Felháborodtak a nyugdíjasok Tállai András nyugdíjjal kapcsolatos kijelentésén
A miniszterhelyettes szerint a nyugdíjrendszer annyira megbízhatóan működik, hogy nincs szükség annak megváltoztatására legalább 10-15 évig. Karkó Ádám, kép: MTI/Bruzák Noémi - szmo.hu 2024. december 08.
Felháborodtak a NYUSZET-be tömörült országos nyugdíjas szervezetek Tállai András véleményén, aki szerint akár 15 évig sem kellene változtatni a nyugdíjrendszeren – közölte a Nyugdíjasok Országos Képviselete vasárnap.
A WHO állásfoglalását a koronavírus-vakcináció témájában mérvadónak számító Dobson Szabolcs gyógyszerész tette közzé az alábbi címmel:
„Sinopharm vakcina: magyarországi blamázs vagy téved a WHO, abban, hogy éppen nem időseknél kellett volna felhasználni, hanem majd a 18-59 éves korosztályban?”
A nyugati oltóanyagok reméltnél lassabb érkezése miatt a magyar kormány 7 millió keleti vakcinát rendelt, a Szputnyik mellett 5 millió Sinopharmot Kínából, melyek közül 2,1 millió adagot már le is szállítottak Magyarországra. A kínai oltóanyaggal nálunk az időseket kezdték beoltani, A Sinopharm-vakcinák 93 százalékát a 60 év felettiek kapták, és a legidősebb korosztályban is ezt az oltóanyagot használták tömegével.
A Sinopharm részben éppen azért került a támadások kereszttüzébe, mert úgy kapott engedélyt, hogy nem voltak közzétéve nyilvánosan elérhető, független szakértők által megvizsgálható adatok a klinikai vizsgálatok harmadik, kulcsfontosságú fázisából.
"Ez azt mutatja, hogy hazánkban valóban terjed a járvány az idősotthonokban..."" - De semmi baj, mert karigeri tud mutogatni érvényes szerződést háziorvosi szolgáltatásokatt nyújtó céggel, meg Skultéti is meg tudta írni a levelét Gál Zoltán gépén (Mivel gondolom az ő gépe is vírusos lett). Semmi aggódás a karigeri majd megoldja.
"Tegnap este kiderült, hogy Magyarországon 93 fő hunyt el idősotthonokban a koronavírus miatt, ami az összes halálos áldozat 23%-a. Ez azt mutatja, hogy hazánkban valóban terjed a járvány az idősotthonokban..."
Egy hete került nyilvánosságra, hogy a mezőszilasi idősek otthonában két áldozata lett a koronavírus-fertőzésnek, a gondozók közül pedig 13-an karanténba kerültek. Az esetet követően, logikusnak tűnik az az elvárás, hogy az intézetben – akárcsak a fővárosi Pesti útiban – teljes szakmai arzenállal felvonul az operatív törzs, élén Müller Cecíliával, a több mint 200(!) gondozottat és a kéttucatnyi szakszemélyzetet tesztelik, az eredmények birtokában a szükséges intézkedéseket megteszik, a karantén elrendeléséhez szükséges körülményeket megteremtik, az intézetet fertőtlenítik s mindezt látványosan rögzítik a kormánymédia kamerái.
Elvégre egy állami fenntartású intézményről van szó, amit eminens kötelessége a legteljesebb biztonsággal ellátniuk a kormány által kijelölt személyeknek.
Ezzel szemben, a helyi és szakmailag megbízható információink szerint, idáig semmilyen általános érvényű lépés nem történt a hatalmas kastélyépületben működő otthon lakóinak védelmében – annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma csak péntekről szombatra néggyel nőtt, ráadásul a mentőket is kihívták.
Karácsony Gergely főpolgármester péntek este egy Facebook-bejegyzésben négy dokumentumot hozott nyilvánosságra, ezzel reagálva arra, hogy a kormány és Orbán Viktor egyértelműen az otthon fenntartójának, a fővárosnak a felelősségét hangsúlyozza, miután a Pesti úti idősotthonból csütörtökön 126, pénteken további 56 gondozottat vittek kórházba koronavírus, illetve annak gyanúja miatt.
a nyilvánosságra hozott négy dokumentumból három azt mutatja, hogy
három hete kérték a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírusteszt nélkül.
A negyedik dokumentum, ami Karácsony szerint a legfontosabb, az a levél, amire hivatkozva elutasították az idősotthon vezetőjének a kérését az intézményükbe visszakerülő emberek tesztelésére vonatkozóan. A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy szakmailag nem indokolt a beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őt, mint ebben az esetben, amikor kórházból idősotthonba kerül vissza valaki.
Több kórház jelezte, hogy csak negatív SARS-CoV-2 teszttel bíró beteget vesz át egy másik intézménytől/kórháztól. Tájékoztatom, hogy ez az eljárás szakmailag megalapozatlan. A negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás álbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál. Kérem, hogy a betegek átvételét/átadását ne nehezítsék meg az amúgy is járványos időszakban
– írta Sára Botond kormánymegbízott megbízásából Vass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos a most megosztott dokumentum szerint.