Hagyományos vezetékest már alig használnak az emberek, kihalófélben van, pedig az az egyedüli ami megy áramszünetben is. Nem, a mobiltelefon NEM megy áramszünetben ha a torony sem kap áramot...
Vagyis akkor a vezetékvég felőli barna, és a szakáll felőli fehér lenne a megoldás?
És akkor a másik kettő meg használatlan? Ezt nem tudtam. -- ((Én meg azt hittem, hogy a vonalbemenetnél az egyik két érpár a bejövő jel érpárja, míg a másik két érpár pedig a kimenő jel érpárja; de akkor tévedtem és nem így van, mert csak egy érpárt azaz két eret használ a vonalbemenet, akár a német szbv., akár a magyar szbv. .))
Csak azt nem tudom, hogy melyik német szín melyik magyar színnek felel meg, pl. Fek.=Ba.; Pir.=Sá.; Zö.=Zö.; Sá.=Feh.;, vagy valami más lesz a helyes egymásnak való vezetékérszín megfeleltetése.
((Megjegyzés: ezzel ellentétben a fülhallgató/mikrofon kézibeszélő kábelje viszont a magyar szabványnak felel meg a német telefonon is, mivel ott ugyanolyan dugaszt használnak, mint a magyar szabvány szerinti készülékeken; tehát csak a vonalbemenet dugasza és kábelje tér el.))
Nem kell ennyire túlbonyolítani. 2 szál van használatban. A magyarnak megfelelő dugaszban a két közlépső szál, ez általában a zöld és a piros. Mindegy melyik szín melyik oldalra kerül, a lényeg hogy a két középső érpár helyéáre kerüljön a dugaszban. A német duigaszt nem tudom milyern sorrendben van kábelezve. De véleményem szerint ott is csak kettőt használnak a több érből. A többi vezeték esetleg alközponti szolgáltatáshoz kellhetett, vagy két vonal kezelését tette lehetővé. Lehet próbálkozni a kábelekkel, nem fog semmi tönkremenni.
Lenne egy technikai kérdésem a vezetékes telefon bekötése témájában.
A 4 eres vonali vezeték és a végén lévő csatlakozódugasz bekötése a kérdés tárgya. Ezekből egyrészt van a magyar szabványú, és van a német szabványú.
________________________________
* 1./ Amelyik a magyar szabvány szerinti, nos azt nagyon jól ismerem, kötöttem is már be ilyet: ezen ha a késes érintkezős dugaszon a szakáll felfelé áll, akkor a négy ér színsorrendje a vezeték felől a dugasz vége felé nézve, és balról jobbra haladva:
Fekete; Piros; Zöld; Sárga;
* 2./ Viszont amelyik a német szabvány szerinti, nos azt már nem annyira ismerem jól mint a magyart, és ilyet még nem is kötöttem egyszer sem, viszont egyen kimértem multiméterrel azt hogy a 4 vezetőér közül melyik színű ér melyik érintkezőre van bekötve: ez egy 30 mm hosszú fekete dugasz, é ezen a vezeték felől a hosszúkás keskeny dugasz vége felé -- ha bal oldalára van fektetve, akkor ha a vezeték van balról és a dugasz szakállas vége pedig jobbról, akkor balról jobbra haladva először egy magában külön álló érintkező van, utána egy foghíj jön, és a foghíj után jön a többi három érintkező egymás mellett, és utána a dugasznak a legvégén már csak a rögzítőszakáll van, és ezzel vége is van a dugasznak.Ebben a helyzetben ha a szakáll a jobb oldalon áll, és balra pedig a belépő 4 eres telefonvonali vezeték van, akkor a négy ér színsorrendje a vezeték felől a dugasz vége felé nézve, és balról jobbra -- tehát a vezeték belépési pontja felé a dugasz rögzítő-szakállas vége felé haladva a következő:
Barna; FOGHÍJ; Sárga; Zöld; Fehér;
________________________________
KÉRDÉS: Ha a német vezetékről levágom a magyarhoz nem csatlakoztatható német dugaszt, akkor ezen a barna, sárga, zöld, fehér színek közül egyenként melyik melyik színnek felel meg a magyar színek között található fekete, piros, zöld, sárga színeknek?
Vagyis a német vezeték bekötése esetén melyik német színt melyik magyar szín helyére köthetem be a magyar dugaszba a belekrimpeléskor*? (*Belekrimpelés = belepréselés; krimpelő-fogóval = préselő-fogóval.)
[?] Be tudnátok -- a szakemberek közül bárki aki jól(!) ért hozzá -- erről tenni egy gyakorlati bekötési vázlatrajzot?
Ha az oszlopnál vagy más csatklakozóponton az ő vezetékére kötik a ti kábeleteket, akkor igen. Viszont egyrészt így ha a szomszédot hgívják akkor nálatok is csörög, illetve ha éppen "lopnátok a vonalát" és közben ő is felvenné a telefont, mindent hallana és ez idő alatt nem tudna telefonálni. De amúgy meg csak feltűnni az embereknek, ha egy civil a telefonoszlopra mászik, ezen kívül nem biztos, hogy tudná melyik kábelt hová kell kötni. Más csatlakozópontnál úgyszintén. Csatlakozók számozva vannak, nem telefonszám, utca házszám megjegyzés van mellettük, hogy az adott vezeték kié.
olyan kérdésem lenne aki ért hozzá ,hogy vezetékes telefonja van a szomszédnak ami a kinti villany oszlopról jön és megvádolt minket ,hogy mi mi átkötöttünk v mit és azért magas a telefonszáma mert mi az ő vonalját használjuk (természetesen nem így van).Azt mondta a szerelő mondta neki ,hogy lehet a szomszéd lopja . Kérdésem az ,hogy ez megvalósítható fizikailag egyátalán ?
Tud valaki ezekről a kötődobozokról valamit mesélni? azt tudom hogy analóg vezetékes telefonhoz tartozott, melyiket hol használták? mi különbség a két doboz között? hány kötés fér el bennük? egyéb említésre méltó tulajdonságok.... köszönöm
Nem tudom, érdekel-e még, de szerintem ez egy kis négy mellékes irodai alközpont lehet. A feliratok szerint egy fővonalat, négy mellékállomást, kaputelefont és telefonos riasztót lehet hozzá csatlakoztatni.
Annyit hozzátennék, hogy amit most "analóg" vonalnak nevezünk, azok is digitális központokon keresztül kapcsolódnak, s mint ilyennek jelentős a nyugalmi áramfelvétele, klimatizálni is kell a helyiséget, plusz az akkumulátorokat, töltőket és a tartalék áramfejlesztőket is karbantartani, üzemeltetni kell. Könnyen belátható, hogy a Telekomnak nem érdeke egy nagy ráfordítással járó szolgáltatást fenntartani, ha mellette rendelkezésre áll az IP alapú hangátvitel, gyakorlatilag plusz ráfordítás nélkül. Egyébként már így is csúszásban vannak a kivezetéssel, anno 2012-re tervezték a megszüntetését.
hat ha nem lesz analog telefon szolgaltatas, akkor a telefonkozpont nem nagyon marad. sot egyaltalan nem marad. lesz egy kis szekreny ami a dslam, meg megmaradnak a rendezok oszt csokolom.
Telekom ügyfélszolgálata nekem is megmondta, 2015 végéig ahol csak lehet digitálisra cserélik az analóg vonalakat.
Új analóg vonalat már nálunk sem lehet rendelni most ehónaptól, akinek meg még megvan mindenféle kedvezmény meg fog szűnni hogy rákényszerítsék a váltásra.
Mert a dupla meg tripla kedvezmény majd csak a VOIPra jár majd.
Amúgy ez valami eus követelmény szerintem. Ugyanis az analóg vonalak lophatóak és lehallgathatóak.
Bárhol odamész az utcai telefonelosztóhoz, az analógra rá tudsz kötni és telefonálni más számlájára.
Szóval az analóg csak ezmiatt fog megszűnni szerintem. Amúgy a digitális csak visszalépés. Hangminőség ugyanaz, de áramszünetben nem fog működni, illetve a hibatűrése is kissebb lesz.
De attól hogy az analógról digitálisra váltunk a vezetékes telefonnál, attól még a központ épülete marad, a vezetékek a falban, oszlopokon maradnak ugyanazok amik voltak.
Szóval nagyon leszerelés nemlesz. Telefonközpont, vezeték, minden marad a régi. Csak kapsz a hagyományos akár tárcsás telefonod elé egy ADSL modemszerűséget és azon keresztül VOIP szerűen megy majd a vonalad. Aztán ebbe nehezebb belehallgatni, ráállni stb. Nomeg a te áramodat fogyasztja ( akár 15-20W) a modem, míg régen az 1W-ot sem érte el a fogyasztás... és azt se te fizetted, odabaszunk egyet a környezetnek is. Felesleges modemek tömkelege és felesleges áramfogyasztás tömkelege. A szolgáltatás rendelkezésre állása meg csökken.
egy kis adalek. beszelgettem kollegammal, aki Nemetorszagban egy kis hegyi faluban el.
- van isdn-je, de nem helyezik at az uj hazaba, mert mar nem lehet uj elofizetest kotni ra, meg ket ev es erovel elveszik
- nem lehet analog telefon (beszed) elofizetest kotni egyaltalan.
- most a vonalan van neki adsl, ami 1.5/0.2 megabit.
- ha lemondana az isdn-rol, vagy uj elofizetest kerne, akkor a rez erparon adslt adnanak neki, 3/0.5megabitet
- beszed szolgaltatast csak VOIP-ot adnak.
azert ez megdobbento, hogy a deutsche telekomtol egyszeruen mar nem lehet analog telefont venni ott egyaltalan.
ez a jovo. nem az lesz hogy mar a kutya sem hasznalja, es nem tudnak vele mit kezdeni, hanem leszerelik a telefonkozpontot, es hasznalod nem hasznalod nem lesz es kesz.
A vezetékes telefon csak akkor fogyaszt ha felemelik a kagylót. A vonalon ha nincs felemelve a kézibeszélő, nem folyhat áram.
Hiába a sok modern vezetékes telefon órával, világítással stb, ezek külön tápról vagy elemről mennek. A cordless vezetékesek is tápról (konnektor) mennek.
Sőt olyan vezetékes telefon nincs és nem is engedélyeznek ami letett állapotban a vonali áramot fogyasztja.
A telefonfülkék pl azok a vonali áramról mennek, de azok is csak akkor ha fel van emelve a kagyló.
Tehát a vezetékes telefonközpont fogyasztása minimális és eltörpül egy mobil bázisállomásétól.
Itt pl a faluban van 3000 Fő lakosság, ezer ingatlan, és sokat mondok ha azt mondom hogy van 150 db bekötött vezetékes telefon. De tegyük fel, legyen minden házban vezetékes telefon.
4 mA szivárgó áramig általában nincs gond, de ez felett beemelésnek érzékeli a központ és máris használhatatlanná válik a vonal.
4 mA nagyon maximum 0,2W teljesítménynek felel meg. De ez ugye az elméleti maximum amit nem nagyon tudsz kihasználni.
De tegyük fel hogy mind az 1000 lakosnak mind van vezetékes vonala és mind egy RJ45-ös dugóval betonkeverőt üzemeltet a telefonvonalról.... ez így 200W.
Tehát ha mindenki lopná a telefonvonalból az áramot akkor is 200W-os fogyasztás amit két autóakksival áthidal a rendszer.
Míg a mobiltelefon bázisállomásunk folyamatosan tartja a kapcsolatot egy másik bázissal amiről a fő összeköttetést kapja ami ugye nem kicsi teljesítményigény nomeg a telefonok felé is sugároznia kell... Szóval tetemes fogyasztás az.
A vezetékes telefon a leg energiatakarékosabb.
Egy központra nem megy rá 10 ezer vonal, nagyvárosokban sok központ van, egy kis faluban meg csak egy.
a vezetékes központ táplálja az összes előfizetői hurkot. ez egyáltalán nem kicsi teljesítményigény. egyszerűen egy telefonközpontban van hely meg igény a baromi sok és nagy akkura, meg esetleg a dízelre, egy mobil toronyban meg nincs. egy kisváros tornyának a fogyasztása tuti kisebb mint a telefonközpontjának.
Miért hülyeség? A mobiltoronyban ott van egy rakat rádióadó-vevő, ilyen-olyan kapcsoló-illesztőáramkör, klíma, ez mind villanyzabáló. A drótos központban meg már régen nem motoros rotary gépek vannak, hanem elektronika, aminek a fogyasztása kicsi.
Diesel generátor a fő központokban elvileg a mai napig van. Nekünk a kis faluban csak a telefonközpont elején van kiépítve külső betáplálási pont generátornak, tehát ha lemerülnek a bent tárolt akksik akkor kocsival ha visznek oda generátort csak be kell dugni.
A hagyományos vezetékesek működnek áramszünetben. Az ilyen hordozható cordless készülékek már nem.
A telefonvezetékek sokkal védettebbek a viharok ellen mint az áramvezetékek. A telefonvezeték szigetelt tehát nem lesz zárlatos, ha leszakad az oszlopról de nem szakad el akkor még működik tovább. Tehát ha kidől egy oszlop de nem szakad a vezeték akkor működik.
Sőt sok helyen pl a városokban a föld alatt futnak a telefonvezetékek, de itt vidéken is van olyan utca ahol a közeli magasfeszültségű távvezeték zavaró hatása miatt a föld alá fektették.
Tehát optimális esetben a jól védett ( nekünk a 3000 fős faluban is riasztóval, távfelügyelettel, akkukkal dugigpakolt telefonközpont épülete) és a házad között a föld alatt fut a kábel.
A telefonközpont meg a többi központ között szintén föld alatti kábel megy...
Éppen ezért a vezetékes a legmegbízhatóbb vezetékes kapcsolat, sőt még telefonvonalról üzemelő lámpát, de akár defibrillátort is lehet kapni:
Nekem is van a vateráról telefonvonalas lámpám. Tökéletesen világít áramszünetben is.
Hogy miért tartsak ezért előfizetést ? Mert ha pl a családból valaki pont áramszünetben lesz rosszul és kell a mentő, de sem a mobil, sem a kábelnetes telefon nem megy akkor nagyon jó hogyha tud az ember mentőt hívni...
Ezért sérelmezem hogy a T-com inkább hagyja hogy üresen kongjon a hálózat ahelyett hogy olcsó, tényleg akár szociális vagy vészhívó telefon céljára bekötne az embereknek.
A telefonközpont, telefonkábel adott. Akkor miért nem adják olcsóbban?
Jó ahol nincs konkurencia megértem. De ahol ott a konkurencia és a kábeltévés net lealázza az ADSL-t és senki nem marad matávos előfizető 3 ezres alapdíjért hanem vált 500 Ft-os telefonra de kábelnetesre ott nem értem miért nem lép a telekom. Ja hogy az nem mén áramszünetben, meg ha az utcában lévő 20 erősítőből egy kontaktos lesz akkor sem az már más dolog.
De sajnos ezt sokan nem is tudják.
Meg azt sem hogy a T-home minden analóg vonalat leakar cserélni digitálisra ami szintén nem megy áramszünetben.... de szünetmentessel megy ezután is, nem úgy mint a kábeltelefon.