Miután az ember természetes módon születik vadnak, születése pillanatától fogva veszik kezelésbe azok, az általunk létrehozott és üzemeltetett rendszerek, amelyek szorgos munkája révén majdnem pont egyformán vezérelté (ugyanolyanná) válik minden újszülött; mint ahogy(an) mi azt jónak és kívánatosnak gondoljuk – aminek kétségtelenül több előnye van, mint hátránya. Vagy mégsem?
Így van ez, az életünket vezérlő eszmékkel is.
Ha tehát ma, valaki kétségbe vonja a kapitalizmus, mint általánosan elfogadott gazdasági/politikai rendszer létjogosultságát, mint egyedül lehetségesen üdvözítő (lét)formáját az ember alkotta (egymásra utaltan egymást segítő) közösségeknek, az semmi jóra ne számítson – a majmok bolygóján.:-)
Voltak, vannak és lesznek még néhányan, akik ennél bonyolultabb rendszereket is képesek átlátni – mi több, azokat létrehozni.
Nézzük, olvassuk ezen kivételek közül, az egyik véleményét.
Albert Einstein kapitalizmusról alkotott gondolatai:
"A kapitalista társadalom gazdasági anarchiája, abban a formában ahogy ma ismerjük, véleményem szerint, a gonoszság valódi forrása. Láthatjuk magunk előtt a termelők széles közösségét, amelynek tagjai szüntelenül igyekeznek megfosztani egymást a közös munkájuk gyümölcsétől - nem erőszakkal, hanem teljes összhangban a jogilag megalapozott törvényekkel. Ebben a tekintetben fontos, hogy felismerjük, a termelés eszközei, és az egész gyártási kapacitás amely a fogyasztási cikkek, és a termelő eszközök előállításához egyaránt szükséges, legálisan, és nagyrészben magánszemélyek tulajdonában vannak.
Az egyszerűség kedvéért a következő eszmefuttatásban "munkásoknak" fogom nevezni mindazokat akiknek nincs tulajdonrészük a termelési eszközökben - annak ellenére, hogy ez nem teljesen egyezik meg a kifejezés általános használatával.
A termelési eszközök tulajdonosa olyan pozícióban van, hogy megvásárolhatja a munkás munkaerejét. A termelési eszközök használatával a munkás javakat állít elő, amelyek a kapitalista tulajdonát fogják képezni. Lényeges ezzel folyamattal kapcsolatban a munkás által előállított javak és az előállításért kapott fizetés reálértékének aránya. A munkás fizetését nem az előállított javak reálértéke határozza meg, hanem a munkás minimális szükségletei, illetve a kapitalista munkaerőigénye, és a munkahelyekért versengő munkások számának aránya. Fontos megértenünk azt, hogy a munkás fizetését még elméletben sem határozza meg az előállított javak értéke.
A magántőke általában néhány kézben koncentrálódik aminek az oka, részben a kapitalisták közötti verseny, részben pedig az, hogy a technológiai fejlődés, és a növekvő munkamegosztás elősegíti a nagyobb termelési egységek létrejöttét a kisebbek kárára. Ennek a fejlődésnek az eredménye a magántőke oligarchiája, egy olyan óriási hatalom, amit nem lehet eredményesen szabályozni vagy ellenőrizni, még egy demokratikus berendezkedésű társadalomban sem. Ez így van amióta a jogalkotó szervek tagjait a politikai pártok választják, amelyeket finanszírozással és egyéb eszközökkel befolyásolnak a tőkések, akik pusztán gyakorlati okokból éket vágnak a választók és a törvényhozás között. Ennek következtében a képviselők nem védik eredményesen a populáció elnyomott rétegeit. Továbbá a jelenlegi körülmények között a magántőke elkerülhetetlenül közvetve, és közvetlenül kontrolállja az információk fő forrásait (sajtó, rádió, oktatás). Ez rendkívül megnehezíti, sőt a legtöbb esetben lehetetlenné teszi az egyén számára az objektív következtetések levonását, illetve a politikai jogai érvényesítését.
Ez a helyzet egy olyan gazdaságban áll fenn amelynek alapja a magántőke, és ebből kifolyólag két fő alapelv jellemzi: a termelési eszközök magántulajdonban vannak, és a tulajdonosok úgy rendelkeznek velük ahogy jónak látják, a második a "szabad" (egyoldalú, megkötések nélküli, a szabadság a tőkésekre vonatkozik) munkaszerződés. Természetesen ebben az értelemben tisztán kapitalista társadalom nem létezik. Meg kell említeni, hogy a munkások hosszú, és keserves politikai küzdelmek során elérték a "szabad munkaszerződés" valamelyest kedvezőbb változatainak biztosítását bizonyos területeken. De egészében véve napjaink gazdasága nem sokban különbözik a tiszta kapitalizmustól.
A termelés nem a szükség, hanem a profit érdekében folyik. Nincs biztosíték arra, hogy aki dolgozni akar annak állása is lesz, a munkanélküliek serege mindig létezik. A munkás folyamatosan retteg az állása elveszítésétől. Mivel a munkanélküliek, és a rosszul fizetett munkások nem számítanak jövedelmező piacnak, a fogyasztási javak termelése korlátozott, és ez nélkülözést von maga után. A technológiai fejlődés nem a munkakörülményeket javítja, hanem a több munkanélkülit eredményez. A profit elsőrendűsége, és kapitalisták közötti verseny együttesen felelős a tőkefelhalmozás, és hasznosítás instabilitásáért, ami egyre súlyosabb válságokhoz vezet. A korlátlan verseny óriási pazarlást eredményez, és elsorvasztja az egyének szociális érzékenységét.
Az egyének megnyomorítása az én véleményem szerint a kapitalizmus legnagyobb bűne. Az egész oktatási rendszerünk szenved ettől a gonosztól. Az erőltetett versenyszellemet oltják a tanulóba, aki a vagyonszerzés imádatát sajátítja el, miközben a karrierjére készül.
Albert Einstein 1949"
