Szóval, párom örökölt egy régi parasztházat, sajnos a kapu és a garázs egy Polski van méretezve, én pedig nem férek be sehogysem az autómmal.
Viszont a telek másik felén van akkora hely hogy ott egy új kaput hozzunk létre, viszont ott a villanyoszlop.
Ami nem lenne önmagában probléma, de ott egy feszítő drótkábel, a földbe ásva.
Na az pontosan ellehetetleníti azt, hogy ott beálljak majd ha megépül az új kapu.
Esetleg járt már valaki így?
Nyilván szolgáltató fogja megmondani, viszont ha nincs rá lehetőség bele sem kezdünk ebbe a mizériába..
Terveztesd át a kapud és a behajtás nyomvonalát a terveződdel, mivel ez durva tervezési hiba. Szóval magyarul inkább rúgd ki és keress egyből egy másik, de ezúttal értelmes, 70 IQ feletti építészt.
Egy sima oszlopcsere 1,5-2 misitől indulhat, ami helyszín (település, utca, melyik milyen problémás) függvénye is, meg minimum egy év, inkább több idő az átfutás, mert most még mindig nagyüzem van a sok H tarifa bekötés miatt. és az építkezési hullám lezárultával. A tied viszont oszlopáthelyézés lenne esélyesen. Ráadásul ősszel és télen nem is dolgoznak ilyesmit, a villanyosok azok Urak, kérlek szépen. Plusz terveztetés, engedélyeztetés díjazása is költség és a cerka vastagon fog. Ha más szolgáltatónak is van rajta kábele, akkor szolgáltatóként átlagosan adj hozzá mindig legalább 2-500 ezret és annyiszor min. 3 hónapot, ahány cég.
A kidöntés (véletlenül nekiment a mixerkocsi, a traktor, a bármi stb.) nem opció, mert ugyanoda rakják vissza.
A helyedbe elengedném az egészet, hiszen egy kispolák 150-500 között kijön. ;)
Szóval, párom örökölt egy régi parasztházat, sajnos a kapu és a garázs egy Polski van méretezve, én pedig nem férek be sehogysem az autómmal. Viszont a telek másik felén van akkora hely hogy ott egy új kaput hozzunk létre, viszont ott a villanyoszlop. Ami nem lenne önmagában probléma, de ott egy feszítő drótkábel, a földbe ásva. Na az pontosan ellehetetleníti azt, hogy ott beálljak majd ha megépül az új kapu.
Esetleg járt már valaki így? Nyilván szolgáltató fogja megmondani, viszont ha nincs rá lehetőség bele sem kezdünk ebbe a mizériába..