Keresés

Részletes keresés

II.Ollie Creative Commons License 2020.04.09 0 0 36

Ne feledjük a svédeknek ezt a nemes szolidáris gesztusát, most a koronajárvány idején. Kiutasították a fogyatékos kislányt , akinek az eltartását vállalta a magyar állam.

Most , hogy a nyóc általánost végzett svéd miniszerelnök , miután megtámadta Mo-t a rendeleti kormányzás miatt. Majd a héten kérte , hogy Svédországban is bevezethesse azt amit támadott.

Előzmény: Johnny Five (34)
Ollie a Réhm Creative Commons License 2015.10.06 0 0 35

2015. október 5. hétfő 18:00 2015. 10. 05. 19:01

 

 

A finn iskolásoknak jó, a migránsok szerint moslék

mandiner.hu

 

Állatoknak sem jó a migránsok szerint az az étel, amit a finn iskolások és nyugdíjasok is kapnak. Helyette pénzt követelnek - írta a mandiner.hu

 

A finn IL-TV Ouluban járt, ahol mintegy 50-60 menedékkérő éhségsztrájkkal tiltakozott a helyi rendőrség előtt az átmeneti tábor ellátási színvonala ellen. A migránsok ugyanazt az ételt kapják, amit a kétszázezres város iskoláinak diákjai, illetve idősotthonainak lakói, azonban sokuk szerint az étel ehetetlen, és inkább pénzt szeretnének, amiből bevásárolhatnak maguknak.

http://magyaridok.hu/kulfold/a-finn-iskolasoknak-jo-a-migransoknak-moslek-37041/

 

Közel a svédekhez...

 

http://www.iltalehti.fi/uutiset/2015093020444892_uu.shtml?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201510

 

 

 

 

Előzmény: mivvann (33)
Johnny Five Creative Commons License 2015.10.06 0 0 34

"Svédország kitoloncolta a lányt, mondván, nem tudja eltartani magát, élősködni fog a szociális rendszeren."

 

Kérlexépen ez jobboldali, nacionalita-kapitalista hozzáállás. Ugyanez a véleménye, illetve ugyanezt tenné dicső jobboldalunk a cigányokkal - má' ha lenne lehetőség a toloncolásukra.

(Annyi a különbség a dologban, hogy svédéknél a magyar a "cigány".)

Lehet nacionalistát-rasszistát játszani, meg játszatni a politikusokkal, és ez lesz a végeredmény.

 

Mi köze ehhez a baloldalnak?

Előzmény: Hargitay Gáspár (-)
mivvann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 33

a svédekről szóló topikban, a svédekről szóló hozzaszolasomra berakod a HOLLANDOKAT érvnek?

Előzmény: Ollie a Réhm (32)
Ollie a Réhm Creative Commons License 2015.10.06 0 0 32

A svédek csak azt tették

Csak remélni lehet , hogy a svédek számolatlanul , és ellenőrizetlenül befogadják ezeket a szegény gyermekkel a karjukon menekülőket , minél nagyobb számban. majd idővel remélhetően szépen megköszönik nekik az ellátást .

A lassú internet, a menza és az unalom miatt panaszkodnak a hollandiai Ter Apel táborban a migránsok. Egyikük pénzt is akar, cigire kell neki.

http://mandiner.hu/cikk/20150928_gyorsabb_netre_es_penzre_vagynak_migransok_hollandiaban

Előzmény: mivvann (26)
nemezis 2 Creative Commons License 2015.10.06 0 0 31

A jó svédek?

 

http://www.mindennapi.hu/cikk/kultura/hogyan-sterilizaltak-a-demokratikus-orszagokban-/2011-08-17/6259

 

 

 

Az ötvenes években a jóléti társadalom felépítésének érdekében a svéd törvényhozók nem féltek bevetni az eugenikai törvényeket sem, így sterilizálták mindazokat, akiknek utódai túl nagy gazdasági nyomást jelentett a társadalomra. Így például az árvaházban felnőtt kislányokat 15 éves korukban csak akkor engedték el a gyermekotthonokból, ha vállalták a meddővé tételt. Vizsgálatokat folytattak azoknál a családoknál is, ahol szellemi fogyatékos gyermek akadt, és a biztonság kedvéért mindenkit felszólítottak az önkéntes operációra.

Az 1975-ig (!) fennmaradó törvényt a hatvanas évek lázadó fiataljaira is alkalmazták, például motoros-, hippi vagy rocker bandák felszámolása esetén. A sterilizálás elvben minden alkalommal önkéntes volt, a gyakorlatban azonban a fiatalok inkább választották az ivartalanítást, minthogy sok évre börtönbe kerüljenek. A svéd állam csak 1999-ben ismerte el bűneit, ekkor 62 ezer embernek fizettek kártérítést, az „elveszett jövő” fejében.

mivvann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 30

Migránsokkal nyíltan ezt csinálja, a magyar lakosság szegény rétegével meg sunyiban.

 

Nem hiába építi le az oktatást és a cirkuszt  izé stadionokat meg fel.

Előzmény: Törölt nick (29)
Törölt nick Creative Commons License 2015.10.06 0 0 29

Agybogár eme véleménye kikerül a fészre mint olyan megjegyzés, mellyel Orbán miniszterelnök úr egyetért.

Előzmény: mivvann (25)
mivvann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 28

mondja a friss nick aki mind az 6 topikban ahol hozzászólt offolt sorozatban...

Előzmény: Rinegann (27)
Rinegann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 27

offolsz te bakker mindenhol.

Előzmény: mivvann (7)
mivvann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 26

A svédek csak azt tették amit ORBÁN tanácsadója javasolt!

vagyis, nem, mert nem hagytak az út szélen, hazájába juttatták vissza.

Előzmény: Hargitay Gáspár (-)
mivvann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 25

A "baloldal" a Tajgetoszról hajigálná le a dolgozni vágyó sérült embereket, hogy legyen hely az életerős, dolgozni mégis rest migrácsoknak.

 

megint a saját mocskotokat kened másra?

Előzmény: Hargitay Gáspár (22)
toloba Creative Commons License 2015.10.06 0 0 24

 

...amúgy szép nagy piros pont a CBA-nak...

toloba Creative Commons License 2015.10.06 0 0 23

Egyelőre úgy tűnik inkább az Orbán-kormány teszi...lásd a féllábút pl, akinek félévente kell ellenőrzésre mennie, hogy nem nőtt-e ki a lába...

Előzmény: Hargitay Gáspár (22)
Hargitay Gáspár Creative Commons License 2015.10.06 0 0 22

A "baloldal" a Tajgetoszról hajigálná le a dolgozni vágyó sérült embereket, hogy legyen hely az életerős, dolgozni mégis rest migrácsoknak.

Előzmény: Ugrik.Borbála (21)
Ugrik.Borbála Creative Commons License 2015.10.06 0 0 21

Tán szólni kellene Masha Gessennek, hogy ez is másság, nem csak a buziság. Hátha a legközelebbi beszédében nekiesik Svédországnak.

Előzmény: Hargitay Gáspár (20)
Hargitay Gáspár Creative Commons License 2015.10.06 0 0 20

A balliberális hikálok már nagyítóval elemzik Fruzsina egész életét, hogy hol találnak kivetnivalót. Az an-núszrás faszival bezzeg semmi gondjuk nem volt, hiszen ő menekült (a rendőr elől).

Előzmény: bessera (19)
bessera Creative Commons License 2015.10.06 0 0 19

Abszolút ez látszik!

 

AGyrém, nem? :(((((

 

Esetleg még egy burkát is magára ránthatott volna, csak a hitelesség kedvéért.... :)

 

 

 

Előzmény: Hargitay Gáspár (18)
Hargitay Gáspár Creative Commons License 2015.10.06 0 0 18

Talán az a baj Fruzsinával, hogy bejelentkezett Svédországba, és szakmát is tanul ahelyett, hogy a papírjait eldobálva segílyért és finom ebédért hőzöngene?

Hargitay Gáspár Creative Commons License 2015.10.06 0 0 17

Vagyis jelenleg segítséget kap ahhoz, hogy szakmát szerezhessen, amivel a jövőben önálló életet tud majd élni.

 

Már ha hagyja a toleráns Svédország.

 

Előzmény: arnyekxxx (16)
arnyekxxx Creative Commons License 2015.10.06 0 0 16

ezt ugye a vs.hu szerzőjén kéred számon:

 

http://vs.hu/magazin/osszes/szijjartonak-nem-ment-a-cba-oldja-meg-wilhelm-fruzsi-ugyet-1005

 

Fruzsina enyhe értelmi sérült, 60-65-ös az IQ-ja, ami azt jelenti, hogy körülbelül arra képes, amire egy 8 éves gyerek. Segítséggel tehát önálló életet élhet. A 21 éves lány még Magyarországon kijárta a nyolc általánost, és Svédországban is harmadik éve iskolába jár, ahol szakmát is szerezhet.

Előzmény: Vajk (11)
Hargitay Gáspár Creative Commons License 2015.10.06 0 0 15

Az ember társas lény.

 

Fruzsina legfeljebb a nagynénje segítségére szorul rá, és ő támogatja is, amiben szükséges.

 

Svédország szerint viszont parazita, ezért kitoloncolta.

 

Csodálkoztam volna, ha nem jön a geszthijárás, vagy ha van egyáltalán egyetlen balliberális akár itt, aki emberi módon áll a történethez.

 

Előzmény: Vajk (11)
Hargitay Gáspár Creative Commons License 2015.10.06 0 0 14

Munkahelyi terror :D

Előzmény: mivvann (7)
Ugrik.Borbála Creative Commons License 2015.10.06 0 0 13

A segítés nem zárja ki az önállóságot.

Előzmény: Vajk (11)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.10.06 0 0 12

Ez se Lévai Anikó, se a helsinki bizottság, se a vörös kereszt, se a migration feladata, hanem a CBAé!!!! Meg is oldották:))))

Előzmény: Gilice a gólya (10)
Vajk Creative Commons License 2015.10.06 0 0 11

Némi segítséggel önálló életet élni???

 

Vajon az önálló vagy a segítség szó értelmét nem ismered?

Előzmény: Hargitay Gáspár (-)
Gilice a gólya Creative Commons License 2015.10.06 0 0 10

Lévai Anikó és szervezete hol volt a segítséggel? 

 

vagy csak egészséges erdélyi es migráns gyerekekkel törődik?

 

 

Ismét menekült gyerekeket látogatott meg Lévai Anikó

  • MTI
  • 2015-08-25 18:29

Felkereste a bicskei befogadó állomást kedden Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként - közölte a szeretetszolgálat.

A segélyszervezet szakemberei heti rendszerességgel tartanak gyermekfoglalkozásokat befogadóállomásokon.

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatni kívánja a Magyarországon tartózkodó migráns gyermekek segítését, ezért adománygyűjtést indított, amelyhez a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet csatlakozni online adományozással - olvasható a szeretetszolgálat közleményében.

A segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Lévai Anikó július elsején a nagyfai ideiglenes befogadó központba látogatott, ahol a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából segített migráns gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet.

 

Előzmény: Hargitay Gáspár (-)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.10.06 0 0 9

Állam nem avatkozhat be, nem tudtad?????? CBA a hazai üzletlánc és mindig van libatöpörtyűjük:))))

Előzmény: mivvann (8)
mivvann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 8

Mert a magyar kormány aminek szinten nem kellett Fruzsina az mit csinált?

 

Ja, hogy ezt...

 

A CBA vezetője a Heti Válaszban coming outolt

Baldauf László bevallotta, hogy lényegében ő járta ki a vasárnapi zárva tartást. A 300 milliós Porschét eladta, a szegénységet felszámolná. Tovább »

forrás: Index.hu

 

Előzmény: Hargitay Gáspár (2)
mivvann Creative Commons License 2015.10.06 0 0 7

 

Rabszolgatartás a CBA-ban

 

Kb. fél éve dolgozom egy XIII. kerületi CBA-üzletben. Anno a pénz miatt váltottam, itt többet ígértek. A történet szépen indult, nem volt semmi gond, munkába álltam. A bejelentésem megtörtént (ügyfélkapu rendszerben ellenőriztem), viszont a szerződéskötés tolódott, mindig volt valami kifogás, hogy miért nincs (a könyvelőnél van, a másik műszakvezetőnél van, a tulajdonosnál van ...stb). Egy hónapig "könyörögtem" a szerződésért, mire kibökték, hogy náluk olyan nincs. Mivel kaptam a fizetésem (KP-ban persze), nem volt okom panaszra a fenti kis malőrön kívül.

Két műszakban dolgozunk (6-14, 14-22), műszakonként négyen (egy műszakvezető, egy pénztáros, egy csemegepultos, egy feltöltő). A kezdeti időkben öt nap munka (végig délelőtt, vagy csak délután), egy pihenőnap volt a beosztás. Aztán elment két ember, ami miatt felborult a munkarend, nem volt ritka a rövid váltás (este 10-kor hazamentem, másnap reggel 6-ra vissza). Volt olyan hónap, hogy 20 (!) napot dolgoztam egyhuzamban pihenőnap nélkül.

Történt, hogy az egyik csemegepultos lány elvágta az ujját a szeletelőgéppel. Mivel a Honvéd kórház taz percre van, egy ember bekísérte, de a műszakvezető azt mondta nekik, hogy az egyenpólót vegyék le, és ne említsék az üzletet.  Ez meg is történt, a lányt ellátták, viszont nem tudott dolgozni (elvégre az ujja végéből levágott egy szeletet a gép), táppénzre ment (legalábbis azt hitte, mivel a főnök azt mondta neki, hogy majd elintézik). Amikor eljött a fizetésnap, csak a ledolgozott napjai után kapott pénzt, az otthon töltött időre semmit. Ekkor feljelentette az üzletet a munkaügynél, ki is jöttek kivizsgálni a körülményeket (megnézték a gépet és elmentek). A lány már nem dolgozik nálunk, nem tudom, mi lett a történet vége.

Túlórapénz nincs, pótlékok nincsenek, szabadság nuku. Persze, a folyamatos megalázás megy a műszakvezetők és a tulajdonos részéről is (mint kiderült, sajnos nem "igazi" CBA-ban dolgozom, csak franchise üzletben).

 

Most volt a negyedéves leltár (aminek már az elején bejelentették, hogy a hiányt a mi bérünkből vonják le). Úgy beszéltük meg, hogy az egyik nap az egyik műszak leltároz reggel 8-tól 4-ig, másnap pedig a másik, és kész (ezen kivül még most vezették be a vonalkódokat, azt is fel kellett rakni a polcokra). Be is mentünk, csináltuk este 6-ig. Ekkor bejelentette a főnök, hogy nem haladunk elég gyorsan, másnap is be kell jönni a másik műszaknak segíteni, viszont akkor már reggel 6-ra. Bementünk, egészen este 10-ig. A leltár nem lett kész, másnap megint vissza reggel 6-ra. Aznap éjfél (!) után mehettünk haza.

Előzmény: Hargitay Gáspár (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!