Ma délután három órától tüntet a pedagógus
szakszervezet a bíróságok függetlenségéért
úgymond. Ahelyett, hogy a fiatal pályakezdő
tanárok fizetésemeléséért, jobb munkakörülményeiért, vagy a diákok jobb képzéséért tüntetének. hogy piacképes
szakmát kapjanak és ne kelljen összeszerelő
munkásként dolgozniuk egy gyárban, hanem
helyettük robotok dolgozzanak majd és
ők legyenek a robotok kezelői. Ahelyett,
hogy a diákok jövőjét tartanák szem előtt,
a balliberális pártok helyett politizálnak.
Milyen pedagógus szakszervezet ez? Augiász
istállója egyre büdösebb. Ideje lenne itt is
egy nagytakarításnak.
A szakszis elnök 100-200 főre számított a faszbúkos lájkok alapján.
Ha összejött volna ez a hatalmas, száz fős tömeg, másról sem lehetne most hallani, és külön elemeztetné a Kéri elvtárssal a Kálmán a tünci legnagyszerűbb pillanatait.
Nagyot kockáztatok, ha szerintem 20-an sem jöttek össze?
Ha így volt, akkor milyen alapon sározta be egy szakma becsületét a szarosbugyis elnök, miért nem magánemberként szervezett tüntetést?
Én egy magatartásformáról beszéltem, ami bizony teljesen független attól, hogy valaki milyen vallású, vagy nemzetiségű. Azokról az emberekről beszélek, akik a vallás, vagy nemzetség mögé bújva gyűlölködnek embertársaikra.
1989-ben elvégezhette a főiskolát egy 1966-67-es születésű, aki ma még csak az ötvenes évei elején jár, tehát aktív korú és van még jó pár éve (főleg, ha emelgetik a nyugdíjkorhatárt).
áltanárok tömegei ne dügunalmas órákat tartsanak, örökre elvéve a diákok kedvét a földrajztól, a biológiától, az énekléstől, amit óvodásként még imádott mindenki?
Lám csak, lám! Előbújtak a naaagy magyar keresztények. Ők akik, szerint a legnagyobb főbűn nem mások bántalmazása, vagy a lopás, a csalás, a hazudozás... nem dehogy. A legnagyobb bűn a SZOLIDARITÁS. Ezeknek a magukat keresztényeknek valló emberek hányni tudnának az együttérzés szó hallatán. Ha pedig valaki kiáll mások érdekében, akkor azonnal fegyvert, azaz billentyűzetet ragadnak és nekitámadnak.
Csak szólok, hogy ugyanilyen emberek kövezték meg anno Jézust is, és ők gyilkolásztak Szent Bertalan éjszakáján, na meg ők törték be a zsidó üzletek kirakatait is. A gyűlölködők, a kirekesztők.
Miért is fáj nektek, ha kiállnak a bírókért?
Ugyanezt a cirkuszt csináltátok, amikor mások kiálltak a tanárokért, vagy az egészségügyi dolgozókért.
Ti csak a hatalom mellett tudtok kiállni. De azt is csak addig, míg az hatalmon van. Ha lekerülnének a hatalomból, onnantól kezdve őket is megtaposnátok.
"Túl sok a balliberális volt komcsi nyugdíjas pedagógus,"
Inkább az szdsz-es "liberális oktatáspolitika" termékei ezek. (Ugye, hogy beleborzong minden jóérzésű ember ebbe a jelzős szókapcsolatba?)
Írástudatlan, félművelt tanarak, aki a legújabb kori (1990-2010) bolsevizmusban tanulták el a szadeszos bolsevikoktól, amit lehetett.
Már ők maguk se tudnak rendesen írni-olvasni, épp, hogy átvergődtek az egyetemeken-főiskolákon, de most ugatéroznak, hogy baj van az oktatással és kevés a pénz.
Meglesz, majd nógatjuk a kormányt. Csak felhívtam a figyelmét a kormánynak, hogy még sok a balliberális tanerő, van hely a fiatal pedagógusjelöltek számára.