természetesen hozzá tartozik, hogy a menzán az adaghányad nem a normát teljesítés szerint osztották, vagyis a több energiát igénylő norma feletti munkához a többlet energiát egyensúlyozhatta a többlet melós a többlet pénzéből. az ember önmagát kizsákmányolásának, önmagától való elidegenítésének magas foka.
talán elidegenedik a fazekas, a takács, a kovács, az ács, a szabó, etc. emberségétől, mert önmagáért nem a földet túrja? ráadásul mi volt a kommunista rendszerben a norma és az azon felüli munkára való ösztönzés, ha nem maga az ember elidegenítése önmagától, vagyis az ember kizsákmányolása önmagával szemben, másokhoz képest való jobb létért? mindezt a kommunizmust építő egyenlőség jegyében. csak hogy a sztahanovistákról is megemlékezzünk. "dolgozni csak pontosan, szépen" ki mondta meg mi a pontos, szép? hát a norma elégséges volt, de széppé az azon felüli munka tette, hiszen jobban értékel az egyenlőség jegyében felhatalmazott vezető, ami által jobban élhet mint a többi.
Nyilván sátánista, ahogy az egész modernitás. De ez nem Matx sajátossága.
A reformáció alapozta meg a sátánizmust, ezt meg kiteljesítette a felvilágosodás és a liberaizmus. A nacionalizmus és a marxizmus csak ezek következményei.
A kapitalizmus az a rendszer, ahol a fő cél a tőkeprofit.
Népszerű tévedés.
A tőkeprofit az nem cél...
A cél az, amire a pénzt/vagyont használják.
Ez pedig a hatalom.
De mi a hatalom célja?
Kérdés, melyik oldal gyakorolja...
A hagyományos hatalom, a király (Istenkirály) Isten akaratának megvalósítását tűzi ki célul... ez az utóbbi pár ezer évben elkorrumpálódott...
A "modern" hatalom bevallottan vagy sem, sátánista, a teremtett világgal s a természettel elégedetlen, le akarja bontani, és a saját elképzelései alapján újjáépíteni.
Több nyelven elérhetők Marx sátánista versei.... Érdemes elmélyedni bennük.
Hogy rövidre zárjuk: a pénz alapú kapitalizmus egy mesterségesen fenntartott és felduzzasztott rendszer, ami gigantikus intellektuális (főleg technológiai) és anyagi vagyont halmoz fel, amit aztán, mint ahogy a méhektől a mézet, el lehet venni, ami után a a népesség túlnyomó többségére már nincs szükség... Great Reset...
Az Illuminátus körhöz tartozott, és "meg akarta változtatni a világot".
Kidolgozott egy teóriát, ami dővel ennek a körnek korlátlan hatalmat biztosít.
Hazudni ? Ma marketingnek hívják. Esetleg trükkök százainak...
Attól volt zseniális, hogy a szegényeknek is meg a gazdagoknak is egyaránt vonzzóvá tudta tenni.
De az alap az, hogy a tömegek nem szólhatnak bele az ideológia által kialakított rendszerbe... Akinek nem tetszik az vagy szellemi fogyatékos, vagy bűnöző.
Marxot az "Igazak Ligája" a betiltott Illuminátusok túlélő szervezete szervezte be... A Kommunista Kiáltvány ennek az alapító dokumentumának a rövidített, egyszerű emberek számára emészthetővé tett változata.
Egyszerűen a Robin Hood-i koncepcióra épült, miszerint elvesszük a gazdagoktól és odaadjuk a szegényeknek...
A szegények számára nyilván azonnal vonzó lett, de a gazdagok számára is hagyott egy kiskaput, az élcsapat pozícióját, aki az "elosztást" végzi.
Az, hogy egy viszonylag korrekt anaízist produkált a kapitalista rendszerről, az a piros alma volt, amibe a kommunizmus férgét rejtette el.
Azt, hogy a természetes környezetben a kommunizmus működésképtelen, Marx is tudta.
Ezért követelte a összes hagyomány kiirtását a családtól a nemzeten keresztül az egyházig.
A kétes alapon (gyarmatosítás, uzsorakamat) felhalmozott pénzekkel a kiszolgáltatott rétegek zsigerelése, vagy az időt, pénzt és kockázatot nem kímélő vállalkozó erőfeszítése, hogy a környezetét jobbá tegye, miközben sokaknak munkát és értelmet ad ???
A kapitalizmusnak szerves része a kamatszedés, a pénz felsőbbrendűsége, vagy az csak "ráült" mint minden más rendszerre?
Adam Smith gyönyörűen leírta a piaci rendszerek alapjait és működésüket, de halála előtt tett egy kiegészítést : Csak akkor működik rendeltetésszerűen, ha az ÖSSZES résztvevő becsületes...
hogyan, miben tévedett, ha tévedett? szerinted alávetette önmagát saját gondolatának, v. nem azonosult az átlag szinten élt emberi világgal és élte az eleve szintjén élt életet? miközben kétségtelen, hogy gondolata tömegeket mozdító, kiváló és célját ért hatalmi törekvés volt. elég ha csak a lenini utat nézzük, amely alatt lenin hatalmának megvalósulása tömegek számára a gulág halálos munkatáborát hozta. szerinted milyen nívón élt lenin? nemhogy az általa gulágra ítéltek szintjére nem ment le, hanem ütötte a cár nívóját még hatalma is. a gulágra ítélteknek jogaik sem maradtak, nem hogy jövedelmük. építették a káder szu-t, akik embertársaik vélt v. valós cselekedeteit negatív, a kommunista eszmével szembeni képben tüntették fel. 15-18M a gulágra ítéltek száma:
anno keleten a coc alatti időszakban nyugaton kapitali volt, mégis nagyobb volt a szociális lehetőség, mint keleten. emiatt a keleti cocos nyugatra vágyódott. tudod az anomália ott van, hogy nyugaton igen sok keleti lett, ezért a nyugat keleties szellem alatt akar nyugaton maradni. miközben ennek épp a fordítottjára lenne szükség, még ha nyugatnak is vannak alap anomáliái. pl. ugye a gender toilet, az azonos neműek ... nem azt mondom, hogy semmi joguk ne legyen, de egy eleve hetero gyerek, amelyet nevelnek, azt az üzenetet kapja, hogy a jó nem a hetero, emiatt identitászavar alapból adódik. honnan tudja mi a jó, ha eleve zavar van? a legyél önmagad nem azt üzeni, legalábbis szerintem, legyél más nemű, mint ami vagy, hiszen ettől még az nem válik igazzá, mégha látszólag lehet is.
persze lehet, talán kell is, a kettőt ötvözni, de nem negatívumait.