"Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tűkrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Túr és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság műve van porán, Még kőhegyek ragyognak sírjain, Ezer jelekkel tarkán s fényesen Az ész az erőnek rakván oszlopot. De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok, Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik. Fáradtan ösvényikből a napok Egymásba hullva, összeomlanak; A Mind enyész, és végső romjain A szép világ borongva hamvad el; És hol kezdve volt, ott vége lesz: Sötét és semmi lesznek: én leszek, Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj."
"Sötét és semmi voltak: én valék, Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj, És a világot szültem gyermekűl. Mindenható sugárral a világ Fölkelt ölemből; megrázkódtatá A semmiségnek pusztaságait, S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg, A Mind, előállt. Hold és csillagok, A menny csodái lőnek bujdosók Kimérhetetlen léghatárokon. Megszűnt a régi alvó nyúgalom: A test megindúlt, tett az új erő, S tettekkel és mozgással gazdagon Megnépesűlt a puszta tér s idő, Föld és a tenger küzdve osztozának Az eltolt légnek ősi birtokán; Megszünteté a tenger habjait, S melyet haraggal ostromolt imént, Most felmosolyga mélyiből az ég; S mint egy menyasszony, szépen és vidáman Virágruhába öltözött a föld. A por mozogni kezdett és az állat, S királyi fejjel a lelkes porond, Az ember lőn, és folytatá faját, A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. - Sötét és semmi vannak: én vagyok, A fény elől bujdokló gyászos Éj. - A féreg, a pillanat búboréka, Elvész; idő sincs mérve lételének. Madárt a szárny, a körmök állatot Nem váltanak meg, kérges büszke fát Letesznek századoknak súlyai." -->>
A semmiből, a semmibe tartunk. Villanásnyi ideig létezünk.
Minek?
Egyetlen másodperc több mérhető (idő)egységből áll, mint ahány másodpercig létezhetünk.
Minimum 13,8 milliárd évig nem léteztünk, és néhány év(tized) múltán, már soha nem is fogunk.
Akkor miért is ez a nagy felhajtás? Kérem tegyék meg a tétjeiket!
Nincs értelmes válaszunk a miértjére és az értelmére, hiszen mindkettő a semmibe vész. Hacsak nem az érzékelés, a létezés röpke örömeiért – mármint önmagunkért; avagy az áldozatvállalás (kulturálisan örökölt) nimbikusan teátrális öröméért.
Rettegünk a semmitől, holott ott voltunk s leszünk otthon; szomszédai a(z előttünk és utánunk létező) semmivé válóknak. Az élet, csak egy kiruccanás. Nincs igazi tétje – hacsak nem kreálunk rá egy mesét.
Hogy ki nyeri a választásokat, vagy hogy melyik nemzet sportolói végeznek az aktuális téli olimpia éremtáblázatának elején? De most tényleg?:-)
Amihez képest is, az anyagi világ hiánya, mármint az a semmi, amiben egyébként (soha)sem létezhetnénk, valóban semmiség - miután mi még azt sem fogadjuk el, hogy csakis a semmi lehet(ségesen) végtelen.:-)