„A cél egyértelmű: a magyar mezőgazdaság versenyképességének növelése, a feldolgozóipar fejlesztése és a vidék megtartó erejének erősítése” – szögezte le Papp Zsolt György.
A támogatási rendszer lehetőséget biztosít mindenki számára, az őstermelőktől, családi gazdaságoktól kezdve a nagyüzemi gazdaságokig.
A kisebb, illetve nagyobb gazdálkodók támogatásának kérdése kiemelten fontos. Ángyán József, korábbi vidékfejlesztési államtitkár egy interjúban arról beszélt, hogy: „2010 óta 351 ezerről 2023-ra 196 ezerre csökkent a gazdaságok számra, vagyis 13 év alatt 155 ezerrel csökkent, azaz ennyi – a kormány által állítólag kiemelten kezelt – kis családi gazdaság, gazdálkodó család ment tönkre, adta fel a gazdálkodást, és területeik az elárverezett állami földek zömével együtt az egyébként is kedvezményezett nagyobbakhoz kerültek.”
A K-Monitor pedig arra mutatott rá, hogy a 2014–2020-as uniós támogatási ciklus mezőgazdasági forrásai a nagyobb „agrárdinasztiákhoz” vándoroltak, és „a támogatások nem járultak hozzá érdemben ahhoz, hogy a kisebb gazdaságok is versenyképes termékeket tudjanak előállítani”.
Az áranomália oka egyértelműen a sokkal magasabb magyar adókban keresendő, magyar ÁFA 27% +4,5% kisker büntetőadó= 31,5%, szlovák ÁFA 20%. Óriási különbség.
A közleményükben más EU kormányokat bíráló és Orbán segget nyaló MAGOSZ EMIATT MIÉRT nem tüntetett ekkor Budapesten a traktorjaikkal a LAKOSSÁG érdekében?
Pedig de tudtak korabban is pofazni " A bizottság ténylegesen akkor alakul majd meg, ha a kormány politikája a Magosz megítélese szerint sérti a gazdák érdekeit. A Fidesz elnöke a kongresszuson azt mondta, az ellenzéknek, és benne a Magosznak, közös felelőssége, hogy a kormányzatot folyamatosan figyelmeztesse kötelességeire.
"A magyar kormány számunkra nemzeti hatáskörben, tüntetés nélkül is biztosítja azokat a feltételeket, amelyekért a nyugati országok termelői az utcára vonultak. Többek között:
a gázolaj jövedéki adó visszatérítés számunkra eddig és ezután is biztosított
a családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó adórendszer Európában is egyedülálló
megtiltottuk a földadó kivetésének lehetőségét
hazánk elsőként, az Európai Bizottság döntésével is szembe menve lezárta a határait az ukrán mezőgazdasági import előtt"
- hangsúlyozzák a magyar gazdák, akik kiállnak a magyar kormány mellett, amely Brüsszellel szemben is védi az érdekeiket.
ja koltoi kerdes
A bizottság ténylegesen akkor alakul majd meg, ha a kormány politikája a Magosz megítélese szerint sérti a gazdák érdekeit. A Fidesz elnöke a kongresszuson azt mondta, az ellenzéknek, és benne a Magosznak, közös felelőssége, hogy a kormányzatot folyamatosan figyelmeztesse kötelességeire.
Már 2021 tavaszán jelezték, hogy tartós lesz az infláció, és ezért elindították a küzdelmet. Úgy vélekedett, 2021–2022-ben azt kellett tapasztalnia a jegybanknak, hogy egyedül van, mert a kormány nem társult a küzdelemhez.A kormány nemcsak hogy nem társult az infláció elleni küzdelemhez, hanem élénkítette is az inflációt. Lehet, hogy tüzet akart oltani, de ezt olajjal tette” – mondta.
Az utóbbi időszakban a Lidl egy olyan akciót hirdetett, ahol a lengyel csirkemellfilét és a darált pulykahúst is olcsóbban forgalmazzák a magyar baromfihúsoknál. A BTT szerint a diszkontlánc ezzel a lépésével rontja a hazai baromfiágazati szereplők értékesítési lehetőségeit.
Ja kérem, most akkor komenizmus van és a boltok csak a megszabott áron árulhatják a termékeket, vagy piacgazdaság, amire ők is szavaztak 33 éve?
Meg hogy drága az előállítás?
A vásárlóknak még nagyobb az infláció...
Max majd nem veszi, eszi a vásárló a ti drága baromfitokat, ti meg úgy drágán sem tudjátok majd eladni...
Közeleg az szja-Magyar szempontból nézve szomorú adatsort tett közzé az Eurostat. Magyarország gyakorlatilag letaszíthatatlan az inflációs dobogó tetejéről, a hazai általános áremelkedés háromszorosa az uniós átlagnak.Az Indexnek nyilatkozó szakértők rámutattak: a sérülékeny magyar gazdaságon mesterséges védőfedő volt, aminek kényszerből történő leemelése elszabadította az inflációs hatásokat.
Ódor többek között kifejtette, hogy az inflációt nézve „a legrosszabb már mögöttünk van”, illetve az élelmiszer-inflációról beszélve azt mondta: „Magyarország esetében azt látjuk, hogy az árstopok nem működnek” - számolt be a Telex.
A termelők azt remélték, ha minden mezőgazdasági termék ára megemelkedett, akkor a méztermelők is drágábban exportálhatják a magyar mézet. A terv az volt, hogy német, francia, svájci és olasz felvásárlóknak is eladják a tavalyi mézet. Tavaly egyébként évek óta először volt jó évük.
Nemzetközi összesítésben is rendkívül magas a magyar reál-élelmiszerinfláció, a Világbank adatai szerint ebben a nem túl előkelő negyedik helyet foglaljuk el, és csak három afrikai ország előz meg minket – Zimbabwe, Libanon és Ruanda.