Mutameg! Filmes fotógaléria
Én azt gondolom - naívan -, hogy valamiért a fotózás, fényképezés része a fotó is. Amin vannak mindenféle dolgok, mint például emberek, utcák, tájak, érdekes témák, és nem csak mérhető szürkeárnyalatok. Én nem tudom, hogy ez az én fejemben, hogyan kapcsolódik össze, de valamilyen módon látok kapcsolatot a fotózás és a fotó között. Azonban azt vettem észre, hogy itt, a filmes analóg fórum topikjaiban alig vannak, vagy szinte egyáltalán nincsenek már képek, ellenben a verbális fotózás mesterfokozatú művelése megy jelentős energiabefektetéssel. Ezért gondoltam, hogy létrehozok egy képeket mutogató, azokról beszélő topikot, ahol remélhetőleg a képek lesznek túlsúlyban. Nem az a cél, hogy egy kép után végtelen szájtépés induljon, hogy alexpós, felexpós, és én így csináltam volna, meg innen vagy onnan csippentettem volna, és én máshonnan fotóztam volna és én inkább szőke lányt fotóztam volna, mert én errefelé nem találkoztam még olyanokkal, akik joggal taníthatnának bárkit a fotózás "művészetére". Én ezt valamifajta fekete-fehér (vagy színes), filmes fotókiállításnak szánnám, és őszintén remélem, hogy lesz is benne kép. Persze lehet a képekről beszélni, de mindenkinek a józan ítélőképességére bízom, hogy a bőre eresztett kommentáradatot ki, mikor fogja megszakítani egy újabb képpel. Nyilván valami leírás jól jön az adott képekhez.
Lehet kezdeni.
Gondoltam egyet és a Luma II-es digitális hátfal elé csináltam egy lyukkamerát. Reméltem, hogy működik majd a Fuji nélkül is, és így is lett.
Játék volt csupán, de megnézem majd azt is, hogy szabadban, napfényben mire képes. Zseblámpával megvilágítva 2 mp-es expóval készült 50-es iso mellett.
Azért használtam ID11-et, mert abból van otthon egy nagyobb adag. Igaz, van Microphen, Agfa Atomal, meg még Neofin kékben, pirosban, illetve pár olyan doboz, aminek a nevére már nem is emlékszem. Kaptam őket, így jelenleg ezek a legjobb ár érték arányú cuccok. :)
Abban viszont nem foglalnek allast, hogy hasznald-e meg.
Az emlekeim szerint 1L-es kiszerelesu a legkisebb ID-11, tehat eleve nagyobb a koncentracioja a vegyszerednek. Ki kellene szamolni a sikfilm feluletet, ugy megkapod mennyi hivhato benne, ha esetleg valahol nem publikalta az Ilford, vagy a Kodak. Az Id-11 megegyezik a Kodak D-76-al. Ha kiszamolod a kisfilm, vagy a roll feluletet, akkor tudod aranyositani. A perforacio nem szamit.
Ha van meg ilyen vegyszered, akkor erdemesebb az elejetol higitva hasznalni, 1:1, vagy az 1:2 aranyban, es hasznalat utan egybol kionteni. A husz fok az legyen husz fok, az idot meg merd oraval, az a tuti, igy akkor biztosan tudod mihez kell nyulni, ha valamiert nem jo a hivas.
Legközelebb így lesz. Viszem is magammal hétvégére a kamerát, hogy legyen mit előhívnom.
Viszont akkor kérdeznék is egyet. 600 ml oldatot pancsoltam össze tegnap, ami most üvegben, széndioxiddal feltöltve lapul a lekvárok között.
6 db 5x7-es filmet lögyböltem át rajta, ebből kettő porrá égett, koromfekete volt, egy teljesen átlátszó lett a hívás végén, 3 db viszont olyasmi, mint amit ide is linkeltem.
Érdemes még tartogatnom a hívót, vagy ez már kidolgozta magát?
Igen, erdemes az izekkel is kiserletezni, a pirogallolban forgatott husveti feketerigo, ID-11-es zoldborsoval nagyon be tudja vesni magat az inyencek szervezetebe.
Az, hogy megbarnult oldas kozben, csak azt mutatja jo volt az oldasi sorrend. A metoltol lesz olyan, amit aztan a Na-Sulfit kitisztit, az ugy normalis. Erdemes turelmesen visszahuteni, es 20 fokon hasznalni. Ezek a legmentesen lezart kristalyos vegyszerek nem mennek olyan hamar tonkre, nem kell toluk felni. Gondolom valami szabalyozas miatt ra kell irni a gyartonak valami idopontot, meddig jo, de ennek nincs jelentosege. Viszont erdemes atszurni oldas utan, addigra talan jol vissza is hul.
Nem hűlt ki eléggé, mert meleg vízben oldást írt a kódex. :) Én meg türelmetlen voltam.
Emellett nem bíztam az előző évezredből származó bizonytalan előéletű hívóban, azt gondoltam, a pár fok plusz majd javít rajta, ha nagyon nem akar működni.
De akart. Igaz, az elsőre ronda barna, majd szépen tisztuló lé nem volt túl bizalomgerjesztő.
Igazából rettentően tetszik, hogy ennyire pancser stílussal is egész tűrhető eredményt lehet elérni. Ez motivál, hogy legközelebb mindenre figyeljek oda tisztességesen. Meg ne másfél évig tároljam a negatívot a kazettában...
Bár nem a legjobb felbontásban szkenneltem, de a 100 %-os nézetben olyan részletek vannak a képen, ami nekem egyelőre elképesztő. Ha jól emlékszem a 90-es Rodenstock-kal csináltam.
Nem tudok jól szkennelni, ez lehet az oka. Mondjuk hívni sem, és tudós okítóm mostanság épp külföldiában exponálja magát. Így itthon elszabadulhatott a kontár.
Dehogy vágtam fel, teljesen még nem ment el az eszem. :)
Epsonom van, abba legfeljebb egy 6x12-es csík fér bele, a saját buta rollfimes maszkjában. Sajnos maszk nélkül, csak az üvegre helyezve nem tudom beszkennelni, mert a nyavalyás gép, ha nincs benne a műanyag izéje, akkor hibát kiált és nem olvas. Így át kell verni. Rátettem az üvegre a negatívot, arra pedig a maszkot, és így 4 darabban olvastattam be. Persze a végén csálén sorakoztak PS-ben a csíkok, azért ilyen klozet a kép.
Mondjuk jó lenne, ha a maszk nélkül is tudnék vele szkennelni. Csak valami ravasz lyuggatás van a betétek végén, amit leolvas a szkenner. Nem szeretem, amikor valami ennyire okoskodik.
Muszáj belekiabálnom a fórumba: ez itt az első, teljesen egyedül összehozott 5x7-es hívásom. Ezeréves, még német márkás árcímkés ID11-ben hívtam, a lassan másfél éve a kazettában szomorkodó Foma 100-as filmet. Szemre 26 fokos löttyben, fejben számolva a 6 percet a panel fürdőszobájában. A végeredményt aztán a maximum rollfilmet olvasó szkennerben csíkonként húztam be, majd PS-pal összeizéltem. Azon kívül semmit nem csináltam vele, még meg sem vágtam. Persze majd megjavítom ahol kell, csak azért tettem így ide, mert így pottyant ki a gépből. (Jó, át kellett méreteznem, mert nem fért úgy fel.)
Nekem tetszik, de az én gyermekem, ha négy feje lenne, úgyis kedvelném.