https://index.hu/tudomany/2018/01/15/bepillantast_nyertek_tudosok_a_negyedik_dimenzioba/
Mit jelent ez pontosan? Bizonyíték vagy csak az egyik magyarázat a 4. dimenzió? Hogy viszonyul ez a húrelmélethez? Alátámasztja azt?
A nemesgazatomok.nem erzekelikna megyedik terdimenziot, es a fajhujuket csak az elozo harombol.szamoljak ki. Vagy ok tevednek, vagy tenyleg nincs negyedik terdimenzio.
Ha az A4 egy igazi 4d mező lenne, akkor a B mezőnek (curl) akkor is meg kellene jelennie, ha mondjuk csak skalár potenciál van (időirányú komponens) és mondjuk x irányba változik. DE ILYEN ESETBEN NINCS B FIELD
Aki számolt már Lorentz trafóval, az tudja, hogy az idő és a térkoordináta tengely is elfordul a téridőben amikor attérünk egy másik IR-be. Rezegjen egy membrán mozgás-irányba. Tehát x irányba mozog a membrán és x irányba mutat az amplitudó. Transzformáljuk át a mozgását egy mozgó IR-be.
Az amplitudó kissé(sebességtől függően) az IDŐ irányába fog mutatni.... nonszensz.
De ez egy tény. Ellenben ez nem bizonyíték a feltett kérdésre. Ugyanis az "idő dimenziót" több féle képp is definiálhatjuk. Pl
Wick rotation also relates a QFT at a finite inverse temperature β to a statistical mechanical model over the "tube" R3 × S1 with the imaginary time coordinate τ being periodic with period β.
Egyetemen mer masodikban hatdimenzios fazisterben molyoltunk, harom ter meg harom impilzuskoordinata, Matekboll meg a T testvfeletti N dimenzios vektorteret igyekeztek a fejunkbe verni. De mint ndezek csak matemstikai konstrukciok amik idonken konnyebbe teszik a szamitasokat.
Az világos, hogy itt csak modellekről beszélünk, nem feltétlenül a valóságról. A kérdés az, hogy mennyire támasztja alá ez a két kísérlet azt a modellt ahol nem 3 térdimenzió van (legyen az akár a húrelmélet akár valami más, még ismeretlen elmélet).
A mai természettudomány ismeri a különböző tudományok között a helyét, és nem foglalkozik azzal, hogy milyen is lehet a körülöttünk létező valóság. Helyette a valóság leírására olyan modelleket alkot amely megfelel a megfigyeléseknek, és a következtetésekből származó jóslatokat kísérletekkel ellenőrizvén alátámasztja a modell jól használhatóságát. A fizikai tényeket mindig számszerű módon értelmezi, és a modellek viszonylag egyszerű matematikai számításokkal képzik az ellenőrizhető - vagy ellenőrizendő - jóslatokat (pl. Einstein relativitáselmélettel kapcsolatos képletei).
A húrelmélet (ill. szuperhúrelmélet) évtizedekkel ezelőtt igen ígéretesnek tűnt, sokan még ma is bíznak a kidolgozhatóságában, mások egyre inkább kételkednek ebben. A probléma a matematikai hátterének kidolgozatlanságában (vagy kidolgozhatóságában van). Szénakazalban keresendő tűhöz hasonlít, mert a lehetséges esetek száma olyan nagy, hogy az 1 után 300 db nullát kell írni, s ennyi végigvizsgálása emberileg kivihetetlen.
A húrelméletnek több változata is van, és ettől függően a tér ma ismert 3 (+1 idő) dimenziója helyett 10, 11 vagy 26 dimenziót feltételez (tehát NEM a 4. dimenzióról van szó, hanem a többi közül valamelyikről). A 3 mellett további észlelhetetlen dimenziók feltételezetten nagyon rövidek (az atommag átmérőjének billiomod részénél milliószor kisebbek), és ennyi "elmozdulás" után már ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk.
Az egyszerű több dimenziós terek matematikailag ugyan nagyon jól ki vannak dolgozva, ám egy középiskolás gyakran a 2 dimenziós koordináta geometriával is megkínlódik, s egy hétköznapi embernek ugyanolyan nehéz szemléletesen elmagyarázni a 10, 11 ill. 26 dimenziót, mint például egy elsősnek - aki már tud összeadni és kivonni - azt hogy az integrálszámításban az 1/x függvény primitív függvénye miért a természetes alapú logaritmus függvénye (azaz: ln x).
Az említett kísérlet eredménye azt sugallja, hogy a húrelmélet jó modell lehetne, ám mivel kidolgozatlan (vagy kidolgozhatatlan, hiszen majd 40 éve babrálnak vele ezrek), ezért a gyakorlatban használhatatlan.
Ám ha lenne is egy használható modellünk, az sem maga a valóság, hanem annak csupán egy modellje, és lehet, hogy a valóság ennek ellenére teljesen más. Ez ugyanúgy igaz, mint ahogy a középkor elején a geocentrikus világnézetben az epiciklusok jó közelítést adtak, tehát jó modell volt, a valósághoz közelebbinek tekinthető heliocentrikussal szemben (Kopernikusz körpályái pontatlanabb eredménnyel szolgáltak, amíg Kepler föl nem találta az ellipszis pályát).
Megjegyezném még, hogy ha arra keresnénk a választ, hogy milyen a valóság, akkor ne a természettudományban és a fizikában kutakodjunk, hanem a filozófia metafizikai ága környékén, amely hajlandó lehet egy jó fizikai modellel összhangban álló elmélet kidolgozására. Utóbbi ugyanis nem a számszerű értékekkel, hanem a létezés milyenségének kérdéseivel foglalkozik, s a középkor környékén lassan kettéválasztott tudományterületek mára már szépen és egészségesen megférnek egymás mellett, s egyiknek sem használ ha a másik belekontárkodik.
hallottam egy olyan interpretációt, fizikus phd kollégától, hogy ez igazából csak modelkörnyezet, amiben szimulálható, az, hogy milyen lenne, ha lenne 4. dimenzió. de nem olvasta az eredeti papert.
én szerény véleményem, mindenféle fizikusi képzettség nélkül, hogy talán úgy értelmezhető, mint bizonyiték 4. dimenzióra, csak ez a dimenzió nagyon pici.