Egy lehallgatott telefonbeszélgetés után házkutatást tartottak a román hatóságok a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökénél, akinél a HVIM szerint airsoft köridőmérő szirénát, airsoft optikai segédeszközt, szilveszteri petárdát és születésnapi tortára helyezhető csillagszórót foglaltak le. A román terrorellenes ügynökség szerint a román nemzeti ünnepen a helyi felvonuláson akartak robbantani.
Mint már a másik propaganda-topikodban is felhívtam a figyelmed arra az "apróságra", hogy az oláhiai magyarok helyzete semilyen szempontból nem hasonlítható össze a tömeges bevándorlással és az ezzel kapcsolatos eseményekkel, itt is csak ismételni tudom magam.
Az oláh barátaid ugyanis, mióta megkaparintották Erdélyt és a Részeket (közel 100 éve már), permanens elnyomás alatt tartják az uralmuk alá került őslakos magyarságot, és a végcéljuk a magyarság felszámolása - ami mellesleg népirtásnak minősül - a múltjával és kultúrájával együtt. Ezt kéne felfognod azzal a max. kétbites agykapacitásoddal, Tompika...
Az arab haverod ügyében meg nem kéne hazudoznod, mivel az ügye újratárgyalásánál 7 évet kapott, amit a bizonyítékok alapján simán megérdemelt már csak a videofelvételek alapján is. Mindenki láthatta, hogy milyen vérbeforgó szemekkel ordítozott, dobálta a köveket, fenyegette a határt védő magyar egységeket, hogy nyissák ki a határt, hergelte, uszította a felbőszült csürhét a kerítés áttörésére, stb. Az arab haverod ezekkel a tetteivel egyértelműen kimerítette a terrorizmus elkövetésének bűncselekményét...
Az RMDSZ-el együttműködő MPP közleményben foglalt állást. A Biró Zsolt vezette párt szerint megengedhetetlen, hogy terrorizmus vádjával elítéljenek és bebörtönözzenek két magyar embert úgy, hogy a bíróság a vádlottak valamennyi bizonyítékokra vonatkozó kérelmét figyelmen kívül hagyva, az ügy besorolását terrorista cselekedetekké változtatta.
A 10 év fegyházról szóló döntéskor magyarázat nélkül válogattak a bizonyítékok között, ezért kellett hatályon kívül helyezni az ítéletet, mondta ki csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla a szír Ahmed H. ügyében
Öt év börtönre ítélték a székelyföldi aktivistákat hh"
Miért is kéne hallgatnom Tompika?
Szeretett, és dicsőített Oláhiád ugyanis bizonyítottan egy fasiszta képződmény, ami ellen minden jóérzésű embernek fel kéne emelnie a szavát! Néhány szervezet már tiltakozott is a teljesen jogtipró, oláh "igazságszolgáltatás" ellen, mint azt alább olvashatod is.
Az a tény pedig, hogy te egy ilyen soviniszta, fasiszta tákolmány mellett fejted ki a sunyi, alattomos propagandádat, tehát egyetértesz vele, felvetődik a gyanú, hogy rokonszenvezel a soviniszta, fasiszta eszmékkel. Mi a véleményed erről, Tompika? Igazam lehet?...
"Terrorvád – Bírálja az RMDSZ és az MPP a vármegyés fiatalokra kiszabott ítéletet
2018. július 5. csütörtök - 15:09
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is bírálta csütörtökön a román legfelsőbb bíróság ítéletét, amely előző nap terrorizmus vádjával öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy közösségi oldalon tett pár soros bejegyzésben kifejtette, hogy Beke István és Szőcs Zoltán ügyének büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal. Az RMDSZ elnöke szerint felháborító, hogy az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást.
Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke is kifejtette álláspontját egy közösségi oldalon tett bejegyzésben. Mint írta, a büntetőjogi besorolást úgy változtatta meg a bíróság terrorista cselekedetekké, hogy a vádlottak valamennyi bizonyítékokra vonatkozó kérelmét elutasította. Hozzátette: az ügyészség viszont egyetlen új bizonyítékkal sem támasztotta alá vádját, amely alól első fokon őket felmentették. Az ügyvezető alelnök szerint méltánytalan és igazságtalan, hogy a törvények rosszhiszemű értelmezésével, a védekezéshez való jog brutális megcsonkításával, az igazságszolgáltatást felhasználva ma is megbélyegezhetnek egy egész közösséget.
Az RMDSZ-el együttműködő MPP közleményben foglalt állást. A Biró Zsolt vezette párt szerint megengedhetetlen, hogy terrorizmus vádjával elítéljenek és bebörtönözzenek két magyar embert úgy, hogy a bíróság a vádlottak valamennyi bizonyítékokra vonatkozó kérelmét figyelmen kívül hagyva, az ügy besorolását terrorista cselekedetekké változtatta. Az MPP szerint ez már nem csak egyének, hanem az egész romániai magyar nemzeti közösség ellen irányuló támadás, amit nem lehet tétlenül nézni. Az MPP szerint minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra és a közös fellépésre. Közölték: az MPP Kovászna megyei elnökének, Kulcsár Terza-József parlamenti képviselőnek a kezdeményezésére a politikai és civil szervezetek megállapodtak: folytatják a tárgyalásokat a közös cselekvési lehetőségekről - olvasható a közleményben."
Pharaonnak van a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal közös, élelmiszer-nagykereskedelemben aktív cége is, és annyit érdemes még róla tudni, hogy egykori bankjánál, a Bank of Credit and Commerce International-nél
pénzmosás,terrorizmus támogatása,vesztegetés,illegális bevándorlás elősegítése (!) és nukleáris technológiával való visszaélés elkövetését állapított meg az amerikai szenátus vizsgálóbizottságának egy 1992-es jelentése.
Nem a szolgálatok hibáztak azzal, hogy a magyar miniszterelnök egy ekkora kockázatot magában hordozó szaúdi befektető védelmére kelt a parlamentben – mondta egy nemzetbiztonsági forrás az atv.hu-nak, aki szerint Orbán „alulinformált” volt, ami azért megengedhetetlen, mert sokat árthat hazánk nemzetközi reputációjának, ha egy terrorgyanús személlyel üzletelünk.
A Heti Válaszrukkolt elő vele április elején, hogy egy bizonyos Ghaith Pharaon nevű szaúdi olajmágnás egyre több ingatlant vásárol Magyarországon, így például a volt Posta Bank székházat is megvette a József Nádor tér sarkán. A lap szerint az üzletben egy „kormány közeli” cég is felbukkan.
Öt év börtönre ítélték a székelyföldi aktivistákat hh
2018.07.04. 16:30
Jogerősen ötévi börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldiaktivistáit,
2015-ben a Románia Erdéllyel való egyesülésének ünnepén egy robbantást készítettek elő Kézdivásárhelyen, most terrorista cselekményre súlyosbította ügyüket a bukaresti ítélőtábla, így börtönbe kell menniük.
Jogerősen öt év börtönre ítélte a román legfelsőbb bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) három terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáját, Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét. A vád szerint házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádén.
Első fokon a bukaresti táblabíróság csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekmények miatt ítélte el őket, a vádak egy része alól felmentették őket, így csak annyi szabadságvesztésre ítélték őket, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek. A legfelsőbb bíróság a büntetőjogi besorolást most terrorista cselekményekre változtatta és elrendelte a vádlottak bebörtönzését.
Szép lassan kiderül, hogy ez az sunyi, alattomos, balkáni terrorállam Oláhia, milyen módszerekkel dolgozik még mindig, hurcol meg embereket a közösségük megfélemlítése céljából...
"Volt SRI-tiszt: A hírszerzés gyárthatta a „székely terroristák” ügyét
2018.04.09.
Titkosszolgálati eszközökkel „gyártották” a székely „terroristák” ügyét és más terrorvádakat is – legalábbis erre utalt egy sejtelmes nyilatkozatban Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese, aki pénteken Florian Coldea, a SRI volt igazgatóhelyettesének azon kijelentésére reagált, amelyben az burkoltan megfenyegette az „árulókat”.
A volt hírszerző tiszt, aki már korábban is hihetetlennek tűnő leleplezésekkel állt elő arról, hogyan hálózott be mindent a hírszerzés, úgy véli, Coldea mindenkit megfenyegetett, akinek volt mersze leleplezésekkel előállni, de azokat is a SRI-n belül, akiknek még nem.
„Nem azok az árulók, akik védik az országot, azok a honfitársak, akik a visszaélések ellen harcolnak, és fényt derítenek arra a sok mocsokra, amit műveltetek, hanem azok az árulók, akik tönkretették az országot” – jelentette ki Dragomir, aki gyávának nevezte Coldeát, illetve olyan embernek, aki ugyanazon személy által írt papírok mögé bújik, aki Laura Kövesi korrupcióellenes főügyész számára is írja a szöveget.
„Ha rám utalt, akkor csak annyit mondok: más szinten is tudok mozogni, és ha még egyszer terroristákról és kémekről beszél, akkor esetleg felteszem a kérdést: ki fizette a temesvári strandpapucsos terrorista autóját, és ki épített be embereket a magyar közösség megvádolt tagjai közé a Beke István-ügyben, ki hamisított hangfelvételeket és hogyan gyártott terroristákat?” – mondta sejtelmesen Dragomir, aki ezzel megerősítette az alapfokú bírói ítélet indoklásában foglaltakat.
Mint az közismert, a bíróság ejtette a terrorvádat Bekéék ellen, a bírói indoklás szerint ugyanis a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság hiába készíttetett olyan szakértői jelentést a román hadsereg mérnökével, amelyben nemcsak petárdák pukkantak, hanem szöges bomba robbant, és hiába töltött meg 35 cédét a kísérleti robbantás felvételeivel, ha a fő bizonyítékként kezelt, lehallgatott beszélgetés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai között egyszerűen nem támasztotta alá, hogy petárdás riogatáson kívül bármi másra készültek volna 2015. december elsején.
A strandpapucsos terrorista, akire Dragomir utal, az a temesvári Florin Lesch, akit 2006-ban vettek őrizetbe a Temesvár–Lugos autópályán. Az autójában házilag barkácsolt időzítőszerkezettel ellátott gázpalackokat találtak, amelyekkel állítólag Temesvár belvárosában akart robbantani. Terrorizmus miatt tizenkét év szabadságvesztésre ítélték." (Mediafax/Főtér)
Remélem, hogy ez a sunyi, alattomos, balkáni terrorállam, legalább fizet ezeknek a koholt vádak alapján meghurcolt, szerencsétlen székelyeknek.
"Kitűzték a fellebbezési tárgyalás időpontját (Székelyföldi terrorvád)
2017.07.26.
A bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken a „székelyföldi terroristák” ügyében az első fellebbezési tárgyalás időpontját szeptember 15-re tűzték ki.
Mint ismert, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei azzal vádolták és vették őrizetbe Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetőjét, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben. Csakhogy a bukaresti táblabíróságon az ügyészek semmilyen konkrét bizonyítékkal nem tudták alátámasztani a képtelen vádakat, amelyek aztán kártyavárként omlottak össze.
Ez év április 7-én a táblabíróság alapfokon 10 hónap és 8 nap, illetve 11 hónap és 6 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a két vármegyést – pontosan annyit kaptak, amennyit előzetes letartóztatásban, illetve börtönben és házi őrizetben már leültek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.
A mindvégig ártatlanságukat hangoztató érintettek úgy értékelték, hogy azért született ez a bírói döntés, hogy a bűnüldöző szervezetek „lebőgése” ne legyen teljes. Az alapfokú, nem jogerős ítélet ellen elsőként április 13-án – éppen aznap, amikor Beke István kézhez kapta a végzést – a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei fellebbeztek, majd Szőcs Zoltán április 14-én, Beke István pedig 18-án.
Ha számukra kedvező ítélet is születik a legfelsőbb bíróságon, a vármegyések akkor is a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak jogorvoslásért, hiszen igazságtalanul bántak el velük."
Most hol vagytok? Miért nem ítélitek el a "demokratikus", román "jogállamot", ahol a kommunista dikatúrákat megszégyenítő, légbőlkapott, koholt vádakon alapuló, koncepciós pereket rendeznek ártatlan magyar emberek ellen?! Erre miért nem ugrotok rá, ez az aljasság és jogtiprás miért nem sérti a más esetekben oly roppant érzékeny és kifinomult jogérzéketeket? Ja, hogy kissé kétszínűek és jellemtelen szemforgatók vagytok? Mondjuk ezt eddig is tudtam, de azért az ember csak reménykedik abban, hogy mindenkibe szorult egy kis gerinc, férfiasság, jellem, erkölcsi érzék... hát belétek nem!... :(
KET EV NEM VOLT ELEG Barkanak hogy ezt el tudja itelni! 2 ev!!! De a pofajat jaretatt itt es masutt is rola
Egyáltalán nem iszlamisták, hanem világháború-rajongó történelemmániás felvidéki fiatalok azok a TEK által nemrég elfogott és nemzetközi beágyazottságú szélsőségesnek nevezett személyek, akiknek a bíróság még az előzetesbe helyezését is megtagadta.
Megy a lapítás, mint kaki a gazban? Pedig emlékszem milyen nagylegények voltatok, hogy ráugrottatok a sunyi, román rágalomra és hazugságra, szinte lelkendezve kürtöltétek világgá a "nagy" román hírt, miszerint székely "terroristák" robbantani akartak a román nemzeti ünnepen. Meg, hogy micsoda "szégyen" ez a magyarságra nézve, fúj, fúj, gonosz, magyar terroristák, ezt is meg kellett érnünk, jaj, jaj, égszakadás-földintulás, ment a nagy szemforgató tam, tam...
Most hol vagytok? Miért nem ítélitek el a "demokratikus", román "jogállamot", ahol a kommunista dikatúrákat megszégyenítő, légbőlkapott, koholt vádakon alapuló, koncepciós pereket rendeznek ártatlan magyar emberek ellen?! Erre miért nem ugrotok rá, ez az aljasság és jogtiprás miért nem sérti a más esetekben oly roppant érzékeny és kifinomult jogérzéketeket? Ja, hogy kissé kétszínűek és jellemtelen szemforgatók vagytok? Mondjuk ezt eddig is tudtam, de azért az ember csak reménykedik abban, hogy mindenkibe szorult egy kis gerinc, férfiasság, jellem, erkölcsi érzék... hát belétek nem!... :(
Ez a sunyi, aljadék banda ugyanis, most egy olyan ítéletet hozott a két székely "terrorista" ügyében, amennyit ezek a szerencsétlenek már eddig is letöltöttek! De, hogy azt a látszatot keltsék, hogy nekik mennyire "igazuk" van, a börtönbüntetés mellett (amit már nem kell leülniük) mindkét vádlottat még pénzbüntetésre is ítélték. Így működik a román "igazságszolgáltatás", amit úgy lehet röviden összefoglalni, ha magyar származású vagy, hagyj fel minden reménnyel, mert sohasem lehet igazd!... :(
Szégyen és gyalázat az EU-ra nézve, hogy egy ilyen nyomorult, hazug, a velejéig romlott terrorállamot megtűr a tagjai között!
"Ítélet született Beke Istvánék perében
2017.04.07
Alapfokon 10 hónap és 8 nap, illetve 11 hónap és 6 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélte ma a Bukaresti Ítélőtábla Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetőjét, akiket azzal vádoltak meg, hogy bombát akartak felrobbantani 2015. december 1-jén, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen.
Az igazságszolgáltató testület ugyanakkor megállapította, hogy a két vádlott már letöltötte büntetését, amíg előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben voltak. Mindkét vádlottnak 10.000 lejes perköltséget kell fizetnie. Az ítélet nem jogerős."
Remélem, addigra régen vége lesz Orbánék országlásának, és egy olyan vezetése lesz hazánknak, amely határozottan fel fog lépni bárminemű magyarellenességgel szemben az elrabolt területeinken.
"Székelyföldi terrorvád – Két hét múlva ítélethirdetés
2017.03.27.
(...) „A valótlanságok sorát folytatva az ügyész azt állította, a pirotechnikai vizsgálat eredményei kimutatták a veszélyt az emberi életre, testi épségre, s hogy a hibás okostelefonomat azért küldtem vissza cserére, mert nem rendelkezett a megfelelő specifikus technikai paraméterekkel a robbantáshoz. (A mai napig nem tudják, milyen telefonról van szó, az ügy érdekében általuk lefoglalt két telefon hat-, illetve nyolcéves Nokia, nem okostelefonok!) A vádlottak megegyeztek a védelmet illetően (talán telepátiával?!), mindenki tolmácsot kért (nekem soha nem volt tolmácsom egy tárgyaláson sem!)” – sorolta a kézdivásárhelyi fiatalember az ügyész érveit és annak ellentmondásait.
A közvádló azt állította, hogy a vármegyések ominózus beszélgetésén – amelyről hangfelvétel készült, és ez a vád alapja – nem voltak ott a telefonok, miközben a februári tárgyaláson a lejátszott hanganyagban saját fülével hallotta azok csengetését. Mindezek és más hasonlóan „komoly tények” felsorolása után a maximális kiszabható büntetést kérte, kiegészítve különböző jogok megvonásával, mint közhivatalnoki funkciók betöltése, fegyverviselés stb. Kérte továbbá a HVIM betiltását is. „A siralmas, hogy mindezt a felsoroltak alapján tette! Hol az ártatlanság vélelme, hol a pártatlanság, hol a tisztességes tárgyalás, hol vannak a kisebbségi jogvédők Romániában vagy az érdekeinket (nem) védő szövetség?! Mert itt mindez csak elmélet!” – fakadt ki Beke István.
A védelem sokadszor cáfolta a koholmányokat, az ügyvéd, Cristian Dragoş Lica retorikusan állapította meg: a vád még azt sem tudta bizonyítani, hogy mit nevez merényletkísérletnek, mert ez nem létezik, és a vád is folyamatosan alakult, változott a védelem lépései szerint. Mindkét esetben a vádlottak felmentését kérte. Ugyanezt kérte Beke István és Szőcs Zoltán is.
„Elmondtam, hogy soha nem terveztem semmit abból, amivel vádolnak, nem vállaltam be semmit, és nem vásároltam semmiféle eszközt robbantás céljából. Nem volt alkotmányellenes cselekedetre való kísérletem, és nem akadályoztam az államhatalom gyakorlását, soha nem létezett a veszély, amit állítanak, sem a kísérlet, sem a bűntény. Kértem a hatósági felügyelet visszavonását és felmentésemet, egyetlen okra hivatkozva: ártatlan vagyok, és egy jogállamban senkinek az életéből nem szabadna elvenni hónapokat, éveket, tönkretenni olyan gyanúsítgatásokkal és hazugságokkal, mint tették ebben az ügyben” – zárta beszámolóját Beke István. Közölte azt is: a hatósági felügyeletet a tárgyalás után egy órával már meghosszabbították."
Nem kéne a baromságaid ismételgetni, mert ezek már ismertek, és mint már írtam, ettől még nem válnak igazzá! A lényeg ugyanis az alábbiakban van:
"A lakásán 400 petárdát foglaltak le, valamint olyan eszközöket, amelyek segítségével – az ügyészség szerint – összeállíthatott volna egy robbanószerkezetet."
Igen, ha meg a nagyapámnak kereke, és áramszedője lett vona, akkor lehet, hogy ő lett volna a trolibusz, nem?!
Azaz, az oláh "bizonyítékok" csak feltételezések, amik semmit sem bizonyítanak! Külünösen annak fényében nem, hogy Bekének egy biztonságtechnikával foglalkozó cége volt, amit viszont sikerült ennek a nyavalyás oláh bandának tönkretennie! Ez sajnos kőkemény tény!...
Életfogytig tartó börtönre ítélhetik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi vezetőjét. Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen szerdán emelt vádat a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), a vádhatóság csütörtökön számolt be honlapján a lépésről.
A közlemény szerint Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt pedig az említett bűncselekmények elkövetésére irányuló felbujtással vádolják. Mindkét férfi előzetes letartóztatásban várja az első fokon illetékes bukaresti táblabíróság ítéletét.
Az ügyészségi közlemény szerint egy 2015. október 10-i beszélgetésen Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi elnöke azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza azt működésbe december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. Bekét egy nappal a tervezett merénylet előtt letartóztatták. A lakásán 400 petárdát foglaltak le, valamint olyan eszközöket, amelyek segítségével – az ügyészség szerint – összeállíthatott volna egy robbanószerkezetet. Szőcs Zoltánt december végén tartóztatták le, amikor hazatért külföldről, ahol vendégmunkásként dolgozott.
Az ügyészség korábbi közleményeiben is megemlítette, hogy a „Nagy-Magyarország visszaállításáért” küzdő székelyföldi fiatalok szándéka az volt, hogy megnehezítsék vagy „megakadályozzák a román hatóságokat abban, hogy az államhatalmat gyakorolják”, de most először közölte a bűncselekmények jogi besorolását. Eszerint, ha bűnösnek találják őket, a román büntető törvénykönyv 402. cikkelye értelmében Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt akár életfogytig tartó elzárásra ítélhetik, de legkevesebb 15 évi szabadságvesztésre számíthatnak. A román büntető törvénykönyv szerint a szóban forgó bűncselekmény esetében a kísérlet tettese ugyanolyan büntetést érdemel, mint ha befejezett bűncselekmény valósult volna meg!
Földgázvezetéket készültek a levegőbe röpíteni az erdélyi hatvannégy vármegyések. A román ügyészek szerint a december elsejei robbantás csupán azt hivatott bizonyítani a potenciális finanszírozóknak, hogy „erős szervezetről” van szó, „amely fel is mutat valamit”. A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán emelt vádat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi vezetője, Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen terrorizmus miatt.
Az Adevarul napilap megszerezte a vádiratot, amely teljesen új kontextusba helyezi Bekéék már ismert tervét, hogy több petárda egyidejű felrobbantásával megzavarják a decemberi elsejei katonai parádét, és ezzel bekerüljenek a világsajtóba. Egy 2015. augusztus 19-i (lehallgatott) beszélgetés során Szőcs Zoltán, a fivére és két másik hatvannégy vármegyés egy sokkal nagyobb szabású támadás tervéről társalogtak: nevezetesen arról, hogy felrobbantják az erdélyi földgázlelőhelyekről a Kárpátokon túlra vivő vezetékeket, mégpedig akkor, amikor az ukrajnai gázszállítások az ottani harcok és szabotázsakciók miatt leállnak. Elhangzik, hogy sikerült azonosítani a Moldvába és Havasalföldre vezető gázcsöveket, amelyek Kézdivásárhely közelében haladnak el, többnyire a földbe temetve, viszont a patakoknál egy darabon a felszínen. Szó esik a villanyvezetékek elvágásról is.
Szőcs Zoltán veti fel, hogy az ilyen akciók kivitelezéséhez sok pénzre volna szükség. A találkozó egy másik résztvevője erre azt mondja: Oroszországtól biztosan lehet finanszírozást kapni, de ahhoz erős szervezetre van szükség, „amely fel is mutat valamit”. Ez a valami lehetett volna a 2015. december elsejei kézdivásárhelyi robbantás, amelyre már nem került sor. Beke István Attilát, a HVIM kézdivásárhelyi vezetőjét, aki összerakta volna a banda összejövetelein „pizzaként” emlegetett bombát, november 30-án letartóztatták.
A vádirathoz csatolt szakértői vizsgálat szerint a Beke által készített robbanószerkezet hatása korántsem korlátozódott volna a félelemkeltésre. Az Adevarul által idézett dokumentum szerint február 19-án elvégeztek egy próbarobbantást a Beke által beszerzett petárdák tíz százalékával, a vádlott ügyvédjének a jelenlétében. A szakértő szerint a hatás egyenértékű volt egy kézigránátéval, használata pedig a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren – ahol az épületek közötti legnagyobb távolság 40 méter – akár halált is okozhatott volna. Egy másik szakértői jelentés megállapította, hogy az egyébként elektromérnök Beke által készített valamennyi szerkezet működőképes volt.!
Az MTI a vádiratot áttanulmányozó News.ro hírügynökségre és a Maszol.ro cikkére hivatkozva azt írja, hogy egy földgázvezeték felrobbantását is tervezték a HVIM vezetői. A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, illetve arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez. A beszélgetések leiratából pontosan nem derül ki, hogy kik beszélgetnek, csupán Szőcs Zoltán kijelentései szerepelnek névvel.
Szőcs azt javasolja, hogy karácsonykor robbantsák fel azt a gázvezetéket, amelyik Székelyföldön is áthalad. A beszélgető felek megtárgyalták, hogy a vezeték föld alatt halad, de az Ojtozi szorosban a hidak mellett a levegőbe emelkedik, és ott lehet robbanószerkezetet szerelni rá.
Az ügyészek azt állítják, hogy a mozgalom más országok szélsőséges csoportosulásaival állt kapcsolatban, és orosz szervezetektől akartak támogatást szerezni a tervezett robbantásokhoz. Egy lehallgatott beszélgetésben Szőcs Zoltán biztosra veszi, hogy orosz támogatást lehetne szerezni a robbantásokhoz, egy meg nem nevezett személy pedig arról beszél, hogy nem is kell sok pénz a robbanóanyagok elkészítéséhez, és az interneten rengeteg erre vonatkozó útmutatás elérhető. "Az arabok mindent feltesznek az internetre, csak tudnod kell, hol keresd" - jelentette ki az idézett személy, aki azt is hozzátette, hogy már minden hasznos információt letöltött.
A román hatóságok Beke Istvánt december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le. Egy október 15-i lehallgatott beszélgetés alapján azt közölték, hogy Szőcs Zoltán utasítására Beke István a román nemzeti ünnepen, december elsején házi készítésű robbanószerkezetet akart felrobbantani Kézdivásárhelyen!
"...korábban lefoglalt anyagokkal próba robbantást is végeztek."
És?!
Bekének egy biztonságtechnikával foglalkozó cége volt és az, hogy találtak nála petárdákat, egyáltalán nem gyanús, és az égvilágon semmit sem bizonyít! Ha nálad találnak egy doboz gyufát, akkor már gyújtogatni akarsz? Mert ez kb. ugyanaz, mint a román "bizonyító" eljárás. Szóval ne hülyéskedjünk már! Bekének akkor lett volna problémája, ha megtalálták volna nála a nemlétező bombát és a nemlétező robbanószerkezetet, de ilyeneket nem találtak! De az, hogy a petárdákkal akár robbanthatott is volna, meg a bombát is elkészíthette volna, stb., egyszerűen nevetséges és felháborító! Ilyen alapon bárkire, bármit rá lehet fogni! Pl. találnak nálad egy kalapácsot, azzal meg is lehet ölni valakit, tehát feltételezik, hogy gyilkolni akartál vele, majd ezután "bebizonyítják", hogy a kalapáccsal tényleg lehet ölni, tehát "bűnös" vagy, mész a sittre! Ilyen egyszerű ez ennél a tetű, soviniszta, oláh bandánál, meg persze nálad is!...
Azzal még nem lesz belőle igazság, ha te, mint egy szajkó madár, ismételgeteted a soviniszta, magyargyűlölő, román haverjaid hazugságait! Neked is az lehet a bajod, hogy képtelen vagy felfogni, mennyire mélyre süllyedtél... :(
Kelemen Hunor: „Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson”
A DIICOT tavaly májusban emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják.
A közösség elleni merényletet életfogytiglani börtönbüntetéssel, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönnel bünteti a román Btk., a kísérletet pedig a végrehajtott bűncselekményért kiszabható büntetés felével – életfogytiglani esetén 10-től 20 évig terjedő börtönnel – bünteti. A HVIM székelyföldi aktivistái ellen azonban a terrorizmusra vonatkozó, 2004-ben hatályba lépett 535-ös törvény alapján emeltek vádat, amely szerint a büntetés időtartamának harmadával kell súlyosbítani a Btk. által előírt szabadságvesztést, ha a bűncselekmény a közösség megfélemlítését célozta
A románok itt is csak azt a mérhetetlen jellemmtelenségüket bizonyították be, ami eddig is jellemezte őket, tehát ez nem meglepő! Ugyanis olyanokat fognak rá a HVIM-re (rasszizmus, fasizmus, idegengyűlölet, stb.) ami éppenhogy a román államra, és politikájára jellemző! Ugyanis se szeri, se száma a román politikusok részéről elhangzó soviniszta, magyarellenes, rasszista nyilatkozatoknak, de ugyanez elmodható a román médiáról is!
Egyszerűen felháborító ez az aljassággal vegyes pofátlanságuk!
Persze, te mint "jó" magyar, tapsolsz a román magyargyűlőlő, soviniszta férgek ítéletének! Lelked rajta!... :(
"A két férfit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben."
Jellemző a román "igazságszolgáltatás" kétszínűségére és kettősmércés viselkedésre, hogy a két "terroristára" semmit sem tudtak rábizonyítani, de a "gyanújuk" és a "feltételezéseik" alapján a legsúlyosabb büntetést kérik rájuk, és csak azért, mert magyarok! (Merem állítani, ha egy románról lenne szó, már rég szabadlábon lenne!) Ez már magában is felháborító és csak azt bizonyítja, hogy ebben a nyavalyás, balkáni terrorállamban minden szinten, és minden megfélemlítő módszer alkalmazásával, tovább folytatják az uralmuk alá került magyaság elnyomását!...
Még a románok pofáznak közösség elleni merényletről, mikor a legnagyobb közösség elleni merénylet Erdély és a többi országrész elszakítása a magyar anyaországtól, és az ottani magyarság folyamatos gyilkolása, bántalmazása, ellehetetlenítése, üldözése, asszimilálása???!!!
A "dicső, magyarvédő" kormányunk vajon miért nem tesz lépéseket a kiszabadításuk érdekében ennek alapján? Miért nem hívjuk fel erre a nemzetközi közvélemény figyelmét? Én kitüntetném ezeket a bátor HVIM-tagokat!
A két férfit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben. Az utolsó tárgyalási napon a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) képviselője vádbeszédében azt állította: a lefoglalt nagy mennyiségű pirotechnikai anyag alkalmas volt a testi épség, vagy akár emberélet veszélyeztetésére, a HVIM pedig szerinte fasiszta jellegű, idegengyűlő, rasszista szervezet, amelyet be kell tiltani Romániában.
A maximálishoz közelítő börtönbüntetés kiszabását és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) betiltását kérte az ügyész pénteken a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán és Beke István, a HVIM erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője perében.
A két férfit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.
A két férfit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.
Az utolsó tárgyalási napon a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) képviselője vádbeszédében azt állította: a lefoglalt nagy mennyiségű pirotechnikai anyag alkalmas volt a testi épség, vagy akár emberélet veszélyeztetésére, a HVIM pedig szerinte fasiszta jellegű, idegengyűlő, rasszista szervezet, amelyet be kell tiltani Romániában.
A védelem a vádlottak felmentését kérte. Az utolsó szó jogán Szőcs és Beke is ártatlannak mondta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal.
A HVIM erdélyi aktivistáit 2015 decemberében előzetes letartóztatásba helyezték, a kényszerintézkedést tavaly júliusban házi őrizetre, novemberben pedig hatósági felügyeletre enyhítették. A DIICOT tavaly májusban emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják.
A közösség elleni merényletet életfogytiglani börtönbüntetéssel, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönnel bünteti a román Btk., a kísérletet pedig a végrehajtott bűncselekményért kiszabható büntetés felével – életfogytiglani esetén 10-től 20 évig terjedő börtönnel – bünteti. A HVIM székelyföldi aktivistái ellen azonban a terrorizmusra vonatkozó, 2004-ben hatályba lépett 535-ös törvény alapján emeltek vádat, amely szerint a büntetés időtartamának harmadával kell súlyosbítani a Btk. által előírt szabadságvesztést, ha a bűncselekmény a közösség megfélemlítését célozta.