Nekem kevés db programom van, 30-200 oldalasak 40 sor/oldal, bár évekre nyúlnak vissza, de azért nagyjából tudom, hogy mit csináltam, és értek anyira ezeknek a kódolásához, hogy vissza tudjam keresni a működésüket .
Akkor veled nem fordulhat elő, hogy bele kukkantasz egy korábbi (régebbi) forráskódodba, és csak nézel, mint malac a zsebórára.
Hát ez meg? Nem értem. Ja! De akkor meg hacsak nem de akkor sem értem. Ez a teljes kód? Hol vannak a megjegyzések? Itt miért nincs megjegyzés? De működik, tehát akkor nem, most nem érek rá, majd vissza hívlak. Akkor nézzük még egyszer. Miért nem dokumentáltam, de hagytam volna legalább utalásokat. Pedig annyiszor megfogadtam Okés, zárjuk rövidre. Mely metódusok hívják meg ezt a részt? Csak ennyi? De hát így mi értelme? Kell egy kávé. Most közepesre darálom @asszus, hát tényleg!:-) Mekkora ász vagyok!? Hát persze, megvan! Na ugye hát azért és akkor hogyan tovább? Miért is vettem elő ezt a forráskódot és mit keres a kezemben a kávédaráló?:-)
Valahogy úgy van ez hacsak nem favágó munkát végez az ember , hogy a lényegi rész(ek), nem panelekből épül(nek) mint egyéb szakokon: kicsit megnyomod azt a néhány évet, néha (rá)ismételsz (amennyit kell), oszt elvagy egy életre.
Tehát akkor és ott, megszületett a megoldás(a kód); ami akkor és ott, tökéletesen érthető volt. De évek (vagy csupán hónapok) múltán? Ki emlékszik már arra a logikai útra, ami odáig vezetett (akkor de szép is volt, valamikor) elvégre mi nem favágók (vagy csak történészek, mint nem frissülő, legfeljebb ha módosuló adathalmazok gyűjtői/kopírjai, ideiglenes őrzői) vagyunk.:-)
Arra tippelek, hogy rubbish főnöke vagy hajléktalan, vagy albérlő, vagy szállodában lakik és vagy gyalog/biciklivel/tömeggel jár be, vagy taxival vagy beosztottjaival viteti be magát reggelente a hajléktalanszállóról/hotelből, de nem ez a sok részlet a lényeg, hanem az, hogy topiktársunk mindezt példasértőnek tartja, amolyan devianciának, de legalábbis különcségnek. Sajnos a történet annyira hiányos, hogy nem tudom eldönteni, egyet értsek-e vele.
Javaslom, hogy otthon ne panaszkodj a munkahelyeden uralkodó áldatlan állapotokra, mert a gyerekeid azt memorizálják, hogy a munkahely az valami nagyon szar hely, ahol elmozdíthatatlan elmebeteg főnökök szívatnak zseniket.
Tudod, egy profi programozó, már nem anyira a programozással magával foglalkozik, mert ezt rutinszerűen tudja, hanem a a programozás körülményeivel, mint amilyen a pszichológia, a gazdaság, a kollegális kommunikáció meg ilyesmi . A munkahelyi gyűrődéseket ki kellene bírnod valahogyan, mondjuk úgy, hogy lazítasz utána .
Semmi különös. A folyamatábrán szereplő szimbólumokhoz rendelsz egy nevet, egy szót. Én spórolós voltam és beértem egy-egy betűvel. Aztán felsorolod a paramétereit. Legyen neki valami egyedi azonosítója, a dobozban megjelenítendő szövege. Elágazásoknál az igen és a nem ág szövege és azonosítói. Technikai okok miatt csináltam belépési pontot is, ahova az elágazások csatlakoznak.
Aztán egy ecxel táblába elkezded leírni a rendszer működését.
Az interaktív képernyőkhöz lehet tenni beviteli mezőket. Ezzel addig jutottam, hogy a fontosabb nyomógombokhoz lehet hozzárendelni műveleteket. Például az ESC visszalép egy szintet a menüben. Ennek külön szimbóluma van.
Ez a csontváz.
Utána ezt még ki kell egészíteni érdemi műveletekkel, mint például a bevitel érvényességének ellenőrzése. Mert azt már elég durva lenne folyamatábrázni. Azt a programban egyszerűbben leírom, hogy 3<x<8. Folyamatábrán meg csak felesleges bonyolítás - ha valaki nem mazochista.
Nagyon szépen működött volna az egész, ha a szakmai részeket az irányítók képesek lettek volna legalább 80%-ban átlátni fejben, illetve az interaktív demó nézegetésével. És már ezzel is nagyon sok favágó munkát meg lehetett volna takarítani. (Néha az a gyanúm, hogy ezzel a munkával nem keresni akartak a főnökök, hanem engem szivatni. Kerül amibe kerül, megmutatni, hogy ők dirigálnak, ha belepusztulunk akkor is.)
Az UML-et ismerem, de hogy külön rajzolgassam, azt már nem .
Mert ha olyan eszközöket használsz, amikkel csak rajzolgatni lehet, az nem elég hatékony.
Egyik korábbi munkahelyemen az UML diagrammokat a Rational Rose nevű programmal készítették. Aztán kinyomtatták, nézegették, rivjúzták, egyeztették, és végül odaadták a programozónak. Hogy kézzel-lábbal írjon belőle program sorokat.
A mostani munkahelyemen még ez sincs.
Az egyik főnök kockás papírra szokott rajzolni folyamatábrát. Aztán úgy csinál, mint a viccben a számoló kutya: sokat radíroz.
A másik főnök megpróbálkozott a Visio nevű programmal dobozokat rajzolni. De azzal túlságosan macerás a dobozokat vonallal összekötni, a vonal végére nyilat rakni. És esztétikailag ronda (ocsmány), ha kinyomtatásnál kiderül, hogy a vonalak nem találkoznak. Arról nem is beszélve, hogy utólag betenni még egy elágazást általában az egész rajz teljes átrendezésével jár. (Márpedig ezek a fickók csak akkor értik meg, ha már működés közben kipróbálhatják. És akkor jönnek tucatjával az ötletek, hogy még ez is meg az is kellene.)
Csekélységem kitalált egy speciális markup nyelvet, amivel szövegesen le lehet írni nagyobb folyamatokat. Nem kell a dobozok elrendezésével törődni, mert azt az általam barkácsolt programocska megcselekszi. Nem kell az összekötő vonalakkal és a vonalak végén lévő nyilakkal sem küzdeni, mert mindez automatikusan megtörténik. Nem gond egy újabb elágazást utólag betenni, mert a dobozok és vonalak átrendezését (szóval a favágó munkát) ugyanúgy elvégzi a számítógép. Nekem csak egy sort kell beszúrni a szövegfájlba, a többi magától megy. Ezen kívül alkalmas az interaktív felületek megtervezésére és bemutatására. (Itt még annyi hiányzik, hogy meg kellene különböztetni az állandó szöveget, a program által generált változó szöveget, valamint a kezelő által beírt szöveget - ami adott esetben csak minta. Szelki annyival előrébb jár, hogy neki nyelvet is lehet váltani.) Tehát egy interaktív tervezőeszköz, amivel nem csak folyamatábrát lehet nyomtatni (a megfelelő helyeken elhelyezett képernyő mintákkal együtt), de még program vázat is tud generálni. Persze az érdemi műveleteket még kézzel kell beírni. És ez nagy baj. Mert ha változtatok a terven, és újragenerálom a programtörzset, akkor a kézzel beírt műveletek elvesznek.
Maga a bizonyítás tetszik, de kettős érzéssel tölt el. Egyrészt szép és jó érzés, másrészt pedig azt bizonyítja, hogy tényleg hátba szúrtak.
Pár nappal ezelőtt egy furcsa párbeszéd fültanúja voltam 'munkába' menet.
Az egyik ember arra akarta rávenni a másikat, hogy énekeljen (valahol). Az pedig tiltakozott, hogy nem akar emberek előtt énekelni. Ekkor jött a zsarolás: neked ennyit ér a barátság? Két mondat után már rugdosni akarták egymást.
Na most kettejük közül melyik szúrta hátba a másikat?
Én úgy pogramozok, hogy belekezdek valahol; elérem, hogy működjön; aztán bővítek rajta - és így sorozatban . Kommenteket alig írok, szeretem egyszerre látni az összes kódomat . Amit nem szeretek, hogy rohan az időm mellette . Folyamatábra rajzolást viccnek tartom . Az UML-et ismerem, de hogy külön rajzolgassam, azt már nem . Eddig csak költöttem rá, de semmi hasznom nem volt belőle . Viszont azt programozok, amire kedvem szotyan .
Egyáltalán nem vagyok dühös. Csak egy kicsit szomorú.
Szelki azt hiszi, hogy örömömben dolgozok a rám erőltetett kőkorszaki favágó módszerekkel.
Én is tudtam volna a program vázat generálni, xls-ből. Sőt, vizualizálni is tudtam volna az interaktív felületeket.
A saját elképzelésem szerint ezt meg is tettem. Úgy szétb&szták nekem, mint annak a rendje.
Az egyik főnököm már 50 éve van a szakmában. Úgy is néz ki.
Önállóan nem tudja használni a makrókat, csak ha valami példaprogramból kimásolja.
Utálja a fordítói direktívákat. Nem érti az if() és az #if közötti különbséget.
A modultesztet nem kikommentezi, hanem kitörli és legközelebb újra beírja. Habár lehetne #if, vagy akár if() is.
Nem tudja, hogy a fordítás előtt és után lehet futtatni valami scriptet és az mire való.
A hatékony módszerekre azt mondja, hogy a trükközés.
Mi a franc trükközés abban, hogy már elmúltam 2 éves és nem négykézláb mászkálok!?
Nem tudja, hogy a ciklushatárokat változóval is meg lehet adni.
Van három rutinja (abból az egyiket én vektorosítottam h hatékonyabb legyen), ezeket bemásolja mindenhova (mert még könyvtári függvényt sem tud belőle csinálni), aztán az összes többi kódot megírja kézzel. Minden egyes alkalommal új kommunikációs protokollt talál ki. Ceruzával rajzol folyamatábrát kockás papírra. És még hosszasan sorolhatnám.
Eredmény: el kellett adnia a kocsiját. Nem tudja fizetni a számláit, el kell adnia a házát is.
A másik főnököm 40 évvel ezelőtt kiszámolta a Fibonacci számokat. Ez volt a hagyházija. Ennyi.
Fogalma sincs róla, hogy mi az UML, OOP, eseményvezérelt program, időosztás.
Adatnak azt tekinti, amit a felhasználó begépel.
Neki még saját fürdőkádja sincs. (Se kocsija, se lakása.)
Visio-val rajzolt néhány vézna folyamatábrát, aztán elakadt a folyamat.
Utána bla-bla szövegben írt fél oldal halandzsát, aztán az is kifulladt néhány beviteli képernyő után.
Nem tudja összefoglalni az elképzeléseit. Akkor tudja csak átgondolni, ha egy működő rendszert ki tud próbálni, és azt elkezdi kritizálni. Összedobtam neki egy interaktív demót két nap alatt, hogy megmozgassam a fantáziáját. Alig nézte meg.
Belefáradtam.
Ja, egyik korábbi munkahelyemen én vezettem be az XML használatát. Nagyon meg vannak vele elégedve. Azóta már programozó nélkül is tudják konfigurálni a rendszerüket.
Én most fejeztem be egy 6200 soros JS programocskát, befejezetlenül van ennél több soros programom is . Mond már meg nekem, hogy hogyan lehet ebből árút csinálni ?
Nemtom. Nálunk az üzletet olyanok kötik, akiknek gőzük sincs az egészhez. Én csak a kódot írom.
Nem tudják, hogy mi a UML - de nem is érdekli őket.
Nem is tudják pontosan, hogy mit akarnak. Harapófogóval kell kiszedni belőlük, hogy mit tudjon a rendszer.
Hagyományos értelemben vett terv nem létezik, csak lilagőzös elképzelések egyesek fejében.
Számos tervezési módszer és jelölési mód létezik, egyet sem ismernek.
A tervezés többnyire úgy történik, hogy csinálok valamit, azt nézegetik, kritizálják, ötletelnek. Változtatásokat és kiegészítéseket találnak ki. De ezeket ravasz módon csak szóban közlik, hogy írásban nyoma ne maradjon. Mert ha két hónap múlva meggondolnák magukat, ne lehessen az orruk alá dugni h ők kérték így. Alacsony prioritással fut egy többmilliós megrendelés, mert a tízezres nagyságrendű megrendelések fontosabbak. A veréb és a túzok esete. Vagy mint amikor Wágner úrnek $2000-t ajánlanak...
Ugyan már Szelki, ne kicsinyítsük egymás programozás képességeit, hanem adjunk tanácot a másiknak . Pl. nekem megmondhatnád, hogy hogyan csináljak árút a 6200 sorosomból ?
Ezt úgy oldom meg, hogy okos vagyok, képes vagyok az absztakt gondolkodásra, képes vagyok megszervezni, rendszerezni a munkámat, modelleket állítani fel, azokat a legapróbb részletekig kidolgozni, a modellt jól áttekinthető dokumentációra vezetni, mely dokumentáció egyébként nem bla-bla, hanem pl. XML-ben tárolt UML gráfok sokasága, amely egyben a fejlesztett rendszeremben adatbeviteli forrás is. Ezt értsd úgy, hogy az adatbázisok, a kverik, a képernyők, a nyomtatványok mind meg vannak tervezve egy tervező eszközben, ahonnan a rendszerem ezt beolvassa, értelmezi és megvalósítja a kívánt alkalmazást.
Nem úgy, ahogy azt te bemutattad a relativitáselmélet topikban és a kozmofórumon is. Nem hasalok el rendszeresen elemi, középiskolás szintű alapismeretek alkalmazásán.
Nem kell nekem bemutatnod itt a programozási zsenialitásodat, mert pontosan láttam, hogy mire vagy képes. Ugyanazt az elemi feladatot más számokkal képtelen vagy megoldani. Végtelen idő alatt sem. Minél több időt kapsz valamire, csak annál jobban képes vagy belazavarodni, teljesen elveszni benne.
Amikor arról beszéltem, hogy bizonyos problémákat időnként félreteszek, akkor nem olyan problémákról beszéltem, amibe neked itt a szemünk előtt rendre beletörik a bicskád. Nem elemi, középiskolás szintű alapfogalmak alkalmazásán. Nem is a munkám mindennapos, rutinszerű részéről beszéltem.
Amúgy 20 éve az informatikában dolgozom, 9 ország 100 telephelyén működő integrált vállalatirányítási rendszerem van, mindegyik rendszer különböző, a helyi igényekre, folyamatokra, lehetőségekre szabott. Ezek a rendszerek egymással folyamatosan kapcsolatban vannak, rengeteget kommunikálnak egymással. A vállalati folyamatok teljes vertikumát lefedem, a legapróbb részletekig. Pl, csak hogy értsd, csak a raktári folyamatokra: hatalmas raktárakat kezelek, polcok vonalkódozva, cikkek vonalkódosva, PDA-val járkálnak a raktárosok. A kiszedést leoptimalizálom, összesítve szedetek, hogy ne kelljen annyit sétálni. 10 percre lebontva jelzi a pda a raktárosnak, hogy hova menjen, mit vegyen le a polcról, melyik kocsiba tegye, mindent pittyent, hogy ne hibázzon. A kocsi hátramegy a komissiózó részbe, ahol a komissiózók sorban pittyentik le a cikkszámokat, és lövik a felvonalkódozott dobozokba. Amiből szállítmány készül, azokból fuvar, ahol a dobozokat sofőrhöz és rendszámhoz lövöm. Ha egy vevő reklamál, hogy valamit nem kapott meg, ezredmásodprecre tudom, hogy mikor került melyik dobozba, és kamerán visszanézhető. Mindezt úgy, hogy 10 percre le van bontva, mikor mit kell szedni, csomagolni, és már megy is ki a raktárból. És ez csak a raktárnak egy kis szelete volt. Nem beszéltem még a rendelés támogatásáról, a vezetői információs rendszerről, a könyvelési és vámprogramokhoz való interfészekről, nem beszéltem a kismillió beszállítónkhoz kapcsolódó webservicekről, a 9 ország különbüző apehjeinek online adatszolgáltatásáról, a webshopunkról, a világ autóparkjának alkatrészeit nyilvántartó katalógusról, a mozgatott áru nyomonkövetéséről, a vevői kedvezményrendszerről, az alternatív beszerzési forrásokból való beszerzési lehetőségek mérlegeléséről. Mindezt sokmilliós cikkszámhalmazon. 9 nyelven, totál különböző, mégis egységes, integrált rendszerben. Éppen most akarja 3 iparági szereplő megvenni.
Szóval, nem kell itt a programozási zsenialitásoddal villogni, mert én 20 éve szakmányban ezt csinálom, többfős csapatban, nemzetközi vállalatcsoportban, eléggé kiterjedt terjedelemben. Lehet, hogy azért tudom ezt is jól csinálni, mert van annyi absztrakciós képességem és rendszerezett gondolkodásom, hogy nem hasalok el hetekre elemi lineáris algebrai alapfogalmak alkalmazásán.
Én most fejeztem be egy 6200 soros JS programocskát, befejezetlenül van ennél több soros programom is . Mond már meg nekem, hogy hogyan lehet ebből árút csinálni ?
Az a baj, hogy próbáltam, nem tudom befolyásolni az érzéseimet.
Talán próbálj meg valami kellemes dologra gondolni. Lehetőleg egy dologra koncentrálj. Legközelebb persze lehet valami más is. Én ezzel a módszerrel megtanultam, hogy még azokat sem gyűlölöm, akiket utálok.
Nem igazán jegyzek meg képleteket, sosem törekedtem rá,
Képzeld el, hogy van a képernyőn nagyjából száz beviteli mező. (És sok ilyen ablak van a rendszerben.) Egy kicsit egyszerűsíti a helyzetet, de ugyanakkor bonyolítja is, hogy különféle szempontok szerint vannak csoportosítva. És közöttük összefüggések is vannak. Azt nem lehet, hogy mindig mindennek utánanézek (eddig százezer sor volt az általam alkotott legnagyobb program). Valahogy meg kell jegyezni, hogy melyik változónak mi a szerepe. Persze lehet kitalálni elnevezési sémákat, de azt is meg kell jegyezni. (Aztán jön egy következő feladat, és azt kell megjegyezni, az előzőt pedig elfelejteni. Mert ezek nem örökérvényű dolgok.) Az egy rémálom, amikor hetekre vagy hónapokra félreteszünk egy ilyen bonyolult feladatot. Nem tarthatom fejben örökre az összes kódsort, amit életemben eddig leírtam. Időnként régi jólismert képletek is kisöprődnek. Múltkor meg kellett néznem a gömb felszínét, mert nem jutott eszembe.
Engem nem a konkrét számok bűvölnek el, hanem bizonyos csodálatos összefüggések, amelyek általában jelentősek is, főleg például az elméleti fizikában. Nekem ezek képletformulái tetszenek nagyon. :)
Nehezen kezelhető, átláthatatlanul hosszadalmas formula, vagy nehezen megoldható diffegyenlet, amit ezzel a figyelemfelkeltő mókás fordulattal jellemez. Nincs mögötte semmi több.
A tudományos kutatásnak vannak persze valódi érzelmi aspektusai is, de azok egyáltalán nem a formulákban rejlenek, sokkal inkább a tudományt művelő emberek habitusában, motivációiban.
Szóval én azt vettem észre, hogy a tudományok bármilyen szintű művelőitől vannak arra utaló jelek, hogy embereknek érzéseik vannak a tudományos problémákkal szemben. Vagy az is lehet én értelmezem félre a jeleket...
Ne vonj le általános következtetést ezekből. Van akinek az adott kifejezés szimmetriája okoz esztétikai élményt, vagy egy egyenletrenszer harmóniája. (Lásd Maxwell egyenletek.) Lehet valami "undorító", mert nehezen áttekinthető, esetleg valami nyakatekert logikával lehet kibogozni az értelmét. De ez egyénenként is más és más lehet. Vannak excentrikus egyéniségek, akiknél külső szemlélő által zavarosnak tűnő asszociációk is lehetnek. A lényeg nem ez. Az egyén teljesítménye a fontos, nem az, hogy reggelenként a folyosón csak a fehér, vagy a barna járólapokra hajlandó rálépni...
És amikor odajött a tanár, kiderült, hogy tévedtem, a 143=11*13, és ez kisebb traumaként ért.
Nekem is vannak dédelgetett sérelmeim.
Jobb nem is gondolni rá.
És azt hogy lehet?
Van egy módszerem, amivel képes vagyok néhány másodpercig nem gondolni a fehér elefántra. Még nem tökéletes a módszer, egy percig még nem megy a dolog. Ja és bárki kitalálhatja, hogy mi ez a módszer. Kíváncsi vagyok, hogy ki jön rá.
Igen, a tudósoknak lehetnek érzelmei a tudományos problémák iránt, de ezek az érzelmek nem "tapadnak", mint nálad . Itt a hiba, neked tapadnak az érzelmeid az ilyesmikhez .
