Akupunkturával foglakozók részére komoly szakkönyvet kívánok eladni. Címe: Stephan Palos: Consilium cedip acupuncturae. Therapie in Wort und Bild. Német nyelvű Teljesen új állapotban 1988-as kiadás.
minderre pedig legfeljebb 430,54 millió forintot fognak elkölteni a költségvetésből, olvasható az 1017/2017. számú kormányhatározatban, számolt be róla a 444.hu. Emellett a kormányhatározat azt is előírja, hogy az emberi erőforrások minisztere a nemzeti fejlesztési miniszter és a fenti kft. együttműködésével készítsen előterjesztést az államközi megállapodás részét képező hagyományos kínai gyógyászati központ, intézmény felállításáról és elhelyezéséről.
Magyarul létre fog jönni egy költségvetésből fizetett, hagyományos kínai orvoslással foglalkozó hivatal, a magyar emberek adóforintjai egy részét pedig eztán a rinocéroszszarv és a feketemedve-epe impotenciagyógyító hatásának terjesztésére fogják költeni.
Tekintsük hát át, hogy a kínai gyógyászatban használt készítmények és eljárások hogyan vizsgáztak a rigorózus tudományos bizonyítóeljárások során!
Lelőjük a poént: szörnyen rosszul.
De mielőtt ezt részleteznénk, érdemes visszamennünk az időben, és megvizsgálnunk, hogyan is kezdődött a kínai orvoslás újkori reneszánsza.
Bár azt gondolom, hogy terjesztenünk kell a hagyományos kínai gyógyászatot, én nem hiszek benne. Egyszerűen nem veszem be mondta valamikor a negyvenes évek végén Mao Ce-tung személyi orvosának, az ugyancsak szkeptikus, nyugati egyetemeken végzett Li Cse-szujnak. A hagyományos orvoslás propagálását Mao számára írja a Slate egyszerűen a politikai realitáshoz való alkalmazkodás tette szükségessé. Nyugati elvek szerinti, bizonyítékokon alapuló orvoslást folytató szakember olyan kevés volt Kínában, mint a fehér holló. Tehát a kommunista párt ahelyett, hogy beismerte volna a tömegeknek, hogy képtelen orvosi ellátást biztosítani számukra, inkább a minden faluban ott lévő kóklerekre bízta őket. Ez nem került pénzbe, ellenben azonnali (látszat)megoldásnak bizonyul
Az igaziak nem állnak a nyilvánosság elé. Még olyan nyilvános honlapjuk sincs amelyen a homeopátiát felvállalnák. Legalábbis gingergirl egyet sem linkelt.
Igen tanulságosra sikeredett egy homeopata szereplése a TV2-ben. Földes László homeopata elmondta, hogy a homeopátiában nincs anyag, nincs energia sem, de van benne tudás, információ, ami rendezetlen állapotból rendezettséget idéz elő. (???!!??) A homeopata érvelését kőkeményen alátámasztotta, hiszen elmondta: "az információ mint fogalom legalább 50 éve ismert a fizikában", majd hozzátette, hogy a fizikusok keresik, kutatják ezt, mi ez az információ, "de annyira nem ismert még a dolog, hogy még egy tisztességes definíciója sincsen".
Nováknak most Szél Ágoston, a SOTE rektora írt arról, hogy egyrészt nincs homeopátiás licencvizsga a SOTE-n, másrészt a Bevezető kurzust többet nem hirdetik meg, illetve a folyó képzést leállítják és törlik.
"Az Echo TV-ben fél 6-tól lesz egy betelefonálós riportom (reggel volt a felvétel). Itt a homeopata doktornő azt állítja, hogy - míg korábban vírusokkal vakcináltak - ma mindezt információval teszik, és hogy ugyanígy működik a homeopátia is (t.i. információs alapon). Egy csúnyát mondtam erre, valószínűleg lekeverik."
Íme az Echo TV-s vita. Lekeverték a beszólásomat. Érdemes azt a pár percet megnézni, új információkkal gazdagodhatunk a védőoltások információtartalmát illetően, újraértelmezzük Einstein E=mc2 képletét, valamint Széchenyi és Kossuth is képbe kerül. Szörnyű.
Az MLM aranyköpések topikba már doppingszereket ajánlgat. Úgy látszik váltani akar és nem megy a Rain. Hát aki ilyeneket árul megérdemelne néhány évet a börtönben.
Ne félj, tőled senki nem várja, hogy az agyi kapacitásodat felülmúld; figyelj csak arra, amire folyamatosan koncentrálnod kell! belégzés-kilégzés-belégzés-kilégzés!
Ha ti ennyien egyet fújtok, akkor ti nem papagájkodtok egymásnak?? Csak érdekelne, mert ugye mi ketten mondunk hasonlót, akkor ott már az egyik papagáj, ti többen mondok hasonlót, akkor az már igazság???
Azonban nem az" igazi" homeopátiáról szolt a vita, mert az orvos egy patikában vette a homeopátiás szert amit bevett és nem személyre szabottan készítették neki. Nem gingergirl " titkos , igazi" haverjaitól kapta.