Az 56-os forradalom leverése is rajta van a világ legnagyobb mozaikján, amely az orosz fegyveres erők Moszkva melletti Kubinka harckocsimúzeumának területén nyáron felavatott katedrálisát díszíti, írta a Guardian, amit a 444.hu vett először észre.
"Az 1956-os forradalom és szabadságharc XX. századvégi megítélésében...végzett érdemei elismeréseként vehette át Pozsgay Imre Gémesi Györgytől, Gödöllő polgármesterétől a szovjet csapatok kivonásának emléket állító, a Magyar Szabadság Napja Díjat, a királyi kastély dísztermében."
Pozsgai Imre: Forradalom vagy ellenforradalom?
(Petőfi Népe, Kecskemét, 1957. december 15.)
És jött 1956. október 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializmus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petőfi-rondót 'nemzeti sajatosságaink' körül azzal a magasztos céllal, hogy kiköszöbüljek a szocializmus épitése közben elkövetett hibákat. Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiköszöbülni. Tépett szájú, hasított körmű sok kis
senki, háta mögött több úri bitanggal, megcsinálta az "Első Hazai Nemzeti Forradalmat". Hogy mégis nem "Nemzeti Szocialistának" keresztelték vivmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek.
A "Nemzeti Forradalom" olyan nevezetes renegátot sorolhatott v e z e t ő i közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak adóvégrehajtói karrierhez szabtak, de jellemtelensége biztositotta, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban.
ezt a választási eredményt azért megkérdőjelezném....
de persze hivatalosan el kell ismerni...
igazad van, de akkor sem sem hiszem el, hogy nyílegyenesen hajtunk egy újkori kommunizmus felé, s emberek itt - pénzért, vagy ki tudja miért, - tapsolnak, és éljeneznek...mint anno Hitlernek, Kádárnak, és társainak...........
Történelmünk utolsó 100 évét három diktátor határozta meg, akik együttesen 1920 és 2020 közt (megelőlegezve, hogy az elkövetkező két évben minden marad úgy, ahogyan most van) pontosan 71 évig kormányozták Magyarországot. Az első Horthy Miklós volt: 1920 és 1944 közt (24 éven át), a második Kádár János: 1956 és 1989 közt (33 éven keresztül), a harmadik pedig Orbán Viktor 1998-2002, és 2010 óta (vagyis 2020-al bezárólag 14 éven át. Persze 2022-ig lesz miniszterelnök, de a kerek 100 esztendő miatt vegyük most a 2020-at alapul). Egy jobboldali konzervatív, egy szocialista és egy jobboldali nemzeti rendszer követte egymást, melyekben közös volt, hogy antidemokratikus módon működtek, bár nem egyforma mértékben.
Kádár időszakát az egypárti diktatúra jellemezte, szovjet függésben, Horthy és Orbán pedig autokráciát valósítottak meg, egyikük a Hitler vezette Németországgal, másikuk pedig a Putyin vezette Oroszországgal építve ki szoros kapcsolatokat.
Lehet persze az is, de amíg Hitler nemzeti egységet teremtett, amíg Rákosinak az ország egyik fele tapsikolt, a másik meg szenvedett... én ezt érzem hasonlatosabbnak.
Just like szocializmus. Ahogy elnézzük az Orbán-kormány ténykedését, megértjük, miért lehetett olyan hosszú életű az egypártrendszer Magyarországon. Ha van egy olyan spirituálissá váló vezető, mint Orbán Viktor, aki egymaga fanatizálni tud legalább kétmillió embert, akkor Kádár János tündöklése (és persze bukás) sem tűnik valószerűtlennek. A Fidesz Orbán Viktor, Orbán Viktor a Fidesz, így az emberek nem a korrumpálódott alsóbb szintű vezetőkre szavaznak, hanem a vezérre. Ez az előnye, egyben a hátránya is egy, a személyi kultusz hagyományaira épülő pártnak. Ha Orbán Viktor egyben tudja tartani a pártot és a híveket, akkor a győzelem borítékolható, ha személye elhasználódik, netán korrumpálódik, elveszti szakrális jellegét, akkor a párt hiába költ milliárdokat kampányra, hiába emel ki az ismeretlenségből új politikusokat, nincs esély a győzelemre. A Fidesz abból él öt éve, hogy egyedül neki van vezére, az ellenzéki oldalon különböző okok miatt ez a személy nem jelent meg, így lényegében komolyabb politikai teljesítmény nélkül sikerült hatalmon maradnia a kormányzó pártnak. Nagy veszélye azonban ennek az állapotnak, hogy a döntések lényegében egyetlen személytől függenek, legyenek azok a párt belügyei, kormányzati stratégiai kérdések vagy fontos nemzetközi ügyek. Jó példa volt erre az internetadó miatt kialakult válság, amikor meg kellett várni, hogy Orbán Viktor haza érkezzen Svájcból, és eldöntse, hogy visszavonják-e az intézkedést. A vezér mögött azonban nagy a tülekedés, a belső konfliktusokat nem lehet sokáig a szőnyeg alá söpörni, és az is komoly gond, hogy Orbán nem bízik senkiben, hiszen amint megerősödik valaki a második vonalban, azonnal trónkövetelőnek tűnik, és megy a süllyesztőbe. Simicska Lajos erre a sorsra jutott, és ez fenyegeti Lázár János karrierjét is.
"Orbán Viktor úgy gondolja, ha most kellene általános iskolába járnia Alcsútdobozon, és nem az 1960-as évek végén, akkor nagy valószínűséggel a gimnáziumig sem jut el. "Nagyon tisztességes szakmám lenne, traktoros vagy agronómus is lehetnék talán"- tette hozzá."MTI 2005.02.04
Titkos megfigyelőrendszert épít a kormány az adatvédelmi hatóság szerint
2017.08.05. 12:05
Fenntartásait jelezte az adatvédelmi hatóság a nemrég beterjesztett belügyi tárgyú törvénymódosítással kapcsolatban. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke több problémát is jelzett a BM-nek küldött levelében - szúrta ki a Hvg.hu.
A BM új tervezete szorosabb megfigyelés alá vonná az állampolgárokat. Úgy változtatnának a polgárok személyi adatairól szóló törvényen, hogy a jövőben központi helyen tárolhassák az egyes szervek által készített kép- és hangfelvételeket.
Nekik nem kell sajtózabadság, bőven elég az ingyenes szemét, amit a postaládába dobnak hetente egyszer, vagy a Piri nénivel közösen előfizetett megyei, vagy helyi wc-papír alapanyag. Annak jó, mert ugye víz nincs, az udvari budiba meg jóvanaz. A tv-ben sem nézi csak az m1-et, esetleg a TV2-t, mert jóvanaz, nemrég hétfőn adás sem volt, úgyhogy örül neki, naná, hogy szines már a tv készülék, így aztán külön élményt nyujtanak a szennycsatornák. Nincs összehasonlítási alap, de nekik nem is kell.
Ott az Orbán, csinos ember, jól megmondja, igazi atyuska, ez kell nekik, Kádár-apánk méltó utóda.
A Bözsi néniknek nem kell EU, sem szabadság, sem víz, sem gáz, sem hiteles információk a világról.