Nagyon jó hogy ez így van, mert minimalistaként tudok építeni erre az emberi viselkedésre. A cégnek meghozza a hasznot az aki nem tud ellenállni, az a néhány ember aki igen, az nem számít. Azaz a többi ember fizeti meg az én olcsóbb fogyasztásomat - ez nem csoda, mert csodák nincsenek. A reklám, sőt maguk az emberek egymás kölcsönös motiválása tartja fenn hogy ne tudjanak ellenállni. Megnyugtató érzés hogy 170 dollárból 2 hétig jól megvagyok - nyilván nem a Gelsons-ban kell hozzá vásárolni, hanem pl 99RanchMarketben. No Starbucks, no Subway, otthon főzött walmartos kávé.
Egy alkalommal Heraklionban a tengerparton gyalogolva figyeltem fel egy hatalmas üveg épületre ahol egy fitnessteremben emberek gyalogoltak mozgó gumiszalagon - meg is állapítottam hogy ezek pont ugyanazt csinálják mint én, csak ők fizetnek érte. Lehet hogy utána megisznak egy sört 3 euróért a büfében, én meg ugyanolyat 1.20-ért. De nélkülük ez az egész nem működne - szükségem van rájuk.
Akkoriban Soros nagyon megtolta a migrációt, előre feltöltött anonym bankkártyákat hatalmas mennyiségben osztottak ki, volt aki többet is begyűjtött. Meg persze az okostelefonok, sátrak, ruházat, élelmiszer, stb.
Ami beetetés volt persze, vigyék hírét micsoda lehetőségek várnak itt rájuk, ömlik a pénz és az ellátmány, jöjjenek minél többen.
"2015-ben a keleti előtt jólelkű civil szervezetek vajaskenyérrel várták a "háborús menekülteket". Ingyen. Azok meg hagyták a vajaskenyeret és inkább pizzát rendeltek."
Ezek tobbezer euroval a zsebukben dràga okostelefonokkal jottek és mint hithu muzulmànok semmi kedvuk a hitetlen disznozabàlo kafirok àltal osszefogdosott vajaskenyeret enni....
"Nekem már nem igazán megy a számolás, de tessék elosztani 10 millió fővel, és 365 nappal.."
Napi 16.5 deka. Gőzöm sincs, hogy ki dob ki ennyit.
"És az sem világos, hogy csak fogyasztható kaja van benne, v pl a krumplihaj is."
Én tartok tőle, hogy egyszerűen fogták a szokvány szemétmennyiség tömegét (amibe elvileg csak az úgynevezett "konyhai hulladék" lenne tehető), oszt' sajt. Esetleg korrekciózhattak az élelmiszerkereskedelem csomagolóanyag-tömegével, de ez már egy optimista tipp.
Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy nem vizsgálták, hogy ennek a szemétnek mekkora része lett volna az emberi fogyasztásra valóban alkalmas mennyiség.
Ilyen volt Mo-on is Gyurcsány-Bajnai szakértői kormányzása alatt, mert akkor jólét volt.
De amióta Zorbán kikiáltotta a diktatúrát 2010-ben, immár nincs semmi ilyesmi. Zorbán politikai okokból betiltott minden ilyet, mert ha lenne, akkor a ferdültszemű, fogatlan, analfabéta mucsaiak nem rá szavaznának.
Aztan majd minden kezdodik elolrol, uj Roma meg minden egyeb, szanatana dharma ... A kovetkezo vilagciklusban Magyarorszag hatarait ket ocean fogja mosni es egy uj Matolcsy petroforintokat nyomtat. Aztan megint kezdodik minden elolrol ...
Pontosan. A városi ember természetesen felsőbbrendűnek érzi magát, amíg ellátják mindez így is van. Sok kurva, pia, ingyen kenyér, hawai dizsi, kell még más? Dolgoznak a parasztok, ez az élet rendje. Újra és újra ismétlődik a történelemben.
Vót mostanában valami olyan Orbán-határozat, hogy a multiknak x nappal előre kell jelezni, ha az élelmiszer szavatossági határideje lejár... még nem lépett életbe?
2024-ben milyen "cuculista tervgazdálkodást" emlegetsz az angol Lidl ingyen kaja lehetôsével egy oldalon? - Valami ilyesmit: A cucilista tervgazdálkodás idejében mesterségesen alacsony áron tartották a kenyér árát. Az emberek kezdtek pazarlóan bánni vele, többet vásároltak belőle és gyakran a kukában kötött ki a száraz kenyér.
Az ingyen kapott élelmiszerrel is valami hasonló játszódik le Londonisztánban.
2015-ben a keleti előtt jólelkű civil szervezetek vajaskenyérrel várták a "háborús menekülteket". Ingyen. Azok meg hagyták a vajaskenyeret és inkább pizzát rendeltek.
Annak is topikot nyitott valamelyik nickjén, amikor a nyugdíjfizetési határnapján délben még nem volt az anyukája számláján a lóvé (csak estére), aki emiatt már dühödten rugdosta az automatát.