A HR-Network Egyesület vezetőivel alaposan körbejártuk a témát, megtudtuk, hogy sokan a fizetésük nagyobb hányadát hazautalják, nem költenek nálunk tartós javakra. Ha mélyebben begyűrűzik a válság, az is megtörténhet, hogy a sok esetben jobb munkamorál és termelékenység, valamint a hosszú távra lekötött megállapodás miatt a külföldi munkavállaló marad, miközben a magyar dolgozó szerződését könnyebben felbontják.
Jelentősebb problémaként fogalmazódott meg több esetben is, hogy az ígért kiszállítási határidőnél jelentősen később érkeznek meg az ételek, az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás, illetve hogy a kiszállítás nem megfelelő.
Bizony bizony migrancs elveszi a magyarok munkáját - Rendicsek. Most van 4,7 millió magyar munkavállaló. A Patás behoz 1,8 millió külföldi munkavállalót. Ha nem fog ekkor a munkanélkülek száma 1,8 millióval nőni, akkor már megint hazudtatok mint a "rabszolgatörvény" idején, hogy elvesz a Patás heti egy pihenőnapot és a túlórát csak három év múlva fizetik majd ki.
A magyar munkáltatók többsége örömmel alkalmaz ázsiai vendégmunkásokat, köztük is kifejezetten a Fülöp-szigetekieket – fogalmazott Maier Dávid, a Terendo munkaerő-közvetítő ázsiai szakértője a Világgazdaságnak. A szakértő szerint számuk ugyanakkor még jóval kisebb az ukrán vendégmunkásokhoz képest.
Külföldi munkavállalók számos országból is érkeznek Magyarországra: tavaly a legtöbb külföldi vendégmunkás, mintegy tízezer a Fülöp-szigetekről érkezett hozzánk, összességében viszont a legnagyobb állomány az ukránoké, de az elmúlt időszakban inkább Ázsiából érkeztek hozzánk munkások.
Az elkövetkező években Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió külföldit kell befogadnia a szomszédos országokból, és lényeges, hogy az országot a legvonzóbbá tegyük a régióban -- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén csütörtökön. Át kell gondolni a bevándorlási szabályokat -- tette még hozzá egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök. A fogyatkozó munkaerő külföldről történő pótlásának kormányzati felvetése nem újdonság, bár Orbán Viktor az április 9-i gazdasági tanácsülésen még egymillió munkavállaló "importálásának" szükségességéről beszélt.
Semjén Zsolt párttársa, Harrach Péter valamint Orbán Viktor vezetésével működött az a népesedéspolitikai ad hoc bizottság, amely először foglalkozott egymilliós nagyságrendű betelepítéssel. A bizottság által készíttetett tanulmány, amelyet a Századvég könyv alakban ki is adott, egy év alatt 1,8 millió bevándorlóval kalkulál ahhoz, hogy 2050-ben is meglegyen a 10 milliós lakosságszám
[HWSW] Az IBM és a GKIeNET felmérése szerint a magyarok szinte egyáltalán nem hajlandóak költözni vagy utazni hogy munkát találjanak, de tanulni sem szeretnének. Az IBM szerint azonban ma már kulcsfontosságú lenne a dolgozók rugalmassága, egyre nagyobb hangsúlyt kap a tanulás és a cégek nem csak jól képzett, hanem mobil munkaerőt is igényelnek, akik képesek elmozdulni a vállalaton belül akár a munkavégzés helyét, akár a szakterületet vagy a pozíciót illetően. A magyar munkaerő azonban nem ilyen.
Az elfogadásra váró jogszabály egyik vitatott rendelkezése szerint a miniszter feljogosíthat általa kijelölt személyt dohánybolt üzemeltetésére olyan „fizikailag lehatárolt létesítményben vagy létesítményegyüttesben, amely egy építési beruházás megvalósítása érdekében egyszerre legalább négyezer munkavállaló elszállásolására alkalmas”.
Pénteken Orbán Viktor Kossuth rádióJó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt, az általa elmondottakra pedig a Kormányinfót követően így reagált a Jobbik:
Orbánéknak köszönhetően, lassan szinte minden településre a magyar munkaerőt lecserélő, a béreket letörő, hosszútávon pedig a kulturális egységünket megbontó ázsiai migránsmunkás érkezik, ezzel a magyar nemzeti érdekek helyett idegen érdekeket szolgál a kormány
– részletezte a párt közleményében. Hozzátették, ezzel migránsmunkásszállót csinálnak hazánkból, miközben külföldre űzik honfitársainkat.
A csatorna beszámolója szerint azonban van, ahol akkora a hiány, hogy külföldről várnak sofőröket. Székesfehérvárra például 100 embert toboroz egy Fülöp-szigeteki munkaerő-közvetítő cég: tapasztalt munkavállalókat keresnek 250 ezer forintos fizetésért cserébe. Olyanok jelentkezését várják, akiknek van érettségijük és magasabbak mint 150 centiméter. Az álláshirdetéseket a Gulyáságyú Média vette észre először.
A sofőrhiányt a BKV-nál is érzik, éppen ezért egyszeri 500 ezer forintot adnak az új munkavállalóknak és az őket ajánló BKV-s dolgozóknak is. Buszsofőrjeik akár 730 ezer forintos átlagfizetést is kaphatnak, de az attól is függ, hogy milyen napszakban és mely napokon dolgoznak.
Száz főt azonnal tudnánk többletként alkalmazni. Körülbelül kétezer fő az állandó autóbuszvezető-létszámunk. Nem kritikus még a helyzet, el tudjuk látni a feladatunkat, de ahhoz, hogy a túlórák mértéke csökkenjen, hogy egy kicsit szabadabban tudjanak az emberek is tervezni az idejükkel, kellene még jó pár kolléga a rendszerbe
– mondta Szedlmajer László, autóbusz- és trolibusz-üzemeltetési vezérigazgató-helyettes.
De majd gerincesen leszidja a debreceni polgarokat, hogy vallaljak a jövő erdekeben a kockazatokat mert az a helyes, nem mint amit a gonosz képmutató Nyughat művel hogy másutt gyártatna.
Az persze véletlen hogy o sem az aksi gyár mellett el, hanem elvárja hogy majd tőle távol legyen
Bizony bizony migrancs elveszi a magyarok munkáját (ha meg olyat amit a magyar nem csinál az nem azért nincs betoltve mert a magyar lusta lenne mint Wicces fiu mondja), veszélyt jelentenek a kultúránkra
Wic2023.01.11 Sokkal érdekesebb ennél az az álságos hozzáállás, hogy használjunk elektromos autót, mert az környezetbarát.Viszont a hozzávaló akkumulátort ne gyártsuk, mert az környezetszennyező. És ezt az akkumulátort majd legyártatjuk Indiában, meg Pakisztánban, meg hasonló országokban, ahol amúgy is alacsony az életszínvonal meg a környezetvédelem is gyerekcipőben jár, de nagyon kellene nekik a pénz, hogy elinduljanak a fejlődés útján... Ők rohadjanak meg Európa meg Amerika jóléte és tiszta környezete miatt.
Szégyen...
:(
Nocsak Wicces fiu "elítélte" a polgarfovarosi orbanista elvtarsait? Mert persze a debreceni fideszesekről beszelt 1000% es nem a Nyugatiak ellen
Persze nem a noveres miatt, mert abba a topikba se talal el ha a fideszes politikusokat kellene mindig elítélni az állandó dolgaik miatt
Verekedésig fajult a vita a debreceni akkumulátorgyár közmeghallgatásánRádi Balázskövetés2023.01.20. 15:48
Tovább a rovatra Lincshangulatban telt a debreceni akkumulátorgyár közmeghallgatása, ahol a főispánt lehazaárulózták, a képviselőknek pedig olyan mondatokat kiabáltak be, hogy „Az unokái le fogják köpni a sírját!”. Olyannyira elszabadultak az indulatok, hogy egy nőt meg is ütöttek.