Kifejtette, hogy szerinte hatalmas tévedés övezi a román miniszterelnökkel 2002. december 1-jén a román nagykövetségen történt koccintását.
Elmondta, néha beszél Orbán Viktorral, de ezeket a találkozásokat mindig a véletlen szüli. Kifejtette, a miniszterelnök köszöntése 80. születésnapja alkalmából „nagyon finom, ha úgy tetszik, úri gesztus volt”.
Ennél picivel érdekesebb, hogy a román kormányfő Kempinski beli koccintása kapcsán ezek a ballib széplelkek szintén megtalálták azt az apropót, hogy miért nem kéne nekünk provokálni a románokat.
Ehhez képest meg ők genetikus szolgázzák a magyarokat.
Ehhez képest Orbán KITUNTETTE ezt a román bérencet ugye?
Megkeresésünkre a tárca sajtóosztálya csak szűkszavúan reagált, válaszukat teljes terjedelmében, változatlanul alább közöljük:
Valamennyi nagykövetünktől elvárjuk, hogy a magyar érdekek képviselete mellett a kölcsönös tisztelet talaján állva keressék az együttműködés lehetőségét a fogadó országgal. Ebbe beletartozik az állami ünnepi rendezvényeken való, protokoll szerinti részvétel is, amely feladatnak a magyar nagykövet eleget tett.
Még az egyetem alatt belépett az állampártba. Karriert látott az MSZMP-tagságban?
Nem tagadom, hogy előrehaladási lehetőséget is láttam benne. Azonban mindig is baloldali-liberális felfogású ember voltam, az is maradtam, hiába nyíltak ki a lehetőségek a legkülönbözőbb irányzatokba. Akkor úgy éreztem, hogy vannak elvek, amelyek számomra rendben vannak, sok minden meg nem volt rendben.
Magyarországon a baloldal (balliberális kommunisták) eddig csakis csalással volt képes megszerezni a hatalmat. Ezek a tények:
2002: Köteles beszéd, az MDF vezetőjének (Dávid Ibolya) megzsarolása, D209-es ügynök: az MSZP ismét hazudott, elhallgatta, hogy miniszterelnök jelöltje, Medgyessy Péter, D209 néven 3/2-es kommunista ügynök volt, ha elmondták volna, nem biztos, hogy azzal a hajszállal nyernek. Az SZDSZ-t ez nem zavarta, nem lépett ki a koalícióból.
Orban kituntetettje ugye... a III/II-es D209-es es az o orszgaos kapitanya amint vedtek az orszagot a gonosz imparialista kemektol...
A Magyar Hang által megkeresett szakértő is azt hangsúlyozta, hogy Karikó Katalin a kémelhárításhoz, a III/II-es osztályhoz tartozott, aminek pedig nem sok köze volt a belügyekhez, hazai állampolgárokhoz. A feladata szerinte elsősorban az lehetett volna, hogy a szegedi magyar biotechnológiai kutatások iránt érdeklődő kémekről jelentsen.
Karikó Katalint 1978-ban megzsarolta az az ember, aki az első Orbán-kormány idején Tolna-megyei majd Medgyessy D-209 Péter kormánya idején országos rendőrfőkapitány volt. Ő tényleg mindent megkapott ettől az országtól, úgy értem, a full Johnny Kádár service-t, és amikor Nobel-díjat kap nagyon büszke lesz rá Magyarország, ahonnan elmenekült. Ugye senki sem gondolta komolyan, hogy én írok erről a tízmillió Puzsér országában, ami majd arra fog kifutni, hogy milyen nagyszerű vagyok, morális fárosz, mitomén. Nem, nem vagyok sem nagyszerű, sem morális fárosz és még mitomén sem igazán.
Az viszont igen, hogya beszervezője az a Salgó László volt, aki még a rendszerváltás után is jelentős karriert futott be. 1990 után ő lett Csongrád megye rendőrfőkapitánya, 2002 és 2004 közt pedig országos rendőrfőkapitány volt.
A Fudan Egyetemről úgy vélekedik Medgyessy, hogy egy jó kezdeményezés, de valahol „eltorzult” a projekt. Nemzetbiztonsági szempontból nem tartja aggályosnak a kínai egyetem ide jövetelét,bármelyik egyetem lehet kémközpont, mondta.
Es ezt eppen az ERDELYI D209 volt kepes mondani? Mintha nem tudna a romanok minden alkalmat megragadni ha kell hogy ellenezzek???.
Több mint harminc, határon inneni és túli, magyarlakta városban lesz jelen tehetséggondozó programjaival a Mathias Corvinus Collegium. Orbán Balázs patrióta, de ideológiamentes elitképzést ígér a teljes magyarság számára.
A Fudan Egyetemről úgy vélekedik Medgyessy, hogy egy jó kezdeményezés, de valahol „eltorzult” a projekt. Nemzetbiztonsági szempontból nem tartja aggályosnak a kínai egyetem ide jövetelét, bármelyik egyetem lehet kémközpont, mondta.
Aurescu a trianoni békeszerződés közelgő századik évfordulójára utalva hangsúlyozta:
a két országnak túl kell lépnie az eltérő történelemszemléleten, és a kölcsönösen előnyös projektekre összpontosítva „valódi” stratégiai partnerséget kell felépítenie.
Ehhez szerinte ki kell lépni a kölcsönös provokációk logikájából, a kölcsönös tiszteletre és bizalomra kell alapozni a kétoldalú kapcsolatokat. A Romániába látogató magyar tisztségviselőknek pedig tartózkodniuk kell attól, hogy a stratégiai partnerség szellemével ellentétes nyilatkozatokat tegyenek.
Aurescu arról is beszélt, hogy Románia számára a trianoni békeszerződés a románság számára annak az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlési határozatnak a nemzetközi elismerése volt, amely kikiáltotta Erdély és a Román Királyság egyesülését.
na most akkor vagy Orbán hazudott Lisszabonban a hazája kormánya ellen - Ugye Kovács László nagyon felháborítónak tartotta - a Nyugati Kereszténydemokrataknak vagy ...
mert ugye ha igaz amit akkor állított, akkor azt demokratikus jogokért olyan érzékeny illető nem tüntetheti ki.
A magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetét bírálták múlt pénteken a Fidesz kezdeményezésére Lisszabonban, a tavaly Nemzetközi Demokratikus Centrumra (IDC) keresztelt Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén. Lapunk úgy értesült, hogy a lisszaboni ülésen a kubai és a burmai ellenzékkel szembeni kemény kormányzati fellépés elítélése mellettOrbán Viktor kezdeményezésére elfogadtak egy határozatot a polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről Magyarországon.
A nyilatkozat szerint a legutóbbi parlamenti választások után a helyzet jelentősen romlott: megsértették az alapvető polgári és politikai szabadságjogokat. A szocialista–liberális koalíció hatalomra kerülése óta elterjedtté vált a
rendőrségre gyakorolt pártpolitikai befolyás;
a politikai viták megjelenése a bíróságokon,
a pártpolitika keveredése a jogi eljárásokkal;
az állampolgárok és a társadalmi szervezetek gyülekezési jogának korlátozása;
az ellenzéki gondolkodók megfélemlítése és eltávolítása az állami szférából;