Új magyar felfedezés segítheti a demencia kezelését.
A Nature Communications folyóiratban ma jelent meg a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) Dr. Hangya Balázs által vezetett csoportjának új felfedezését bemutató tanulmány, mely szerint a mély előagyban található kis agyi terület, a mediális szeptum kulcsszerepet játszik a memóriatárolás és -előhívás koordinálási folyamataiban. A felfedezés jelentősége, hogy a memória működésének megértésével újabb lehetőségek nyílhatnak a demencia és más hasonló memóriabetegségek kezelésében.
Sziasztok! Moha vagyok. Látom, jó régóta nem frissült ez a topik, de megpróbálom, hátha tudna valaki segíteni nekem.
Van egy demens családtagunk. Nem egyedül él, a férjével, aki ellátja a háztartást. Mégsem lehet a nénit egyedül hagyni, de néha muszáj lenne a bácsinak elmenni a boltba, ügyeket intézni stb. Arra gondoltunk, fogadnánk valakit, aki hetente pár alkalommal elmenne hozzájuk vigyázni a nénire. Semmi más dolga nincs, nem kell főzni, takarítani, csak felügyelni, ott lenni, hogy ne szökjön el a néni, ne csináljon marhaságokat stb.
Tudnátok ebben segíteni? Mennyi lehet egy ilyen munkának az ára, mennyit hirdessünk? Nem kell szakápoló, nem kell semmiféle speckó ismeret, csak ott kéne ülni.
Édesanyám megy hozzá minden reggel, én amikor tehetem - tehermentesítve ezzel anyámat - próbálok segíteni ahol tudok.
Mi vesz rá? Az, hogy emlékemben él még, hogy milyen jó nagypapa (volt). Most se lenne különösebb probléma, ha nem akarna a fél világgal "háborúzni" legfőképp velünk, a családjával. Olyan dolgokkal áll elő, hogy csak pislogunk...veszekedni nincs értelme, meggyőzni pedig a magának bebeszélt tévképzetek valótlanságáról lehetetlen, emiatt azonban érzelmileg is kezdünk tőle elhidegülni, hiszen egyre komolyabb "vádakkal" áll elő, miközben azért ragaszkodik, hiányol bennünket és van nap, amikor 10-szer is felhív telefonon. Fogalmazhatnék úgy is, hogy 1-1 nap az érzelmi skála + és - végpontjai között himbálózik, külső tényezőktől függetlenül. Aztán van olyan is, amikor hetekig normális kerékvágásban mennek a dolgok, lehet vele beszélgetni, nem akar fogást találni senkin stb, majd egyszercsak mindenféle ok nélkül, egy kitalált, valótlan, sokszor a régmúltba vesző témára kezd rá és belelovalja magát napok, hetek alatt annyira, hogy csak ezt fújja utána és itt nem könnyed teadélutáni témákról van szó, hanem elég súlyos, alaptlan vádaskodásról mindenféle irányba. - csak, hogy egyet említsek, mostanság azt vette a fejébe, hogy régen nyert a lottón (dejó is lett volna)...és rajtunk keresi a milliókat. - ennek a sztorinak kb. 15. féle verziója van teríteken - hol, mikor, mennyit nyert és persze azt is tudja, hogy a családból ki tette el a pénzt.
Nem is tudom miért írok ide, talán csak azért, hogy kiírjam a problémát.
Adott egy 95+-os idős nagypapa, aki komolyabb egészségügyi panaszok nélkül éli a hétköznapjait, immáron egyedül, társ nélkül. A veszteség megviselte, de amennyire lehet el kellett fogadnia. Az, hogy ennyi idősen 50-60 éveseket megszégyenítő fizikai állapotban van kisebb csoda, számára viszont ez a természetes állapot. Az, hogy romlik a szeme, nem olyan erős a szorítása, fáradékonyabb úgy éli meg, mintha az öregedés nem egy természetes folyamat lenne - ez is okoz a hétköznapokban fennakadásokat nem is keveset, minden és mindenkit okol kisebb-nagyobb betegségekért, de azt nem hajlandó elfogadni, hogy benne van már a korban.
A fő probléma, hogy a demencia tünetei egyre erősebben jelentkeznek nála. Míg 1 évvel ezelőtt különösebb gond nem volt, ma már minden nap - ha hagynánk - kb. az őrületbe kergetnte bennünket.
A történethez hozzátratozik,hogy mindene megvan, a lánya minden nap megy hozzá, takarít, mos, rendbe teszi a lakást - amire az öreg egy kicsit sem vigyáz vagy figyel oda mellesleg - a kertben pedig lehet mit elmotyogni ha ahhoz van kedve. A szomszédok is kedvesek sokszor szaladnak be hozzá, vagy ő mehet át. Ettől függetlenül ott tartunk, hogy szép lassan mindenkiben ellenséget lát, valamilyen formában mindenkibe beleáll, semmi sem jó, megfelelő, unatkozik, elmondása szerint rá senki sem nyit ajtót- holott átlagban naponta 4-8 látogató adja egymásnak a kilincset kb. Ránk, akik gondozzuk nap mint nap haragszik talán a legjobban. A valóság, a tv-ben látottak, az olvasottak mosódnak össze nála és szó szerint minden nap kitalál valamit, amivel konfliktust akar gerjeszteni, a leghajmeresztőbb dolgokkal vádol, pénz elvételtől kezdve az ő kizsákmányolásáig - miközben ironikus módon éppen porszívózunk és készítjük neki a reggelit. Nagyon nehéz így vele, hiszen nem értjük miért akar mindenkivel rosszban lenni, összeveszni, holott azt szeretné, hogy valaki folyamatosan ott legyen (kissé önző módon) és hallgassa a régi történeteket. Néha már gyomoridegem van, hogy vajon legközelebb milyen eszetlen baromsággal áll elő, mi nem tetszik neki vagy csak szimplán közönyös a világgal, de az is elfordulhat, hogy minden oké, jó kedv stb.
Nehéz megszokni, hogy egy nem is annyira régen egy jó kedélyű kisöregből hogyan lett egy zsémbes, mindenkivel a bajszát összeakasztó, konfliktusgerjesztő és kereső öreg. Sokszor ár rá sem ismerek :S
A gondnokság alá vételi eljárást meg kell indítani valakinek. Ennek első lépése a diagnosztizálás. Az együttműködésre leginkább úgy lehet rávenni a rokont, ha azt a felet, aki vele párbeszédképes, erre szakosodott pszichológus megtámogatja. Igen, jól lehet olvasni, az ép felet kell pszichésen támogatni, h kezelni tudja rokona elmebaját. Megfelelő távolságtartással tudjon kommunikálni, ráülve a beteg rokon által idézett hullámokra, terelve azokat.
Ha meg van a gondnoksági ítélet, akkor lehet beadni intézménybe ...
Hogy "valami baja" legyen, az tulképpen elérhető, ha fél évig felé sem néz senki ... Amíg nem gondnokolt, semelyik felnőtt családtag nem kötelezett a gondoskodásra.
Azt azonban illő lenne figyelembe venni, h már a betegsége előtt is egy zsémbes, utálatos vkiről volt-e szó, vagy a betegség nagyban hozzájárult ezeknek a tulajdonságoknak az előbújásához, felerősödéséhez, illetve, a várható örökség amúgy lehetővé tenné-e az emberhez méltó végnapokat. Hiszen, amit összegyűjtött, az jelenleg, amíg él, az az övé, arról a gondnokának is abban a jóhiszemben kell gondoskodnia, hogy a saját javai az ő javát szolgálják.
Olyan problémával fordulnék valakihez, akinek hasonló van a családjában / ismeretségi körében.
Adott egy 85+os nagyszülő, aki egyedül él és már látszódnak a demencia jele rajta (orvosilag nincs megállapítva). Sokszor elfelejti a dolgokat (mit hova rakott), sokszor ismétli ugyanazt, sokszor visszakérdez, nem érti a dolgot. Mindig a múltat emlegeti, gyógyszereit összevissza vagy nem is szedi valamelyiket. Sajnos ő neki már sok betegsége van:
- hipertónia
- ISZB
- aorta és mitralis vitium
- GERD
- VBI
- COPD
- Asthma bronchiale
A családi találkozások alkalmával már 90%-ban mindig csak a vita és balhé van. Szóba kerül az Idősotthon lehetősége, de akkor felrobbant, hogy mit képzelünk.
Mivel fia és menye is nyugdíjas, így ők se tudnak érdemben segíteni neki (max. bevásárlás, gyógyszerek kiváltása, rezsi befizetése), így rám, mint unoka hárul a stressz és a sok vita nagy része. Amit nem nagyon bírok.
Kérdés az lenne, hogy (most csúnyát írok) mennyi az esélye, hogy ne vigye el valami baj? Szó szerint kikészíti a hozzátartozókat, így vagy ő vagy mi megyünk a stiglickertbe. :-(
Nem kell hozzá hang Drága! :) Elég csak utánozni. :) De ha nem akarod, persze nem kell. Semmi nem kötelező! Mindenkit leszarni! A kéretlen tanácsokat osztókat is! (Pl. engem! :) )Nyugalom! Rilex! :)
(Sejtettem, h te vagy, de nem mertem volna rá mérget venni) Elfelejtettél váltani? Lehet, h meg lehet könyizni a modit, h törölje, hm?)
Én nem kérem, mert amit én kérek, annak az ellenkezőjét teszik. Bár mondjuk lehetne kísérletet tenni rá, h megkérem őket, hogy ne töröljék... :) )
https://youtu.be/_SzV_MefiCg <--- ennek a gyorsaságát leveszem 75%-ra, mert csak úgy tudom csinálni (ha elfáradok, akkor kihagyok néhány gyakorlatot. Teljesen lazán, ahogy jólesik)
Én szívesen kísérném özvit, ha cserébe ő is megtenné nekem ezt. Feltéve, ha nem vagyunk földrajzilag nagyon távol. Együtt retteghetnénk. félelmünkben felzabálnánk egy csomó sütit. Hm?
Nem jó a háziorvosod, de ezen már meg se lepődöm. :( Biztos, hogy leterhelt, de ez nem mentség arra, hogy ha a kartonodon látja, hogy szívbeteg vagy, legalább egy vérnyomást ne mérne. Vagy még jobb lett volna, ha elküld a kardiológiára. Persze ő is ahhoz lehet szokva, hogy bemennek a nagyszájúbb betegek, és mintegy a fodrásznál, nála is megrendelik, hogy hova utalja be vagy milyen gyógyszert írjon fel.
Szorongást viszont a szívbetegségek, akár pánikrohammal is összekeverhető egy roham, szóval ha nem szeded a gyógyszert, pedig kéne, az egy rakás bajt csinál előbb, többnyire nem adják olyan könnyen a halált a krónikus betegségek. Megértelek, hogy félsz a dokiktól, de akkor keress egy olyat, akit ismerősöd ajánl, és egyáltalán nem ördögtől elrugaszkodott dolog, hogy magaddal vigyél valakit, akiben megbízol. Nem csak a fiadat viheted be, lehet barátnő vagy unokahúg, más rokon is. Valaki csak elkísér. Úgy gondolom, hogy nagyon bizonytalan vagy magadban és félénk is, de sajnos muszáj kiállnod magadért. Ma már lehet időpontot is kérni, és jelezheted, hogy hosszabb ideje nem állsz kezelés alatt.
A hálapénzzel kapcsolatosan meg egyáltalán nem vagyok képben. Ha valaki ajánlja a doktort, akkor tőle megkérdezheted, hogy az orvosánál szokás-e pénzt adni, és hogy ő mennyit ad. Én csak abból tudok kiindulni, ami saját tapasztalat, hogy ez az egészségügyi személy részéről is irtóra kínos, és ha én lennék ilyen helyzetben, egyáltalán nem zavarna, ha nem adják a hálapénzes borítékot, sőt! Amikor lehet, én direkt magánorvoshoz mentem, ott tiszta ügy: van megszabott árlista, és nem kell borravalót adni. :) Amikor szültem, akkor a pénzt borítékba raktam, és átadtam egy egyszerű köszönöm kíséretében, amit az is megköszönt, aki kapta, és gyorsan a zsebébe suvasztotta. Nem volt 10 másodperc az egész. Megnézni, pláne számolgatni előtted nem fogja. Sok orvos, főleg a fiatalok, nem is fogadják el. Ha nem ragaszkodsz a főorvoshoz, hanem jó az ügyeletes orvos, akkor régen se kellett pénzt adni, tényleg csak az a "legrosszabb", ami történhet, hogy egy kezdő orvosnak lepasszolnak. De ez se feltétlen baj, a kezdő orvos ugyanis a legújabb tudományos felfedezéseket tanulta az egyetemen, még friss a tudása, és ha valami mégis hiányozna a tapasztalatából, azt konzíliumon kiigazítják a főorvosok, mert az ő felelősségük, ha hibát követne el. :) És a fiatal orvosok, még nem égtek ki, lelkesek és törődnek a beteggel ingyen is. Szóval keress egy olyan háziorvost, akiben tudsz bízni. Ha félénk vagy, lehet, hogy egy másik nőorvos lenne a legjobb választás, talán mellette nyugodtabban érzed magad, és meg tudsz nyílni. És ne szégyellj beszélni és kérdezni, mert az orvos nem tudhatja, hogy te mit tudsz a betegségedről és milyen kérdéseid vannak. És nyugodtan írd fel egy kis papírra, amit megkérdeznél, akkor nem marad ki semmi. Hozzánk is jönnek úgy, és ezt én szeretem (ápolónőként), mert így biztos lehetek benne, hogy mindent elmagyarázok, ami aggasztja a beteget.
Ha eleve félrevitt, akkor nem a pénzen múlt. Valószínűleg komolyabb volt a probléma, és azért akart felkészíteni a legrosszabbra. Ez esetben a pénzt se fogadta volna el. Lehet persze az is, hogy a borítékot várta, de anélkül is ellátják a betegeket, legfeljebb lepasszolja az asszisztensorvosnak, aki lehet, hogy kezdő, de ugyanolyan jól kell tudja az orvostudományt, hiába fiatalabb. Emiatt igazán ne hibáztassátok magatokat vagy egymást! Olyan semmiképp nem fordulhatott elő, hogy mert nem kapott pénzt a zsebébe, hagyja meghalni a beteget.
Szerintem nem hálapénzt várt, sokkal valószínűbb, hogy kíméletesen, nyugodt körülmények között akarta elmondani, hogy nem sok esélye van a férjednek. :(
50 éves korom körül újabb sokk ért, de ezn minden szülő átesik, elköltöztek a gyerekek.
És újra előjött a meg akarok halni vágy.
Most persze úgy képzeltem okosabb leszek. A szedett szívgyógyszereket elhagyom, ellenőrzésre nem járok, és akkor betegség lesz a halál oka.
Jó tervnek tűnik, de már 15 év és még mindig itt vagyok.
Viszont 10 évig felé se néztem a háznak, féltem rákérdez mi van hogy leálltam a kezeléssel.
Aztánmikor már nagyon rosszul aludtam elmentem altatóért, minden további nélkül felírta, szóval se kérdezett a 10 évről, még a vérnyomást se mérte meg.
16 éveen súlyos trauma ért amit senkinek nem mondtam el, hanem megpróbáltam elfelejteni.
Azóta már olvastam vmi olyat, hogy az agy nem képes szelektiven felejteni, hanem akkor egészében átáll erre, vagy ilyesmit.
Lényeg hogy az érettségim alig 2es lett, igy munkába álltam.
De ott is rosszul teljesitettem.
Dokihoz fordultam, és azt mondta a felejtésre hogy másik helet kell keresni.
Pár év alatt 5 munkahelem volt és összejött 2 szerelmi csalódás, ezért beszedtem 20 Tardylt és mega akarta halni, de nem sikerült.
Viszont azt hiszem a gyógyszer is rontott a memórián , lehet hogy a szivemen is.
Nem tudom.
A hosszú , küszködős életet nem mesélem el. Még nem vagyok 70 , de úgy adódott hogy elvállaltam a szüleim gondozását ezelőtt 20 évvel, és nem akarom megszegni a szavam.
Apám ma is él.
Ezért aggaszt ez a feledékenség.
Amúgy egy olasz rejtvényt 20 perc alatt meg tudok fejteni. De a vásárlás kinkeserv.
De jó! Nincs kedved a Ketrecben dumcsizni a félelmeidről? Én is nagyon parás vagyok. Félhetnénk együtt. És ijesztgethetnénk is egymást. Azt meg tudod különböztetni, hogy félsz-e, vagy szorongasz?
Tudom, hogy félsz az orvosoktól, de ha nem csak a normális korral járó feledékenység, akkor mégiscsak jobb lenne, ha kezelésbe venne egy orvos. Nem csak a demencia jár feledékenységgel, és akkor akár még akár kezelhető is lehet a baj. Nem vagyok nagy neurológiatudós, de egyetlen játékból ne szűrd le azt, hogy ez már az elbutulás. A fiad -- azt írod -- háborús játékokkal játszik. Jó, hogy gyorsan meg tudja oldani a feladatot, hiszen a lövöldözésben nagyon fontos a gyorsaság és a reflexek. Az, hogy neked lassabban megy nem jelenti azt, hogy baj lenne veled, egyszerűen te a korodnál és a hiányzó gyakorlatodnál fogva leszel lassabb. Ami neki egy lökés az egéren, az neked egy komplikáltabb, szokatlanabb mozgás: Ő odamegy, duplán klikkel egy lendületből, míg neked ez lassabban megy: odamész, fölé igazítod az egeret, és kattintasz, majd átnavigálsz a másik kártyára és azt ugyanígy. A fiatalabbaknak készségszintű ez a mozdulatsor, kisebb koruktól gyakorolják. Ez ugyanolyan kicsiben, mint a görkori: megtanulható felnőttkorban is, de aki azon nő fel, az fog tudni igazán kunsztozni rajta.
Keress egy másik memóriajátékot, ami nem időre megy, mert így pláne frusztrál, hogy nem is enged a végéig menni. Vagy ha méri az időt, akkor nem leállítja a játékot, hanem láthatod, hogy némi gyakorlással mennyit tudsz fejlődni, pl. elsőre még másfél perc, idővel meg lemegy majd akár egy perc alá is. Vagy ott vannak a puzzle-ök a Feminista topikban, játssz azokkal, fokozatosan nehezíthetőek igény szerint. Hidd el, amíg megtalálod és ki tudod rakni, addig nincs nagy baj, hiába megy lassabban.
A neurológustól meg nem kell félni, az egyik legártalmatlanabb orvosfajta, kb. csak kicsit megmozgatja a végtagjaid, kérdezget, órát rajzoltat. :) A legvadabb "szerszáma" a reflexkalapács, de annak is inkább idegkárosodáskor van jelentősége, demencia gyanújánál többnyire beéri a beszélgetéssel.
És nem kell a legrosszabbra gondolni, a memóriazavarnak más oka is lehet, mint a demencia. Pl. pajzsmirigy alulműködés vagy vitaminhiány is. Ha más tüneted nincs, csak hogy lassú vagy a memóriajátékban, akkor nem lehet nagy baj.
Rokonom már nincs, de pszichiátriai szakápoló voltam...+ a facén van Alzheimer-demencia csoportom.. Ha érdekel, gyere oda, de hivatkozz a belépéskor rám...
