A 2007–2013-as időszakra Magyarország részére összesen 25,3 milliárd eurót különített el az Európai Unió: 22,9 milliárd eurót a „konvergencia” célkitűzés (ez az összeg volt tervezve Magyarország 6 vidéki régiójára), 2 milliárd eurót a „regionális versenyképesség és foglalkoztatás” célkitűzés (ez jár Budapestnek és Pest megyének) és 386 millió eurót az „európai területi együttműködés” keretein belül (ez értelemszerűen a határmenti térségek területi együttműködéseinek támogatására vonatkozik).
Akár két-három százalékkal is visszaeshet a GDP növekedése, és tartósan 430 forintba kerülhet egy euró, ha nem érkeznek meg Magyarországra az uniós források – így számol a GKI Gazdaságkutató az ATV Híradójának riportja szerint.
Zbigniew Ziobro, aki az egyik kisebb koalíciós pártnak, a Szolidáris Lengyelországnak az elnöke, nyilatkozatában a Der Spiegel szombati cikkét kommentálta. A német hetilap szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke támogatná, hogy kifizessék Lengyelországnak a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós alap neki járó összegét, viszont ellenzi ezt Vera Jourová, a bizottság alelnöke.
Ziobro szerint a helyzetnek a hetilap szerinti bemutatása „megtévesztés a németek részéről”. A Der Spiegel „azt a verziót próbálja terjeszteni, miszerint nem Von der Leyen csapta be a lengyel kormányt, hanem Jourová asszony” – mondta a miniszter.
Kivételesen most igazuk van a lengyeleknek, átverés folyik. Persze, mivel az újságíró csak beszélő szerszám, ezért könnyű kitalálni, hogy ki akarja eljátszani a primitívnek gondolt keletiekkel a "jó zsaru-rossz zsaru játékot". Maga az EU vezetése természetesen.
Orbán dönti el, ki lesz gazdag Magyarországon, legyen szó a saját vejéről vagy gyerekkori barátjáról, de megemlítik benne Garancsi Istvánt és Simicska Lajost is,
a videóban külön kitérnek a gázszerelőből milliárdossá váló Mészáros Lőrincre, és Orbán vejére, Tiborcz Istvánra, azon belül is az Elios-ügyre,
a top 4 magyar oligarcha (Simicska, Tiborcz, Garancsi, Mészáros) 6 év alatt 1,88 milliárd eurót kapott ilyen-olyan fejlesztésekre az EU-tól
2007 óta az EU-s megbízásokkal kapcsolatos szerződéseket 25 százalékkal magasabb áron kötik meg, mint a piaci realitás,
a Fidesz-közeli gazdasági szereplők a vagyonuk 60%-át EU-s pénzeknek köszönhetik,
a magyar gazdasági rendszer a Putyin-féle orosz gazdasági rendszer miniatűr változata.
Majd a videó a végén levonja a következtetést, hogy ezt az egész rendszert nem Oroszországban hozták létre, hanem az EU-ban, EU-s pénzekből.
Nem így kell elkölteni az európai pénzeket
- zárja a videó, és még megjegyzik, hogy kétszínűség az EU-t kritizálni, miközben a másik oldalon az EU pénzeiből gazdagodik Orbán köre. A legvégén felteszik a kérdés, hogy az Európai Néppárt meddig akar még olyanokkal közösködni, mint a Fidesz?
ahogy anno a magyar várakat is felrobbantották a Habsburgék, ezeket a zsidó bárói kastélyokat is fel kellett volna robbantani :-)))
...évtizedekkel ezelőtt is kastély cirkusz volt, akkor Ausztriából tíz százalékra és kastély vásárlásra felvett hitelt lehetett 30%-os kamatra megfuttatni Magyarországon :-))), majd visszaváltani a tőkét Shillingre ;-)))
ehhez kevés lett volna a sztalinyec, de a Honvédség wpillanatok alatt egy sittkupacot csinált volna belőle :-))) még a szándék sem volt meg, ebből látszik, hogy meg akarták szerezni már akkor...
Augusztus végén 291 millió forintos uniós támogatást nyert el ugyanis egy olyan cég, amelynek egyik tulajdonosa ifjabb Orbán Győző, a miniszterelnök egyik testvére.
Nem ifj. Orbán Győző az egyetlen olyan tagja Orbán Viktor szűk körének, akik cégeiken keresztül uniós pénzhez jutottak.A Direkt36 egy 2015-ös cikkben bemutatta, hogy közéjük tartozik Tiborcz István, a miniszterelnök veje, Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja, és az Orbánnal ugyan tavaly látványosan szakító, de sokáig szoros szövetségesének számító Simicska Lajos is. A Fidesz 2010-es győzelme után az érdekeltségeik közé tartozó cégek sorra nyerték az értékes közbeszerzéseket, amelyeknek túlnyomó részét EU-s forrásból finanszírozta a magyar állam.
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,A csatlakozástól eltelt 11 év, 2004-2014. közötti évekbenMagyarország megközelítőleg 2516,6Mrd forint16(9433,2millió euró), tagállami hozzájárulást fizetett be az uniós költségvetésbe.A 2004-2014 közötti időszakban a befizetett hazai hozzájárulások összege megközelítőleg elérte a kapott fejlesztési források összegének negyedét, éves átlagos szintje a kapott közösségi források 24,9%-át tette ki.................................
Így van, a pályázati csöcs vagy piacképtelen termékek előállítását finanszírozza, vagy olyanokét, amik maguktól is megállnának - egyiket sem kell pénzelni.
Pláne nem a piacképes termék előállítójának nyereségéből a piacképtelenét.
A pályázati rendszer a kapitalizmus keretei között létező szocializmus.