Bizonyíts, hogy tudsz is valamit és nem csak megjátszod:
Tesztelés: Ja örömmel veszek érdemi kritikát ezen Gödel nemteljességei tételeinek, az általános tudományban és logikában való érvénytelenségének kimutatását illetően, ha esetleg pontatlan lettem volna vagy tévednék valamiben. Persze, csak az ha betartja a vitakultúra, a helyes érvelés és tudományos módszertan szabályrendszerét.
A második és előkészítés alatt álló könyvem Kurt Gödel első nemteljességi tételéről mutatja ki, hogy az valójában soha sem volt bizonyítva. Ezt eleve egyben három nyelven fogom kiadni.
Jol van prof Napóleon elvtárs, vegye be szepen a napi adagot...
Vilagos, hogy az orvostudomany az miben kulonbozik a tortenelem tudomanytol.
Nem igaz sajnos..
Éppen egy BÍRÓ mondta ki egy orvosi perben hogy azért nem bűnös az orvos mert az orvostudomány NEM igazi egzakt tudomány, nem tudhatta az orvos mint egy fizikus pl..
De rakd csak hozza a kínai kuruzslás (amiben meg az azt ujra elterjeszto Mao se hitt csak más nem volt a tok szegény népnek, hat legyen az) állami támogatását mit orvostudomány.
A jelenlegi Kinai elnok meg éppen a Covid jarvany elejen üzente meg (nacionalista nem tudományos okokból) hogy elvárja azt is jobban használják ne csak a Nyugatot
Jómagam meg amolyan tudományfilozófusféle (is) lennék, csak lazán és szórakoztatva művelem és kerülöm a bürokráciát és a hivatalos utat is benne. Jelent már meg könyvem olyan témában amire tudományos dogma volt, hogy lehetetlen. Nem volt az még sem.
A második és előkészítés alatt álló könyvem Kurt Gödel első nemteljességi tételéről mutatja ki, hogy az valójában soha sem volt bizonyítva. Ezt eleve egyben három nyelven fogom kiadni.
K. Popper elvei nagy része elavultak és jó részük már akkor sem volt sem logikailag, sem tudományosan igaz, amikor lefektette őket.
ahogy irtam ezek csak elnevezesek. valoban tisztessegesebb pl. azt mondani, hogy religious studies, mint azt, hogy hittudomany, de az utobbitol azert nincs vege a vilagnak.
nem vagyok tudomanyfilozofus, de amennyire en tudom a termeszettudomanyok ma alapvetoen a popper altal lefektetett alapelvek mente operalnak (falsification ...)
Ha jol tudom orban oxfordban nem valamelyik klasszikus karon es iskolaban tanult, hanem egy nyelvtanfolyamon vett reszt (soros osztondijjal). Diplomat ott nem szerzett.
Ha jol tudom az is allithatja magarol, hogy egyetemet vegzett, aki nem diplomazott le (tehat ha a kurzus munkat elvegezte, de nem szerzett abszolutoriumot.) Ennek utana lehetne guglizni.
Mo-on ez a nevhasznalat alakult ki. Van pl. hittudomany. ... Az angolszasz teruleten hasznaljak a science szot, amit a termeszettudomanyra ertenek. (natural sciences), a tarsadalomtudomanyt leginkabb humanities-nek nevezik. Szerintem nincs ebbol se itt, se ott keveredes, felreertes. Vilagos, hogy az orvostudomany az miben kulonbozik a tortenelem tudomanytol.
A termeszettudomany popper fele ertelmezese az is vilagos es az a distinkcio is, amit ez teremt a termeszettudomany es a tobbi diszciplina kozott.
Ugyhogy nem kell ezt az ugyet felfujni. Azert mert azt mondjuk, hogy hittudomany termeszetesen az nem lesz (termeszet)tudomany. Nem lesz mas, mint dogma ismeret.
Szóval ha kapok egy olyan feladatot, akkor dr.-nek szólítanak, idővel meg, ha más területen kell teljesítenem, mint amiben habilitáltam anno, akkor dr. nélkül szólítanak ? Aztán megint ?
Igen, nyugaton így van.
A doktori címet a phD, csak az egyetemen használják. De meg publikációkban sem az megy hogy dr J.D. Smith, se az hogy J.D. Smith, phD. pedig azért fontos lenne tudni hogy ezt most egy doktorandusz diák, a mérési munkát elvégző technikus, mérnök vagy valóban kutatási háttérrel rendelkező phDs írta vagy sem..
Az USA-ban is a Dr. csak akkor ha valóban orvos doktor es a szakmájában nyilatkozik. Pl. éppen amiatt volt botrány a BIDEN-né seggnyalás okán amit művelnek. és meg csak nem is phDs
Dr. Jill nyomja az összes seggnyalo demokrata. Nem akkor amikor mondjuk tanári konferencián nyilatkozna, hanem állandóan.
De más valóban orvos, szakvizsgázott (republikánus) politikusnál nem írják oda Orbán Vikkancs módra, hanem csak a neve mert most nem mint orvos doktor, hanem szenátor stb.
JogISMERET és politikaISMERET lehetne a név helyesen. Az elnevezés megtévesztés és így jogilag családnak, jogosulatlan névhasznát minősülő lenne, ha a jog valósban tudomány lenne.
A politika és a jog is áltudomány. Maga a törvényhozás többségi döntésekkel történik, de sokszor csak egyéniekkel, rendeletekkel. A valódi tudományban ilyen nincs. Olyan sem, hogy országonként más és más a fizika, mert a jog az. A bíró meg csak betartja esetleg, vagy sem, mert az is megteheti az esetleg hülye és áltudományos törvényeket.
A társadalmi együttélés szabályainknak is van még hova fejlődni.
Nem írom alá a petíciót, MERT a hozzászólásaid alapján nem vagy rendes ember, és ezek alapján nem gondolom, hogy tisztességes szándékkal fogalmaztad meg azt.
"Szavazni is csak akkor mész, ha az egyik párt eléggé a szádba rágja, hogy miért jó rá szavazni?"
Ilyesmire egyre kevésbé emlékszem. Inkább azt szokták a számba rágni, hogy miért ne szavazzak az ellenfelükre (és ebben az összes oldal bitang jó). Analógiád akkor volna teljes, ha a jogászok doktorsága mellett is indulna gyűjtés.
Csakugyan. Miért is? (Biztos azért, mert történelmileg így alakult.)