"Ma a fejlett nyugat társadalmaiban nagyon sok embernél olyan tulajdonságok bontakoznak ki, mint amit az APD-seknél tapasztalunk."
Erre "Antisocial personality disorder (ASPD)" gondolsz? Bár szerintem az efajta magatartás a diktatúrák ismérve, hiszen a közösség általános elfogadása nélkül
hozott törvények is törvényszegés, mert ellent mond a közösség alapvető szabályainak. Az "én" törvényem, amely ugye most nem az életvédelméről szól, ha nem a társadalom közmegegyezése és, v. konszenzusa alapján hozott, akkor egyéni érdekeket szolgál(-hat). A mai orosz törvényekben nagyon is fellelhetőek ezek. Az orosz terrorvezérnek nem tetszik az ukránok hozzáképest ellent mondó viselkedése, ezért gépként üzemeltetve az orosz hadsereget és a népet háborút folytat ellenük. Ezt 3. éve fenntartja, volt is, van is, lesz is akármennyi orosz és ukrán áldozata. Az erős legyőzi a tudatosan gyengítettet, miközben emberek 100ezrei vesznek oda. Ez a magatartás nem mai, hiszen a történelem legtöbb háborúja a másik egyikhez való igazításáról, behódoltatásáról, szól.
A halott internet összeesküvés az, amikor a napi médiatúladagolás miatt viszketni kezd a valóság, meg nem történtté válik a holdra szállás, és a digitális tartalmat is csak robotok generálják. A gond, hogy ez utóbbi lassan és biztosan kezd igazsággá válni.
=> én ezt már nem oly régen megmondtam !
olcsó szerverek, kis mérető weblapok vagy híg tartalmú weblapok, : exponenciális rengetege
"nem egyéneket látnak a társadalom működtetése közben, hanem végrehajtó gépeket"
Richard Thaler (2017 Közgazdaságtudományi Nobel díj) írja:
Hát tulajdonképpen egy PhD fokozat bőven elég ahhoz, hogy már ne lássunk embereket.
Ez a felismerés azonban - ahogy te megjegyezted - egyre széleskörűbben tapasztalható, és szoros kapcsolatban áll azzal is, amelyet trollkodás témájában szeretnék a továbbiakban közkinccsé tenni.
Valójában az emberek fejében ez, másokkal kapcsolatban a - csúnya szóval - "eltárgyasodás" jelenséggel azonos. Nem újdonságról van szó, s alapból ilyenek az APD-vel (aszociális személyiségzavarral) rendelkezők. (Ez az APD egy újabb elnevezése annak, amelyről ma már sokkal többet tudunk, de a a régi, szűkös ismeretek idejében pszichopátiának nevezték).
Ma a fejlett nyugat társadalmaiban nagyon sok embernél olyan tulajdonságok bontakoznak ki, mint amit az APD-seknél tapasztalunk. Ez azonban - ellentétben az igazi APD-vel - leküzdhető!
R. Thaler úgy folytatja. "ahogy körbe nézünk, már nem látunk embereket, hanem ökonokat". Ezt a kifejezést (ökon) ő találta ki.
"Természetesen igazad van, és az olvasmányt is csak azoknak ajánlom, akik hajlandóak nyitottan szórakozni a meséken."
Egyébként egyetértve írásoddal az idízett mondattal kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy nem szórakoztató olvasmányként hoztad, legalábbis nekem nem úgy tűnt, hanem mintegy a tudomány által megvalósítható tényt. Én csak a tényszerűségét vitatom, nem mint olvasmány egy tudományos fikcióról. Egyebek mellett, ha tudományosan vizsgálod és írod, akkor az életre ébredt robot már nem robot többé, hiszen élni akar, s nem pedig csak működik, mint egy gép.
A társadalom működtetésének, már ugye amennyiben szó szerint kellene azt működtetni, az a legnagyobb problémája, hogy a működtetők nem egyéneket látnak a társadalom működtetése közben, hanem végrehajtó gépeket. Miközben a működtető egyénekhez hasonlóan a végrehajtásra rendelt alanyok is uo. egyének, mint az utasítók. Így aztán még ez sem változott és változik, legfeljebb ennek megértéséhez alkalmazkodik a finomítás. Az orosz háborúját nézve finomítás a propagandában van, egyébként semmi. A hatalmon lévő uralkodik, az alattvaló végre hajt, v. ...
Természetesen igazad van, és az olvasmányt is csak azoknak ajánlom, akik hajlandóak nyitottan szórakozni a meséken. A SciFi mese A tudomány egyfajta narratívája, mely többnyire nem igaz, ám ma ugyanígy a valóságból is többnyire nem igaz narratívák érkeznek hozzánk az igazság helyett. S többnyire el is hisszük, annyira ügyesen van megfogalmazva. Aki a SciFi-ben az igazságot keresi, az rossz helyen jár, és nem szórakozni akar.
És - ugyanitt jegyezném meg - természetesen csupán az elmúlt 50 év trendjeiről, a fejlődés várható irányáról nyilatkoztam, amikor a (34)-ben áltelad idézettet leírtam.
A többi marad, és lassan fel kell fogni, hogy amiket felsoroltál, sok mással egyetemben, az mind a mesétől megtisztított emberi lét elemeihez tartozik, akár akarjuk, akár nem. Ezek a fejlett nyugat társadalmain kívül is meglévő jelenségek, amelyek újra meghatározóvá válnak, bármennyit is küzdöttünk némelyik ellen 50 éven át. Sőt ezekről beszélnek több ezer éve rögzített tanítások is. Most fogunk rájönni, hogy tényleg igazuk volt.
:)) Az éhség éhség marad, a szerelem szerelem marad, a kenyér kenyér marad ... no és a háború háború marad, ahogy a pusztítás is pusztulás marad, a hazugság hazugság marad. Változni pedig az fog, amit az emberek változtatni akarnak.
Szerinted a keveréklény fenntartásáról ki gondoskodik majd? A holt, de nem élő anyag, v. az élő maga, akit speciális kiegészítőkkel láttak el? (művégtagok, műerek, szívbillentyűk ...)
"Izgalmas olvasmányként javaslok egy rég elfeledett SciFi-t"
Értem, vagyis a papíron, filmekbe bármi belefér. Na de az a robot, amelyet élő, fejlődő intelligencia hozott létre, miért, hogyan lenne képes önfentartó, fejlődő intelligenciává válni? A kifejezetten csak az anyagot igénylő robotoknak, amelyeknek nincs speciális pl. oxigén igényük, bárhol megélhetne, csak előbb öntudatra kellene ébredjen-ek. Az öntudat pedig, csak élőben létezik, az önfelismerésre pedig szinte csak az intelligens képes. Ui. az állatot meg kell arra tanítani. Az öntudatra ébredést párhuzamosan követnie kell a jövőben való hitnek, ami a fennmaradásuk érdekét kell képviselje, vagyis akarniuk kell létezni.
Szóval a robotok létrehozójának létre kellene hoznia magát az élőt az anyagból. Egyelőre az anyag élővé szervezése nem megy.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt 50 év irtózatos fejlődési üteme lezárult. Fogalmazzunk úgy, hogy a járvány lezárta. Más idők jönnek. Semmi nem lesz ugyanolyan mint régen. Sokan ezt nem akarják elhinni, és azt várják, hogy hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba. Ha túl sokan vannak még ilyenek, akkor jönni fog (most már a küszöbön van) az ami pecsétet rak a fogyasztói társadalom végére úgy, hogy mindenki megértse. Senkinek sem kell, mégis jön ha hitetlenek maradunk.
60 év múlva lehet, hogy ember se lesz a földön. Ha meg igen, akkor teljesen más létmóddal, s nem kényelemmel (robotokkal) és élvezetekkel kiszolgálva. A gyönyörűséggel szegélyezett zsákutcának egyszer és mindenkorra vége. Erre a (13)-as hozzászólásomban adott link is figyelmeztet.
Megjegyzem, valóban lehetne "a világot egy jobb hellyé tenni", de egyelőre inkább egy újfajta elnyomási rendszernek, egy új diktatúrának a körmönfont kiépítését látom megvalósítani (=Great Reset).
Izgalmas olvasmányként javaslok egy rég elfeledett SciFi-t, Stalinslaw Lem tollából, a "Legyőzhetetlen"-t. A néhol szinte horrorisztikus történetben egy bolygón hagyott robotok fejlődtek önállóan olyan tudat nélküli populációvá, amellyel megküzdeni reménytelen volt.
(Jóval később a StarGate sorozat vette át az ötletet más formában, ott azonban már tudatos kényként is megjelenítve).
Valóban tapasztalhatjuk másokon. Maga az egyén pedig a furcsa hallucinációkat észleli, talán meg is szokja, amíg zavaróvá nem válik számára.
Több esettel is találkoztam.
Egyik idősebb közeli ismerősnél nem csak én, hanem a környezet is jól tapasztalta az egyén hallucináló állapotát. Különösen ha egyedül volt, a szomszédból olyan zajokat "hallott" amiknek a lehetősége sem volt meg (bizonyos gép zaját), és amikor reklamált és áthívták, kijelentette, hogy biztos közben elvitték (olyan gépet, amely egyébként is nehezen mozgatható).
De pl. - elmondása szerint - "betértek hozzá" olyan ismerősei, akik a valóságban nem is léteztek, hanem csak a képzeletében.
Pszichiátriára akkor került, amikor meggyőződése lett, hogy hamarosan az életére törnek.
Minket az általa kihívott rendőrség hívott fel telefonon, miután már útban voltak hozzá a mentők is.
Ténylegesen azidőtájt már csak módjával ivott, de jómódú lévén számos élvezeti cikkel traktálta magát, amely kiváltotta ezt belőle.
A másik - korábbi eset - nagyon durva, nem szívesen ecsetelem, és itt nem is ez a téma.
Hol van ilyen és melyek azok? Egyelőre a Földön a robotokat ember alkotja és az ember tartja működésben azokat. Nincs szuperintelligens robot. Még az energiaellátásuk fenntartása is nehézkes lenne, főként az elhasználódott akkumulátor cserék, javításaik, gyártásuk.
A skizofrénia valójában egy japán szó, amelyet a görögök felfedeztek és átvettek a japán kultúrából. A szó eredete a "suki" és a "frēn" szavak összevonásából származik. "Suki" a japánban "szeretni" jelentést hordoz, míg "frēn" a görögben "elme" jelentést kap. Tehát a skizofrénia valójában azt jelenti, hogy "szeretni az elmét" vagy "elmét szeretni".
Tehát, aki trollkodik, valójában csak az agyát tornáztatja, mert szereti azt, és szeretné, hogy mindig a maximumot hozza ki magából.
Skizofrénia témába nem kívánok belemenni, egyébként sincs ma még egyetértés abban, hogy mi okozza.
Szintén nem kívánok hagyatkozni az AI-re (pl. ChatGPT), mert tévedhet, és megtörtént már, hogy rábizonyította valaki a tévedését, ami után maga az AI kért bocsánatot.
Az érdekes azonban az az - embereknél (de állatoknál is) megjelenő - állapot, amely pl. egyeseknél az interneten a trollkodást okozza. Több tényező is összejátszik benne, de kezdeti tájékozódásként ajánlom ezt a videót, melyben végre magyar nyelven is megismerhetjük azt, amit Dr. Anna Lembke "dopamin rezisztenciának" nevez. A beszélgetés a magyarul is megjelent könyve kapcsán indul:
Ez egy félrefordítás, és nincs benne a tudat széthasadása esetleg több személyre (az egy másik kór).
Pedig az, csak másképpen értelmezve !
Nemrég kérdezgettem erről a ChaGPT AI-ít !
És arra jutottunk, hogy az agy központi részein egyes gócok nagyobb elosztóként működnek, mint a vasúti pályaudvarok váltói ! Amikor ezek az elosztók vagy váltók hibásan működnek, akkor az a skizofrénia !
Tehát képzeljétek el a laptopotokat, hogy ha ugyan arra a fájl vagy mappa ikonra többször egymás után rákattintasz, akkor hol rendesen vált hol meg néha nem várt bár a laptopodon meglévő dolgokat nyit meg, mint ha vírus, ill. checker lenne benne !
Amitől a legtöbb beteg meg nagyon ideges lesz, és ...stb. ♥
Megjegyzendő még a skizofréniáról, azaz miért gondolunk összefüggéseket vele kapcsolatban a trollokkal:
1. A skizofrénia név eredete nem azt tükrözi, amit tévesen róla gondolunk, ha magyarra fordítottan "tudathasadásnak" nevezzük. Ez egy félrefordítás, és nincs benne a tudat széthasadása esetleg több személyre (az egy másik kór).
2. A mai gyakorlatban, különösen egyes idős beteg esetén, a környezet által elviselhetetlen viselkedésekor pszichiátriára kerülő betegről azt mondják nekünk, hogy "paranoid skizofréniában" szenved. Valójában sejtik, hogy miről van szó, és számunkra jótékonyan tartják ott, noha ez is ugyanannak a megnyilvánulása - de más formában - mint a trolloknál. Azaz valójában nem beteg, de fizikailag és lelkileg elviselhetetlen. (gyakorta előfordul, hogy az állapota olyan súlyossá válik, hogy saját magára hívja ki a rendőrséget, azok meg a mentőket).
3. A skizofréniában komoly hallucinációk lépnek fel, ám ez hasonló lehet ahhoz, amit a "delirium tremens"-ben tapasztalhatunk. S egyre gyakrabban a beteg "elszáll", csak fizikailag van ott, és nehéz visszahozni a valóságba. Végső stádiumában kataton állapotba kerülhet (vagy megmozdíthatatlan, vagy ahogyan mozgatjuk végtagjait, ugyanott marad). Tehát ez nem azonos azzal, amit a trolloknál tapasztalhatunk.