Szinte mindenhol azt szajkózzák, hogy az Ikarus csak a béketábornak volt jó, egyébként meg eladhatatlan szar volt!
Nos, én mélyebben ebbe nem láttam bele, de ami tény, valaki csak megvette az évi 10-15 ezer elkészült példányt! És nem csak a szovjetek vásárolták, mert pl még Amerikába is jutott belőlük!
Amúgy pedig Afrikasárosdon, vagy Mongóliaporosdon, esetleg Délamerikafelsőn bizony nehezen él meg a kompjuteres Merci, vagy a Volvo, mert ha kiment egy panel, akkor azt csak szakember tudja kicserélni, már ha majd hónapok múlva sor kerül rá. Valamint kellenek nekik utak is!
Miközben a fapados Ikarus elment bárhol és drótokkal, kalapáccsal, csavarhúzóval is életre lehetett kelteni, ha valamije elfáradt , de még nem robbant szét a motorblokk! De az nem szokott volt előfordulni vele.
Az mar a legfenyesebb fenykor volt. Egyebkent a csehek lengyelek romanok bulgarok maguk is gyartottak autobuszokat, igy leginkabb csak az ndk a kerultek a buszaink az oroszokon kivul. Es pereze az oroszok maguk is gyartottak kb evi harmincezer buszt a tolunk vasarolt 8-10 ezren kivul. Es a kgstn kivul egy ilyen kis orszag ahol a belso szukseglet kevesebb mint evi ezer busz nem tud gazdasagosan kozuti buszokat gyartani.
A Zrínyi 2026 haderő fejlesztési program keretében, 2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a Honvédelmi Minisztérium a magyar hadsereg számára - jelentette be Simicskó István, a honvédelmi miniszter 40 miliárdért.
A HM Currus Zrt. és az Ikarus Járműtechnikai Kft. kooperációjában készült Currus-Aries-Volvo Euro VI-os motorral szerelt autóbusz prototípusának / második prototípus / bemutató rendezvényén a miniszter hangsúlyozta, hogy a hadsereg hatékony feladatellátásában segítenek majd az új járművek. Ezzel elindult az "elmúlt 25-26 év legkiterjedtebb haderő fejlesztési programja", a Zrínyi-program, amelynek több más eleme is lesz a közeljövőben.
na kis csűztatás: ..................– Még 2015-ben indult, akkor dolgoztuk ki a HM Currus Zrt. vezetésével közösen a NATO-kompatibilis busz gyártását. Tekintettel arra, hogy ilyen típusú jármű a NATO-n belül nem létezik. Ennek a busznak az első darabját 2015 tavaszra gyártottuk le a HM Currus Zrt.-vel együttműködve, és 2015 évben került sor a csapatpróbáira, kipróbálva a legkülönbözőbb terepviszonyokat, illetve egyértelműen meghatározva e busznak azon paramétereit, amivel rendelkeznie kell egy sorozatban gyártott NATO-kompatibilis busznak.......
Az utolsó percben dobott a jogalkotó egy mentőövet:
Hónapok óta tudható volt, hogy az Ikarus EAG nem képes teljesíteni a Volánbusszal kötött szerződést, így a határidő előtti napokban a szakma találgatni kezdte, hogy vajon a Volánbusz felbontja-e a szerződést? Vagy esetleg valami mást találnak-e ki? Ez utóbbi nyert.
A határidő lejárta előtt két nappal, augusztus 14.-én, megjelent a Magyar Közlönyben egy jogszabály-módosítás, amely szerint: „(5) A városi forgalomban közösségi közlekedésben használt, 22 főnél több utas szállításra alkalmas (M3 I. osztályú) autóbuszt – a (2) bekezdésben meghatározott tűzoltó készülék mellett – el kell látni az autóbusz motorterében keletkezett tüzek oltására alkalmas, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság engedélyével rendelkező önműködő, tűzoltótechnikai termékkel.” Jogász nyelvről magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy ezentúl tehát minden új városi buszba be kell szerelni majd ezt a körülbelül 800 000 forintba kerülő tűzoltóberendezést. Annak persze mindenki örülhet, ha biztonságosabbak lesznek a buszok, de a gyártóknak nem adtak igazán sok időt felkészülni: a rendelet megjelenése napján (!) este hétkor lépett hatályba!
A Volánbusz által rendelt autóbuszok műszaki követelményeiben persze nem szerepelt a tűzoltóberendezés. Így az EAG, a jogszabályi környezet megváltoztatása miatt, vis maior helyzetre hivatkozva haladékot kért. Amit a megrendelő, Volánbusz el is fogadott.
– Magyarország direktben nyert pályázatot az Európai Uniótól, természetesen a magyar kormány támogató nyilatkozatával. Ezen forrásokat nemcsak töltőállomások létrehozására, hanem LNG-meghajtású autóbuszok kifejlesztésére és gyártására is lehet fordítani. Az Ikarus az első ilyen autóbuszt augusztus végén, szeptember elején mutatja be. Az unióval történt megállapodás alapján ebben az időpontban még csak a terveket kell bemutatni, de én szeretném ha addigra az autóbusz is elkészülne.
A másik újdonság:
Az eddig kifejlesztett elektromos buszok szinkronmotorral és hatalmas lítium-ion akkumulátorteleppel rendelkeznek, amelyek rendkívül tűzveszélyesek. Ha az akkumulátorok kigyulladnak, poroltóval sem lehet a tüzet eloltani. Ezért mi egy olyan elektromos busz fejlesztésébe kezdtünk bele, amelynek elektromos motorja agymotorokból áll, nincs bennük akkumulátortelep, a töltési rendszere LNG-meghajtású, és ennek megfelelően csak minimális úgynevezett szuperkapacitásokat tartalmaz. Ezzel a megoldással megszűnik a hosszú áramtöltési időből fakadó probléma, hiszen a mi elektromos buszainkban nem kell akkumulátorokat alkalmazni.
.................Három év alatt 3000-3500 új magyar buszt vesznek magyar közlekedési cégek, vizionálta egy éve Varga Mihály gazdasági miniszter a nemzeti buszstratégia beharangozásakor.
.............A Széles Gábor-féle Ikarus vállalatcsoport erre a modellre alapozza új fejlesztését, a kissé átalakított alvázszerkezet azonban már nem dízelmotort hordozna, hanem cseppfolyós gázzal működő LNG-motort.
A nehézségek ellenére Széles Gábor Ikarus-vezér nagyon optimista:
Utasítottam a gyártásért felelős vállalatvezetőt, hogy a székesfehérvári telepünkön úgy állítsa vissza a gyártási folyamathoz tartozó gépeket, hogy a gyár az előbb említett évi háromezer darab gyártását biztosítsa..............
Meddig garázdálkodik még Széles az Ikarusszal :-)))) / IKARUS GLOBAL Zártkörűen Működő RészvénytársaságCég állapota: Működik
2.A cég elnevezése
2/2.
IKARUS GLOBAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság Változás időpontja: 2016.11.02. Bejegyzés kelte: 2016.11.10. Hatályos: 2016.11.02. - ... Közzétéve: 2016.11.15. /
........................A Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tramtrain, villamos ügye folyamatosan téma, így nyilván itt is az elsők között került elő. Orbán szerint szükség van rá, de észszerű áron. Hozzátette, hogy a villamos vonalát Szabadkáig kell meghosszabbítani, a szerbekkel meg kell kezdeni a tárgyalásokat. ......................
A következő két évben közel kétezer új autóbuszt szerezhetnek be a Volán-társaságok a Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében, mondta el Varga Mihály
.....................................A BKV a napokban írt alá egy szerződést a Lektorna Kft-vel 40 darab alacsonypadlós, diesel-elektromos hibrid üzemű, szóló autóbusz (VOLVO 7705 LH és VOLVO 7905 LH típusú) szállítására, tájékoztatta lapunkat a közlekedési cég. A járművek vételára darabonként 46,4 millió forint
.................Új buszt dob piacra Kravtex-Kühne Csoport magyar buszgyár. A Credo Econell 13 City névre keresztelt, 13 méteres növelt hosszúságú, könnyűszerkezetű autóbusznak 38 ülése van és 115 utas szállítására alkalmas.............
Kurvára "felvirágoztatta" a Videotont is ez a szemétláda! Mennyi saját gyártású televíziókészüléket is ad el évente a vállalat? Mert én vennék, csak nem találok a boltokban.
Azt nyilatkozzák a vége felé a dolgozók benne, hogy nem is a vállalat megvásárlását szándékozó Volvora meg Mercedesre haragudnak már, hanem erre a Széles Gábor nevű alakra, akiről azt hitték, hogy nála majd jó és hazai kezekben lesz a vállalat. :-(
.........................a Fidesz–KDNP szellemiségének megfelelő, a kormányhoz legközelebb álló csatorna marad az Echo.
Azt is kifejtette, a célja az, hogy a magyar buszgyártást, az Ikarust is úgy felvirágoztassa, ahogy a Videotont. Az Ikarus Magyarországon kívül több országban is vegyesvállalatot hoz létre, néhány éven belül összesen évi tizenkét-tizenötezer buszt gyártanának – ígérte lapjában Széles............................
"Bár a magyar kormány szavak szintjén elkötelezett a magas hozzáadott értékű, magyar innovációra épülő ipar támogatása iránt, ezúttal egy kínai buszipari vállalat, a BYD komáromi összeszerelő üzeme kap közel egymilliárd forintos támogatást – s teremt ezzel konkurenciát a magyar fejlesztésű és gyártású elektromos buszoknak.
Az eddigi jelek szerint meglehetősen sajátosan értelmezi Orbán Viktor kormánya az általa meghirdetett nemzeti buszgyártási stratégiát: magyar vállalatok helyett ugyanis a kínai BYD összeszerelő üzemét támogatja az állam."