Az egész nyugati civilizáció" döntéshozóit és véleményformálóit várja Budapestre márciusban az Alapjogokért Központ..A sajtótájékoztató megnyitó beszédét Matt Schlapp, az American Conservative Union elnöke mondta el az Alapjogokért Központban.
A tematika az Isten, haza, család hármas egységére fog épülni, ami magyarosan hangzó szlogen, de jól kifejezi azt az értékrendet, amely ellen átfogó globális támadás zajlik.
Hozzátette:
Akár még „köszönetet is mondhatnánk a liberálisoknak, mert olyan össztűz alá vették ezen értékeket", hogy ezzel „megtették nekünk, konzervatívoknak azt a szívességet hogy magunk mögött hagyjuk azokat a minket szétválasztó témákat és ügyeket, és azokra a valóban fontos ügyekre koncentráljunk, amelyek összekötnek minket"
"2000-2019 között a GTD adatbázisa szerint világszerte 131 350 terroristamerényletet követtek el, ezek közül az EU tagállamaiban 3622-t, a világszerte elkövetett terrortámadásoknak csupán a 2,8 százalékát hajtották végre. Ezzel az EU a hatodik legfenyegetettebb térségnek számít csupán, messze elmaradva a Közel-Kelet és Észak-Afrika, illetve Dél-Ázsia mögött, melyekben az elmúlt két évtized merényleteinek 35,8, illetve 33,1 százalékát követték el.
A GTD adatai alapján az Európai Unióban a legalacsonyabb a terrormerényletek sikerrátája, az adatbázist készítők követelményrendszere alapján csupán a 75,8 százalékuk volt sikeres. Pedig a GDT a terrorelhárítás és megelőzés révén meghiúsított merényleteket még csak nem is tartja nyilván.
Az elmúlt két évtized terrortámadásaiban világszerte 315 982-en vesztették életüket (az összesített adatban a támadásokban életüket vesztő terroristák is szerepelnek). Az EU-ban ez idő alatt 901-en vesztették életüket terrortámadásban, ez az összes halott 0,3 százaléka. Közülük 828-an áldozatok, 73-an terroristák. A 73 terrorista közül 30-an öngyilkos merényletben vesztették életüket."
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. január 31-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 321 határsértőt tartóztattak fel és 192 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben
A brexites brit adatokból kiindulva tényleg ez a helyzet. A félmilliárd lakosú Unióban kevesebb támadás volt, mint a tizedakkora népességű Egyesült Királyságban.
Nem régiben a Kiskunsági Nemzeti Parkban flamingók tűntek fel, melyre hazánkban többnyire csak természetfilmekben és állatkertekben lehet látni, de van néhány kivételes eset, amikor tiszteletüket teszik Magyarországon. Az 1910-es évek óta ez most tizenhatodik alkalommal fordult elő.
A flamingót megelőzően, valószínűsíthetően az országosan ismert fekete párducot kapták lencsevégre Ballószög és Kecskemét környékén.
A mai napon Kecskeméten a Ladánybenei út mellett egy teve tűnt fel, azonban hogy hogyan került oda a legnagyobb természetességgel ácsorgó kétpúpú teve egyelőre csak rejtély.
"A Carolina Punset véleményét idéző, összefoglaló cikkből egyértelműen kiderül, hogy a Cseh Katalinékat is a soraiban tudó Renew Europe tudatosan támadja Magyarországot és Lengyelországot, mégpedig azért, mert ez semmilyen politikai kockázattal nem jár a formáció számára. Ezt leginkább a szólásszabadság ügyén mutatta be a cikk szerint Punset. A volt EP-képviselő szerint a szólásszabadság elleni legkomolyabb fenyegetést Európában a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni iszlamista terrortámadás jelentette."
Punset egy alkalommal még világosabban mutatta be a helyzetet. Szerinte ahhoz, hogy azt mondhassuk, az európai parlamenti képviselők valóban a szólásszabadság mellett tették le a voksukat, arra lenne szükség, hogy elítéljék az erőszakos támadásokat, amelyeket tanárok és újságírók ellen követnek el. Ezt azonban nem teszik meg, mert félnek és visszariadnak a megfélemlítéstől, a bojkottal való fenyegetéstől."
A társadalmi igazságosság és a politikai korrektség nevében a civilizáció zsidó-keresztény alapjait, a nemzeti identitást és szuverenitást, valamint a család szentségét – illetve a férfi és női nemi szerepek, valamint a gyerekeink számára a megfelelő nevelés kiválasztásához való jogot – támadják világszerte, ebben „minden partnerünkkel egyetértettünk Brazíliától Ausztráliáig"
Szánthó Yozam Hazonyt idézve kijelentette, „a legfontosabb szellemi erők konzervatív irányból jönnek", ezen belül szerinte
MAGYARORSZÁG A KONZERVATÍV ELLENFORRADALOM SZELLEMI ÉLETÉNEK KÖZÉPPONTJA,
és ebben a küzdelemben az AK-nak és partnereinek vezető szerepet kell vállalnia. Egyúttal bejelentette, hogy
FŐSZÓNOKNAK ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKÖT KÉRTÉK FEL, A VENDÉGEK TEKINTETÉBEN PEDIG EDDIG AMERIKAI SZENÁTOROK ÉS VÉLEMÉNYFORMÁLÓK, EP-KÉPVISELŐK, EURÓPAI THINK-TANKEK VEZETŐI MELLETT OLYANOK JELEZTÉK MÁR MOST RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKUKAT, MINT EDUARDO BOLSONARO, A BRAZIL ELNÖK FIA, SANTIAGO ABASCAL, A SPANYOL VOX PÁRT ELNÖKE.
Reményeink szerint ez is segít megmutatni együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség
– mondta Szánthó, aki leszögezte: reménykedik abban, hogy „sikerül még inkább frusztrálttá tenni a nemzetközi liberális mainstream sajtót", hiszen már az esemény bejelentése óta (már azt megelőzően, annak említésekor) sokat cikkezett a nyugati sajtó, például a The New York Times arról, hogy az amerikai és a magyar jobboldal együttműködése milyen veszélyes.