Szíjjártó Péter külügyminiszter és Orbán Viktor kormányfő Azerbajdzsánba utaztak. Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország fogja újjáépíteni Hegyi-Karabahot, Felcsút
és Soltanli pedig testvérvárosok. Svájci látogatása befejeztével Bakuba utazott Orbán Viktor, ahol Azerbajdzsán elnökének meghívására pénteken részt vesz az ENSZ Közép-Ázsia Gazdaságainak Különleges Programja (SPECA) konferenciáján – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Újabb gesztust teszünk Azerbajdzsán felé, Szijjártó bejelentette, magyar vállalat építi újjá a hegyi-karabahi Soltanlit. Letették az alapkövét az Azerbajdzsán által ősszel visszafoglalt Hegyi-Karabahban lévő Soltanli újjáépítésének. A települést magyar vállalat építi újjá, amelynek nyomán öt-hatezer ember térhet majd vissza Soltanlibe – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a magyar kormány azonnal világossá tette, hogy készen áll részt venni az érintett régió újjáépítésében, és a falu felé tartva is jól látható volt, hogy nagy munka vár a felekre ezen a téren.
Emlékeztetett a Baku és Budapest között létrejött megegyezésre, amelynek értelmében magyar cégek építhetik újjá Soltanlit, és erre végül a KÉSZ Csoport szerződött, amely készen áll megkezdeni a munkát, amint lehetséges. Lakóházakat, közösségi épületeket, kórházakat, iskolákat, óvodákat és sportlétesítményeket építenek újjá.
Ja, az volt. Behozta magával/beengedte a kabarok mellett a muszlim kálizokat (is). Stb.
De ennek ugyan mi köze ahhoz, a témát oly nagyon elterelgetni próbálgató, baltásbarát kiscsillagok, hogy teljes megértéssel kezelitek, sőt, üdvözlitek a keresztény örmény őslakosok elüldözését Karabahból - a mintegy száz éve az örmény holokausztot végrehajtó muszlim törökök segítségével - a muszlim azeriek által, holmi "üzlet" reményében? S ehhez az erkölcsön, az állítólagos keresztény testvériségeteken és a keresztény kultúrkör állítólagos védelmén, stb. kívül még az Erdély, stb. analógiára is magasról ...
Csak nehogy aztán szülessen erre új szólás, netán pl: "Csalódott, mint hiéna baltás barátjában."
Buta vagy. Nem azokat a németeket, hanem a másik oldaliakat. Tudod, a mindenkori/bármikori "német birodalom" pártiakat ...
Valamint még önkéntes muszlimazeripártibérenc is - tudod, a baltáspártiak, hogy az igencsak téves szóhasználatod is helyesbítésre kerüljön -, ami viszont már ciki, lévén erről tehetsz, a butaságodról meg a szöveg nem értésedről meg kevésbé, azok a veled egykorú csomagjaid ...
Megj.: Jézust e témában semennyire nem említették a levéltári anyagok. De nyugodtan kutass, s külhonokban is - nyugi, a Szentföldig nem kell elmenned :P maradhatsz Európában -, hátha találsz erről is valamit. :D Csak aztán tudd értelmezni is, amire, lássuk be, igen csekély az esélyed ...
Az én családtagjaim pl. tűzharcban lelőttek egynéhány fegyveres SS katonát.
Biztos nagyon szerettük őket, biztos jobban :D , mint te, te kis hablatyosan álmodozó nagyonkiscsillag. Amúgy meg, az Árpádok az őseim rokonainak a rokonai, s még mielőtt valami újabb hülyeséget buggyantanál ki mélymagadból, nem az Orseolóknak ...
Kiscsillag, én elsősorban és leginkább az orvul gyilkoló elengedőit minősítettem.
Ők azok, akik lelkiismeret furdalás nélkül az azeriek oldalára álltak az örményekkel szemben, minden erkölcsi érvet (ki az őslakos ott, keresztény, az itt élő örmények lojalitása irántunk, '48-49, stb.) és analógiát (Erdély, stb.) semmibe véve.
S lám, érvek híján megint csak terelni próbálsz:D , csak hát gyatrán.
Mit tudsz a keresztnevéről? Ezek szerint apjukat anyjukat is ismered. Nem német volt az az Orbán? Gondolom ekkora tudást nem rejtesz el az olvtársak elől.
Az ukránok a magyarok ellenségei, vitathatatlanul. Ám az ún. ' ujjáépités" kapcsán nekik nem osztanak lapot, a sztori továbbra is az atlantista üzletröl szól. Nagyjából megvan a minta, ahogy anno az iraki ' ujjáépités" törzént: az irakiak szart sem kaptak, az USA cégek lenyúlták minden pénzt.
Mo, aki katonaéletekkel fizetett az USA rablóhadjáratáért, valami egy tucat toy toy wc beszallitására kapott megbízást ....
Nos, így kell kb. elképzelni a nagy ukrán ujjáépitést is.
A képlet igen egyszerű: Orbánék energiahordozókért és kisebb-nagyobb gazdasági együttműködésért cserébe haverkodnak zsebdiktátorokkal és újdonsült szultánokkal. Ezek tartják lélegeztetőgépen a jelenlegi hazai gazdaságot és vele a rendszert is, mert valódi magyar gazdaságot valódi magyar vállalatokkal sajnos Orbánéknak sem sikerült létrehoznia vagy újjáélesztenie - már ha akarta ezt egyáltalán.
Mert lehetne ez utóbbiakat is, patrióta gazdaságpolitikát, védővámokat, amiben lehet abban saját lábra állást, de ahhoz mindenkivel szemben védeni kellene a magyar érdekeket és akkor úgy nemigen lehet Európa és a világ újdonsült védelmezője és erkölcsi iránymutatója szerepében páváskodni. Bár nem tudom, a kettő mennyiben üti egymást, de Orbánék határozottan ezt a kirakatpolitikát választották a magyar nemzet, nép, gazdaság és kultúra megalkuvás nélküli felemelése helyett.