a népességben, azaz kb 200-250 millióan lehetnek. Ők valóban azok akikről beszélünk. Ez a 8 milliárdnak egy töredéke, és ők lesznek azok, akiknek idővel el kell látniuk a temérdek időset (ma még munkaképeset), de biztosítani kell - saját érdekükben is elegendő utód "kitermelését" (rádöbbenve az elmúlt évtizedek hibáira). Ja, és a túlnépesedő régió szakember ellátását is!
Nos ők nem csak kevesen vannak, hanem - a tulajdonságaikból adódóan - képzetlenebbek is. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy alkalmatlanok a jövő továbbvitelére, a bonyolult és sok szakértelmet igénylő infrastruktúráink működtetésére. Valójában ez a jelenség a Födünk legnagyobb problémája, amelyet komoly botrányszaga miatt nem mernek bevallani. Helyette trükkök százait vetik be megtévesztésünkre.
A 80 év az, ami az azt megelőző évtizedekre épülve előcsalogatta ugyanazt, amelyre senki sem gondolt, hogy megismétlődhet még egyszer.
(Senki sem? Most akkor mi is az a bizonyos körökben emlegetett "bosszú ideje"? Ami azonban - tévedések elkerülése érdekében - nem szándékos, hanem generációkon átívelő, s már évezredek óta megfigyelt, történés-sorozat. Az ok-okozatiság kegyetlen működése.)
Ha az a 80 év valójában 110 év, akkor érteni vélem: világháborúk, népirtások, atom, addig soha nem látott pusztító kapacitás. Szellemi oldalon meg a hülyeségek minden eddiginél gyorsabb terjedése.
De gondolom, a kezdet pontos időpontja másodlagos.
Az elmúlt 80 év tanulságos. Még soha sem láttuk ennyire dokumentálhatóan a transzgenerációs hatásokat. Azokat a jelenségeket, amelyeket egy adott generáció rész-népessége képtelen követni. Csak a sajátjában él, ahhoz viszonyít, azt tartja természetesnek. És úgy véli, hogy mindezeket átadja a következőnek, azok meg az utánuk jövőnek.
Az így vélelmezettek és a topiknyitóban felsoroltak azonban csak a felszín. A titok, és a megértés kulcsa mélyebben van. Ha nem ásunk mélyre, akkor félreértések és félremagyarázások útvesztőibe kerülünk, amely jelenség éppen az új keletű felszínességnek a megnyilvánulásai, és ez a topik csak egy olyan gumicsont rágássá fajul, amelyben aki beír, az "Na most jól megmondtam!" jóleső érzéssel távozik, míg mások szégyenkezve hallgatnak, vagy saját nézőpontjukat hangoztatva szintén "jól megmondják". Ez utóbbi nem más mint egy egymással vívott szellemi harc, egy háború mindaddig, míg az ilyesmit leállítja ugyanennek a fizikaivá válása. Amire ugyanilyen nagy az esély, mint a gumicsontra.
Ki kellene kerülnünk abból - a mára már kb. 100 évesre nyúlt - ciklusokból, amelyek az emberiség történelmére oly jellemzők. S amelyeket oly értetlenül szemlélünk, hiszen újra meg újra előbukkan benne a "soha többé ilyet" gondolata. Mégis - legalább is eddig - mindig megtörténik.
Én személy szerint nem kívánok tragikus folytatást az ALFÁ-knak.
Ezért valóban égető kérdés az, hogy "hogyan tovább?".
Számukra a virtuális valóság magától értetődően az élet része. Ebbe születtek bele. Olyasmiket tudnak, amiket előttük senki. teljes magabiztossággal kezelik a multitaskingot, innovatívabb gondolkodásúak a korábban születetteknél, és könnyebben alkalmazkodnak az új kihívásokhoz.
Nem tudnak és nem is akarnak hosszabb távon figyelni egy dologra. Az alfa generáció úgy nő fel, hogy az azonnali információhoz és azonnali kielégüléshez van szokva. Az online tartalmak folyamatos áramlása miatt megszokják, hogy a figyelmük folyamatosan, másodpercenként elterelődik, új dolgokra irányul.
Az alfa generáció tagjai gyakran csak online kommunikálnak egymással. Vannak, akik tulajdonképpen az egész valós világgal csak online igyekeznek kapcsolatot tartani. Az interperszonális készségek, az empátia és a face to face kommunikáció nem az erősségük. Nehezen koncentrálnak hosszú távon, és gyakran felszínesen gondolkodnak.
A felnőtt világ jobbára csak odáig jutott még el, hogy nem igazán tudja kezelni őket. Hogyan tovább?
