A Balaton kör kb. 30 százaléka használhatatlan hulladék, a turisták becsapása, az ország szégyene.
És ezzel együtt is a kedvenc útvonalam. Keszthely-Keszthely északi part felé.
A teljes menetidő 12 óra 20 perc, a tiszta kb. 9 óra 40 perc. Őszintén szólva kb 50 százalékot adtam volna arra, hogy sikerül.
Nem a saját géppel mentem, hanem a fiamtól kértem kölcsön a bringáját, mert 28-as, van telója és lehetett egy kicsit crossosítani (stucni lefelé, sárvédők pihenj! stb.)
Rendszeresen tekerek, de általában nem többet, mit 40-50 km. Ezzel még simán bele lehet vágni ekkora távba, de nem voltam biztos benne, hogy a szervezet hogy bírja. Utoljára '97-ben tekertem le hasonló kaliberű távot. Szerencsére nem volt túl meleg, 27 fok, és volt egy kis fátyolfelhő. Szél nem volt vészes.
A másik fő kérdés volt, hogy az ülőfelület hogy fogja bírni. Jogos volt a félelem, de végül összeszorított foggal kitartott. (A Cane Crek rugót megpróbáltam összehozni egy 400-as acél nyeregcsővel, ahogy ráültem, elhajlott. így maradt a hagyományos rugós cső, emiatt is volt egy kis para.)
A táv kereken 200 km-re jött ki, sőt, egy tiszteletkört kellett tenni, hogy meglegyen a kétszáz. Levágtam néhány parti szakaszt...
Ökör viszonylag kevés volt, találós kérdés: A balatongyöröki szépkilátóig a főútvonalon mentem, odáig nem volt semmi gond. Ott bejön a bringaút, de nem lehet lehajtani, mert árok is van, gödör is van, dzsindzsa is van. Kb. 500 métert kellett mennem a behajtóig. Tábla nem volt. Mit gondoltok: volt dudáló, mutogató, ordítozó ökör?
A világosi meredek lehajtónál majdnem kinyírt egy marha, jobbról kanyarodott fel szép lendülettel átrongyolva a stoptáblán. Oda nem ártana egy záró felfestés.
A lábam jól bírta, még ment is volna tovább, viszont a tápanyaggal kapcsolatban kérek tanácsot, mert a közérzetem nem volt tökéletes.
A következő fogyott: kb. 8-9 liter víz, 6-7 müzliszelet, 1 zacsi szőlőcukor, 1 banán, három nagy őszibarack, valamit egy hekk sültkrumplival+1 sör (szerencsésebb lett volna egy 2 százalékos radler)
Előtte nap a Decathlonban nézegettem az izotóniás cuccokat, nagy rablás az egész, kereskedelemnek álcázva. Ehelyett vittem magammal tömény citromlét cukorral és sóval, ezt adagoltam a kulacs vízbe. (tök finom a sós limonádé!)
"Tudom olcsó, de évenkénti pár használatra talán megfelelhet".
Látom midenképpen fölöslegesen ki akarod dobni a pénzedet. Örülj, hogy olcsó!
Évenként akár mindennapira is alkalmas. Ha ezt megveszed 30 évig naponta 4x használhatod, csak annyi, hogy együtt kell élni azzal hogy nem olyan mint a THULE. (A külömbségeket máshol felsoroltam.) Fölteszed rá és rajta lesz a bicikli, ennyi. Menet közben nem fogod elhagyni sosem.
Ez olyan, mint az opel, meg a BMV közötti különbség. Normális hétköznapi ember 30 évig is simán eljár A_B-be opellel. Aki meg mindenképpen ki akar dobni pénzt , az vesz egy új BMV-t és azzal jár A_B-be de csak 3 évig, mert utána úgyis viszket a pénztárcája meg a valaga, hogy vegyen egy újabbat, miközben még az indexet sem használja az autón.
Amikor meg ott állsz egy Thule biciklitartós mellett, akkor meg ne legyen kissebbségi érzésed, inkább gondolj arra, hogy 1/4 annyiból van egy ugyanazt a célt szolgáló eszközöd, és a megmaradó pénzedet, meg más értelmes dologra tudtad költeni.
A múlt héten voltunk Balaton-körön és volt alkalmam megtapasztalni az autósok féltő szeretetét.
Balatonalmádiban ki kellett mennünk a főútra, azon egyszerű okból kifolyólagosan, hogy ott volt a célpont. Kb. 500 métert kellett a főúton tekerni, ahol egyébként a kerékpározás nem tiltott.
Olyan kurvaanyázást ti még nem láttatok.
Persze elküldtem a halál faszára, de nem tudom, felhúzta-e rá magát végül.....