„semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz,”
A mondat első felét „ semmit érte nem várván”, azonnal értelmetlenné teszi a mondat második fele: „a ti jutalmatok sok lesz,”.
Ezt az elvárást legfeljebb egy ateista ember tudja teljesíteni, egy vallásos már nem. (az ateista mivel nem hisz Istenben, ezért a mennyei jutalomban sem.)
Lásd etióp zsidók. Az északi zsidó királyság megszűnése után szétszéledtek az északi törzsek, mind a 10. Ezek 95+ %-a persze elvesztette identitását, beolvadtak más népekbe.
Ennek maradtak emlékei máig sok helyen.
Etiópiában viszont másképp zajlott: a bevándorló zsidók nem olvadtak be, hanem a hozzájuk csatlakozott helyiek vették fel a zsidó identitást. Így aztán lettek totálisan etióp kinézetű zsidók. Persze idővel lettek saját szokásaik, pl. az ő Bibliájukban van plusz 3 könyv a normál zsidó verzióhoz képest.
Hasonló volt még Indiában is, egy kisebb csoport.
Mára a 99 %-uk Izraelben van, szóval lassan kezd megszűnni a különállásuk.
Persze a bőrszínről azért látszik: https://fcdm.ru/players/eli-dasa/ - a Dinamo (Moszkva) izraeli nemzetiségű játékosa, a legismertebb etióp-zsidó sportoló.
"Szóval nemigen volt keveredés. Aki meg keveredett, azt kirúgták a közösségből."
Leszámítva persze azt a 10-15% körüli gyereket, akinek nem pontosan az az apja akit annak tartanak...
Elég hosszú idejű egymás mellet élés genetikailag egységesít (ez afféle vastörvénye az emberi viselkedésnek) - de persze kulturálisan attól még nyugodtan megőrizhetik az identitásukat.
/Noha szvsz nincs túl sok értelme. A vének így is, úgy is azon fognak sírni, hogy a régi szép időkben minden jobb volt.../
Minden mai cionista magyarázgatás ellenére, a héber nyelv bizony kihalt már az i. e. III. sz. környékén.
A diaszpóra-zsidók görögül beszéltek, az otthon maradtak meg arámiul. A héber tisztán egyházi nyelv volt, azon volt a Biblia, a rabbik beszélték, más meg legfeljebb értette valamennyire. Azért értette, mert az arámi és a héber közeli rokonok, nagyjából mint ma az angol és a német, szóval sok a közös szógyök. Ma is van egy korlátozott érthetőség, lásd: https://www.youtube.com/watch?v=6y5HaDwil1E
S az Európa ment zsidók keleten németül kezdtek beszélni, egyes héber szavakkal, ez a jiddis. (Ahogy nyugaton meg spanyolul, ez a ladino nyelv.) Aki meg az őshaza környékén maradt, az nyelvileg arab lett.
Amikor a XIX. században egy oroszországi, jiddis anyanyelvű, zsidó nyelvész kitalálta: legyen újraélesztve a héber, senki se vette komolyan. A korai cionista mozgalom is inkább jiddis-párti volt.
Tulajdonképpen véletlen, hogy végül az egész ötlet komolyra fordult.
A dolog persze vicces: jellemzően jiddis, orosz, német, magyar anyanyelvű zsidók élesztették újra a hébert, így a számukra "furcsa" héber hangok egyszerűen megszűntek.
Eleinte Izraelben volt olyan erőlködés, hogy a mizrahi zsidók (= arab anyanyelvű zsidók) kiejtésének kellene lennie a mintának, hiszen az áll a legközelebb az eredetihez, de aztán a nagy számok törvénye győzött: az európai zsidók kiejtése nyert, s így a mai héberből hiányzik egy csomó eredeti héber hang.
Így viszont lett egy rakás "felesleges" betű, a magyar j/ly mintájára, ugyanúgy ejtik, mert az eredeti ejtés eltűnt. De ez legyen az izraeli kisiskolások baja, akik emiatt magolni kénytelenek - pl. a "t" hang mikor írandó ת és mikor ט alakban, az eredetiben ez 2 külön hang volt, ma mind a kettő "t".
Szóval a nyelv átvétele nem jelent identitásvesztést is.
Mert - a közhiedelem ellenére - a gettókat nem a gonosz antiszemiták találták ki, hanem a zsidók. A cél a zsidó élet megóvása volt, tartózkodás az idegen szokásoktól.
Nyiván nem belpesti asszimilálódott zsidókra kell gondolni, de vidéken 1944-ig simán voltak ilyen teljes szokástartások.
Nekem az anyai nagyanyai ágam kárpátaljai, ott egészen az 1944-es deportálásig komoly zsidó lakosság volt. Jiddisül beszéltek egymással, tartottak minden szokást. Dédnagymamám mesélte, az egyik szomszéd zsidó volt, összehaverkodtak, s folyamatosan hozta a zsidó szomszédasszony a "hibás" ételt, pl. a tyúkok tojtak, tojással csináltak valamit, aztán apró vércsepp az egyik tojásban, s hozta is már tálban a szomszéd "sajnálom kidobni, ti még fel tudjátok használni" szöveggel.
A 0 %-ban zsidó dédnagymamám tudott elég rendesen beszélni jiddisül, eltanulta a környéken.
Szóval nemigen volt keveredés. Aki meg keveredett, azt kirúgták a közösségből.
- Hány görög kell egy kiégett villanykörte kicseréléséhez?
- 2. Az egyik kitekeri a kiégett körtét, majd betekeri az újat, a másik meg meghinti pár csepp olívaolajallal.
A viccnek az olasz verziója is jó, ott a második olasz egy kis parmazánt szór a villanykörtére.
De egyébként tényleg van amikor számít mit használ az ember. S aki ismeri, az fel is ismeri a különbséget. A magyar nagymamám szerint csak az rendes paprikás csirke, ami frissen vágott csirkéből van: képes volt piacra menni élő csirkéért, s ott helyben vágatta le az árussal, szóval maximum 2 óra telhetett el az állat halála és a főzés között, különben "cipőtalp, nem csirke". A bolgár nagymamám meg BG-ból hozatott joghurtbacillust, mert a magyar joghurt "szar", s ő maga készített Budapesten saját használatra "igazi" joghurtot.
S ha később a vallás elterjed, akkor persze alkalmazkodik.
A judaizmus mindig etnovallás volt, azaz zsidó nép = zsidó vallás, a kettő egybefolyik. Ma is, minden ellenkező szöveg ellenére. Így nem kellett alkalmazkodnia.
Míg a kereszténység, az iszlám, s a buddhizmus elvesztették eredeti kulturális kódjukat. A kereszténység és a buddhizmus teljesen, de az iszlám is nagyrészt. Így ma a szokásaikban is sokkal szélesebbek.
Hiszen ami nem kifejezetten vallási parancsolat, ott szabad a gazda.
Ismert a sztori I. Gergely római pápáról, aki a VI. században sikeresen megoldotta Anglia kereszténnyé térítését. Addig minden misszió sikertelen lett, az "angolok" ellenálltak, ragaszkodtak eredeti vallásukhoz.
Kiderült: a fő ok kulturális volt. Egyszerűen az élet minden területén ott volt a vallás, s az emberek nyilván nem akartak lemondani saját identitásukról. Aztán jött Gergely és megoldotta. Az angolok szeretnek összegyűlni szent barlangjaikban és hálát adni totemjeiknek? Nos, a keresztény misszionáriusok ne próbáljanak ezentúl agitálni a barlangok ellen, hanem azokat szenteljék fel, dobják ki az utálatos totemeket, helyükre tegyenek kereszteket, szobrokat, ikonokat! A legjobb megoldás a pogány papokat meggyőzni, térjenek meg, akkor eleve a megszokott emberek lesznek ezentúl is a falvak szellemi vezetői. Na és az ellen se kell harcolni, hogy a népek szeretnek közös vacsorákat tartani hamis isteneik tiszteletére. Ezentúl is legyenek ugyanott ugyanolyan vacsorák, csak immár Jézus tiszteletére.
Eredmény: teljes siker, a VII. sz. közepére már csak marginális csoportok gyakorolták az eredeti angol vallást. S az ősvallás elemei maradtak a folklórban, lásd törpék, erdei manók, stb., de immár vallási tartalom nélkül.
Ugyanez buddhista és iszlám verzióban is. Az eredetileg indiai buddhizmus különben nem tudott volna Japánban, Kínában, Mongóliában sikeres lenni. De ma az iszlám híveinek háromnegyede is már nem arab.
S semmi gond ezzel. A perui katolikusok kedvenc húsvéti lakomája a sült tengerimalac, ami mindenhol Dél-Amerikán kívül bizarr dolognak számít.
Amikor kisgyerek voltam, a 70-es évek Mo-án, amolyan fővárosi elit hóbortnak számított az olaj. Éppen csak kezdett bejönni az olaj-divat, s a legtöbb idős néni határozottan állította, hogy disznózsír nélkül nem jó az étel.
BG-ban meg az emberek panaszkodtak a napraforgóolajra, hogy az csak amolyan olcsó olívaolaj-utánzat és nem az "igazi".
Alapja: tejben főtt gödölyefej, ezt addig főzik, míg késaszerű nem lesz. Aztán banánlevél alapra helyezik el, majd megszórják frissen leölt malac vérével. Flambírozva tálalják.
Ma az emberek 99 %-a komolyan hiszi, ez valami ősi bolgár étel.
A Fekete-tenger partján lett kitalálva egy Balkanturiszt-vezér utasítására a XX. sz. 50-es éveiben. Az alapgondolat: a görögöknek van kertész salátájuk, a törököknek van juhász salátájuk, ezek nemzetközileg ismertek, a bolgároknak miért nincs akkor saját közismert salátájuk?
S megszületett az ötlet, legyen kitalálva a bolgár nemzeti saláta. S meg is lett: a bolgár zászló színeiben pompázó, azaz fehér-zöld-piros saláta, tulajdonképpen darabokra vágott uborka és paradicsom, megszórva sok fetasajttal, leöntve kevés olajjal és ecettel. Hasraütéses alapon el lett nevezve sop salátának, hiszen ez az egyik bolgár történelmi régió (Szófia környéke).
Tulajdonképpen olyan, mint a görög kertész saláta, csak olíva és paprika nélkül, vagy mint a török juhász saláta, csak olíva, paprika, petrezselyem, citromlé nélkül.
S el is terjedt. Annyira alapvető, hogy nemigen lehet elképzelni már bolgár éttermet, ahol ne lenne az étlapon.
Most már a dolog ott tart, hogy az átlag bolgár komolyan hiszi, ez egy ősi sop étel, s meglepődik, amikor megtudja, hogy a tengerparton lett kitalálva egy szállodában az 50-es években.
