Tudom, hogy nem egy politikai oldalon állunk, nagyon nem, de hogy erre a hozzászólásodra miért kaptál ennyi minuszt, azt nem értem! Egyszerűen nem értem! Én inkább örömet érzek, ha van valami, amiben közös érzéseink vannak, annyira ritka már ez a mai világban, pedig jó érzés! Nem értem. :(
Először is szeretném nagyon megköszönni mindenkinek a támogatását, ezt nyilván rajtam túlmutató, szimbolikus okokból is övezte ekkora érdeklődés, de azért nagyon jól esett minden kedves komment és üzenet. A hattyú tudomásom szerint lefestésre került, így egyfelől tárgytalanná vált az ügy
,, Az ok, hogy településképi rendelet szabályozza, hogy az épületek hogy nézhetnek ki, még akkor is, ha teljesen privát területen található a fal, de látszik az utcáról "
Amúgy szerintem nagyon jó és nekem szépnek tűnik a kép .
A külső homlokzatnál, igen, a szabályzott település rendnek megfelelően jogos. De ez egy belső udvar. Egy pár évig volt közöm egy önkori építésügyi dolgaihoz, sohasem hallottam olyat, hogy a belső udvar falának színezése bármiféle szabályzás alá esett volna. Kivéve a védett épületeket, ott nem lehet változtatni.
,, Az ok, hogy településképi rendelet szabályozza, hogy az épületek hogy nézhetnek ki, " Kéni kell a megváltoztatását, vagy ilyenkor előzetes engedélyt kell kérni hozzá .
Főépítésznő elbujdoshatna, mert ez a kép abban a környezetben kimondottan kedves látvány és jó érzést kelt, és nemhogy nem zavaró, de illik is hozzá. Ez meg az én véleményem! Meg az is a véleményem, hogy túl sok az idiotizmus az életünkben!
Valószínű, hogy ez a kulcsszó az egészben. Ha nem graffitis lett volna a művész, akkor simán maradhatott volna, de a mucsaiak allergiásak erre a szóra.