Gyógyhatás valótlan állítása miatt bírságolt a GVH
Vélhetően lesznek akik jogtalannak fogják tartani, és vagyunk jópáran akik egyetértünk a bírságolással.
vitassuk meg! Beszélhetünk azokról is, akik terjesztik a csodagombát, de most kimaradnak a bírságból....
A méregetők egyikét Bencze Ágnesnek hívják. Hajdan titkárnőként dolgozott egy ügyvédi irodában, volt utazásszervező és a Vörös Október TSZ-nél személyzetis, aztán egy elhúzódó izomgyulladás kapcsán talált rá a természetgyógyászatra. Betegből hamar gyógyító lett, innen pedig csak egy ugrás volt neki a radiesztézia, a feng shui és a tibeti hangtál-terápia.
Talán jogilag nem állja meg a helyét, de én az ilyen áltudományos parasztvakításoknak helyet adó kultúrházakat, éttermeket, hoteleket, stb. simán bűnrészesként kezelnék......
Főleg, ha a propagált cuccot már GVH-ilag is elmeszeltek.
EGyszerűen felháborító, hogy következmény nélkül lehet egészségügyi felmérésnek álcázni termékbemutatókat...! Nyilván azért csinálják így, mert a termékbemutatókhoz már előzetes jegyzői engedélyt kell kérni. Eü. felméréshez meg nem. (ami persze messze nem az, hiszen orvos nem is vesz részt rajta)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 millió forintra büntette a Vitaminkosár Gyógyszer Forgalmazó és Szolgáltató Kft.-t, mert a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Protexin Florea IBS elnevezésű speciális, gyógyászati célra szánt tápszer népszerűsítése során.......
Kiszolgáltatottabb fogyasztókat céloztakA versenyhivatal megítélése szerint a vállalkozás célja a reklámokkal elsősorban azon fogyasztók figyelmének felkeltése volt, akik kifejezetten egy betegség megelőzése vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása, egészségügyi állapotuk javítása miatt keresték a különböző terápiás lehetőségeket, módszereket. A GVH kiemeli: az olyan fogyasztó, akinek valamilyen működési zavar, rendellenesség áll fenn a szervezetében, sérülékenyebb, egészségi állapotánál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben van a vállalkozások tájékoztatásaival, reklámjaival szemben.
Hagyd rá, A múltkor azt is megmagyarázta, hogy az egyik C-vitamin amit gyógyszerként árulnak az hatékony, de a másik amit csak tápkiegként az nem. Komoly problémák vannak egyeseknél.
Ne röhögtesd már ki magadat! :-DDDDDDD Olvasgass már egy kicsit a gyógyszerfejlesztésekről!
A több évig tartó kísérleteket, molekula-szintű fejlesztéstől a klinikai kísérletekig szerinted miből finanszírozzák...??? Nem maga a tabletta előállítása kerül annyiba, amennyiért megkappod. Hanem a mögötte lévő igen költségigényes, hosszú ideig tartó fejlesztés.
A gyógyszergyárakat is felelősségre vonják, ha nem gyógyul meg a terméküktől a beteg?
Hol látsz te olyat, hogy garantált gyógyulást követelnek a himihumi csodaszerektől...???
A gyógyszereknél sincs 100%-os hatás! Viszont van mögötte hosszú évekig tartó in vitro és in vivo kísérletek, minden dokumentáltan... Amik bizonyítják, hogy adott betegségek elég magas %-ában BIZONYÍTOTTAN hatásosak.
Az MLM-es csodaszerek mögé meg kitalálnak néhány "elégedett" vásárlói tapasztalatot, oszt készen van, nyomják a bullshit marketinget, ami a csövön kifér. Nulla befektetés, nagy haszon.
Mindazonáltal sajnos exponenciálisan szaporodnak az ilyen-olyan "csodaszerek", hazug marketinggel, aljas tukmálással, ügynökös terjesztésben (is). Meg kéne erősíteni a GVH-t, sokkal erőteljesebben kéne fellépni ezekkel szemben.
"A GVH megállapította továbbá, hogy a tájékoztatások elsősorban azon fogyasztóknak szóltak, akik kifejezetten betegségek megelőzése vagy gyógyulás, illetve kezelések kiegészítése céljából keresik a különböző terápiás lehetőségeket. Fontos megjegyezni, hogy az egészségre és az emberi szervezetre ható termékek esetén a különféle betegségben szenvedő vagy azt megelőzni szándékozó emberek sérülékeny fogyasztói csoportot alkotnak. Ők a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös jelentősége van a tényszerű, túlzásokat nélkülöző, bizonyított állításokat tartalmazó tájékoztatásnak."
Véleményem szerint a frissen, növényből préselt aloégél a legjobb. A flakonosban már tartósítószer is akadhat. Friss gyümölcs és dobozos gyümölcslé hasonlata.
"Hogy a fenébe ne lenne fontos! Törvénybe ütközik!!!!!
Nem lehet csodahatást, vagy megelőző hatást állítani olyan cuccról, ami semmiféle bevizsgálással, klinikai teszttel nem rendelkezik."
1. Nem kötelező elhinni az állításuk.
2. Kipróbálom, és eldöntöm: használom vagy nem használom.
Egy ügyes alávaló bizniszmanus kitalálja hogy holnaptól a qwetzuiqw gomba mindent gyógyít, és adagja 100e ft-ért kapható. szerinted ezt lehet....??????
Írok jobbat. Édesapámmal bélvizsgálat előtt megvetettek egy hashajtót 5000Ft-ért. Itthon megnéztem. Nátrium-szulfát...ezért kértek 5000-et...na ez a durva, nem a kombucha!!!
Ez a Qwetzuiqw-gomba Amerikából származik, mint a peyote? Jó nevet találtál ki. :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Igen a gyógyszerek sem mindenkire egyformán hatnak. Tehát ez nem újdonság. Ha megnézed a gyógyszerekkel végzett kutatásokat azok sem 100%-os hatékonyságúak. A pubmed-en egyszer láttam egy kutatást aminél a növény nagyobb hatékonyságot ért el, mint a gyógyszer hatóanyag.
Azt már nem tudom, hogy melyik gyógynövény volt. Minden esetre elég érdekes kutatási anyagok vannak fent.
LOL. Miért a sárga flakonban mi van?? Aloe Vera. És azért nincs gyógyhatása, mert ezt beletették egy sárga flakonba. Értem én. Legalábbis a jogszabályok szerint. LOL
De ez van nem mondhatom rá, hogy meggyógyul tőle valaki. Ez van, de nincs is rá szükség, mert az értelmes emberek képesek felfogni azt. hogy az aloe gyógyhatású és ez van a flakonban. Amiről meg írtam korábban az 100%-ban magyar kutatás. Sőt a sárga flakonos géllel végezték.