Keresés

Részletes keresés

Spy der Man Creative Commons License 2022.12.06 0 0 155

Tar Antal & Ul Anna 2022.07.17

fog meg Matolcsy visszaslattyogni  és nagy barát lenni parhonapon belül!

 

 

PROFETA voltál, fel ev se kellett hozza!

 

 

IMF: Majd a klímaváltozás ad munkát.

 

 

Az MNB elnöke szerint „2010 után nem hoztuk meg a jó döntéseket”, 2021 után viszont rossz döntéseket hozott a kormány (Matolcsy 2010–2013 között a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere volt). Az elmaradt intézkedések között említette az energiahatékonysági beruházások elmaradását és azt, hogy a mezőgazdaságot nem sikerült felkészíteni a klímaválságra. A jegybank szerint az energiahatékonysági fordulatra 20 ezer milliárd forintot kellene költeni, ez lenne a kiút legfontosabb eleme.

 

A jegybankelnök arról is beszélt, hogy bajban vagyunk, sok szempontból a saját döntéseink miatt vagyunk bajban. Megbomlott a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája közötti összhang.

Matolcsy azt mondta, „helytelen a kormány válságkezelési stratégiája”, „az ársapkák 3-4 százalékos inflációs többletet okoznak, azonnal ki kell vezetni ezeket”, „Magyarország az egyetlen ország, amely több benzint és gázolajat fogyaszt, mint az energiaválság előtt”.

 

 

 

 

Előzmény: Tar Antal & Ul Anna (154)
Tar Antal & Ul Anna Creative Commons License 2022.07.17 0 0 154

fog meg Matolcsy visszaslattyogni  és nagy barát lenni parhonapon belül!

Toilet Duck Antilimescale Creative Commons License 2014.03.31 0 0 153
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.20 0 0 152

>>Ha a kötvénykibocsátásból befolyó pénzből kifizetik a korábbi adósságot, akkor meg csökkenni fog!<<

 

Senki sem tudja, hogy a kormány mire költi el a felvett pénzt. Azt, hogy nem csak adósságcsökkentésre szokta, láttuk már a manyupnál.

 

A lényeg, hogy Magyarország jobban teljesít és csupa jó hírt hallunk a közszolgálati médiában. Lehet totális vereséget szenvedni úgy is, hogy közben minden pillanatban győzünk. Érdemes megnézni az 1944-es filmhíradókat. Magyarország az orosz sztyeppén kezdte a győzelemsorozatát, és év végén már Budapesten aratta diadalait a bolsevisták fölött.

 

Volt miből kormánypropagandát tanulniuk a maiaknak.

Előzmény: IVPetya (149)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.20 0 0 151

Nekem nem kell bizonyítani.

 

mondjuk ez eddig is nyilvánvaló volt előttem. innét kezdve az állításaid és sejtetéseid nem vitaképesek.

na pá. mentél a többi piros x-es mellé.

Előzmény: járok egyet (150)
járok egyet Creative Commons License 2014.03.19 0 0 150

Nekem nem kell bizonyítani. Azt csak a fidióták hiszik, hogy az IMF kávézgatni és dícsérni jár ide, ahogy VargaMis póker arccal azt bejelentette.

Ugyan csak fidióta álom, hogy akár az állam, akár pedig a KKV adóssága csökkent volna. A GDP-vel való trükkök százait már az Il LQró Bötyár is bevetette. Most sem volt másképpen.    

Előzmény: Törölt nick (142)
IVPetya Creative Commons License 2014.03.19 0 0 149

Ha a kötvénykibocsátásból befolyó pénzből kifizetik a korábbi adósságot, akkor meg csökkenni fog!

Sajnos ez a játék 1982 óta így megy! Ki volt akkor a főnök?

Előzmény: toloba (147)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 148

Már csak látnám!

Nekem van egy olyan halovány érzésem, hogy Putyin csőbe húzta Orbánt. Látta előre, ha valami közbe jön - pl. ukrán helyzet -, akkor Orbán nem tud mit lépni. Legfeljebb hallgat. Ez viszont a honi ellenzéknek támadási felület. Nos, azt kell mondanom, hogy az árulót az ellenség is kiveti a soraiból. Vagyis Putyinnak nem megbízható egy olyan ember, aki annak idején már az összepakolás után rugdosta a ruszkikat, most meg náluk kuncsorog. Az ukrán helyzetről meg nyilván előbb tudott Putyin mint azt bárki gondolná.

Előzmény: toloba (145)
toloba Creative Commons License 2014.03.19 0 0 147

A kormánynak a választásokra sikerült visszatornásznia az államadósságot arra a szintre, ahol négy évvel ezelőtt volt. A sikeres dollárkötvény-kibocsátás eredményeként a GDP-arányos adósságmutató 84,4 százalékra ugrott.

hirdetés

Egyetlen nap alatt 84,4 százalékra ugrott fel az államadósság – számolta ki az Mfor. Az újabb hazai siker, a keddi 3 milliárd dolláros kötvénykibocsátás árnyoldala ugyanis a bruttó adósság növekedése. A mai hivatalos MNB-árfolyammal számolva összesen 674 milliárd forintnyi hitelt vett fel az ország – vagyis ennyivel növekedett egy nap alatt az adósságállomány. Ezzel pedig oda ugrott a mutató, ahol az induláskor, vagyis még bőven a magánpénztárak államosítása előtt volt.

 

http://nol.hu/gazdasag/matolcsy-vesztett-oriasit-ugrott-az-allamadossag-1450999

Előzmény: Törölt nick (142)
toloba Creative Commons License 2014.03.19 0 0 146

a keddi milliárdos dollárkötvénnyel az államadósság 84,4%-on áll....számítások szerint...

Előzmény: Törölt nick (137)
toloba Creative Commons License 2014.03.19 0 0 145

a pakshitel arrafelé tart....

Előzmény: Törölt nick (141)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 144

Babus! Én a valutaváltóknál tájékozódom. A hivatalosaknál. Ott spec. minden nap vert helyzetben van a forint. Hogy még a hrivnya is jobb ..!

Előzmény: Törölt nick (143)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 143

Ha pl. megnézed a valuta árfolyamokat, a forintot mind megelőzi.

 

 

speciel nincs igazad.

 

http://finance.yahoo.com/q/bc?s=CHFHUF=X&t=2y&l=on&z=l&q=l&c=CHFCZK%3DX%2CCHFEUR%3DX%2CCHFPLN%3DX

 

 

és

http://finance.yahoo.com/q/bc?s=EURHUF=X&t=2y&l=on&z=l&q=l&c=EURCZK%3DX%2CEURCHF%3DX%2CEURPLN%3DX

 

az elmúlt két év adatai szerint.

 

Előzmény: Törölt nick (139)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 142

VargaMIs miért hazudik?

 

 

ezt tudod bizonyítani is, ugye?

Előzmény: járok egyet (138)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 141

Pl., ha valami csoda folytán bukik a pakshitel mutatvány.

Előzmény: Törölt nick (140)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 140

Ez a "jól jön az még valamikor" kategória. Végül is tagország maradtunk az IMF-ben.

Előzmény: járok egyet (138)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 139

Ha pl. megnézed a valuta árfolyamokat, a forintot mind megelőzi.

Előzmény: járok egyet (138)
járok egyet Creative Commons License 2014.03.19 0 0 138

Ezt csak VargaMis állítja. A tartalom annyira igaz, mint a csökkenő államadósság. A gyenge forint is hazaárulásnak minősűlt 2010-ig, ma már áldásos esemény szerinte. 

Ha nem pénzről tárgyaltak, akkor minek is volt itt az eltávolított IMF? Tényleg csak kávézni?

VargaMIs miért hazudik?

Előzmény: Törölt nick (137)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.19 0 0 137

http://www.hirado.hu/2014/03/19/varga-mihaly-tet-nelkul-lehetett-targyalniaz-imf-kuldotteivel/

 

Egy kávé mellett Magyarország eredményeiről és növekedési kilátásairól lehetett beszélgetni a Budapestre érkezett IMF-delegáció tagjaival – mondta a 180 percben a küldöttséget fogadó Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető szerint a felek örömmel ejtettek szót a beruházási és a növekedési adatok alakulásáról, de azért lehetnek majd kritikus megjegyzések is a valutaalap tárgyalóinak jelentésében

 

Magyarországon a fiskális, pénzügyi egyensúly rendben van, amit egyebek mellett a 3 százalék alatti hiány és a csökkenő államadósság jellemez – ez volt a Nemzetközi Valutalap (IMF) március első felében Budapesten tárgyaló küldöttségének alapvető megállapítása – mondta a 180 percben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. 

 

 

 

 

úgyláccik, mégse az új IMF mentőhitelről volt szó.

Előzmény: Törölt nick (131)
járok egyet Creative Commons License 2014.03.19 0 0 136

-"mint írja, a könyve tényregény. Ám számos olyan esemény szerepel a kötetben, melyeken személyesen nem volt jelen, az ott történtekről csupán – gyakran többszörös – áttételeken keresztül szerzett tudomást."-

Még a kevésbbé olvasottak is spekulatív felvetésként kezelnék ezeket a tényeket. Jobb lenne ilyenkor hallgatni.

Előzmény: Toilet Duck Antilimescale (135)
Toilet Duck Antilimescale Creative Commons License 2014.03.19 0 0 135

http://index.hu/gazdasag/2014/03/19/widermann_helga_magyarazkodik/

 

 

...mint írja, a könyve tényregény. Ám számos olyan esemény szerepel a kötetben, melyeken személyesen nem volt jelen, az ott történtekről csupán – gyakran többszörös – áttételeken keresztül szerzett tudomást.

Wiedermann Helga szerint jól látható a könyv szerkezetéből is, hogy a "valósággal nagyobb vagy teljes mértékben megegyező részek" forrásmegjelöléssel és idézőjelben szerepelnek. Minden, ezen túl a kötetben olvasható állítás, illetve következtetés a szerzői szabadság körébe tartozik...

BENTA Creative Commons License 2014.03.19 0 0 134

Bocsi, elrontottam:)

BENTA Creative Commons License 2014.03.19 0 0 133

Az LMP meglépte:

Feljelentés lett Matolcsy kikotyogásából

Az Együtt-PM politikusa büntetőfeljelentést tett bennfentes kereskedelem miatt. Tovább »

forrás: Index.hu

Törölt nick Creative Commons License 2014.03.17 0 0 132

>>Varga titokban az IMF-fel tárgyalt<<

 

Mostantól érdemes tízpercenként felnézni a tőzsdeoldalakra. Ha váratlanul erősödni kezd a forint, akkor azonnal vásároljunk, mert akkor még csak a bennfentesek ügyletelnek. Amikor egy-két óra múlva megtörténik a bejelentés, már mi is gazdagok vagyunk.

Előzmény: Törölt nick (131)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.17 0 0 131

Varga titokban az IMF-fel tárgyalt

A mostani az első látogatás azóta, hogy visszafizettük a 2008-ban felvett 20 milliárd eurós hitelt. Tovább »

forrás: Index.hu

taekoo Creative Commons License 2014.03.16 0 0 130

Ferdítesz mint a zindex.

Járai alatt szolid devizahitelezés folyt.

A szocionisták engedték eszkalálódni a devizahiteleket. Akkor szabadultak el a káros folyamatok.

Előzmény: toloba (126)
taekoo Creative Commons License 2014.03.16 0 0 128

http://penziranytu.mnb.hu/Root/MNB/Jegybanki_alapkamat_alakulasa

 

szocionista kúrmány alatt mindig elszáll a kamat és még van pofájuk vádaskodni...

Előzmény: toloba (126)
Törölt nick Creative Commons License 2014.03.16 0 0 127

Felhívom az ügyészség figyelmét, hogy a megalpozptt gyanú mellé megszületett a beismerő vallomás is!

A Hírtévé beszámolójában Matolcsy a következőképpen köszönti a megjelenteket:

 

"Kedves Barátaim, Tettestársak, Szövetségesek..."

 

http://mno.hu/gazdasag/igy-kell-targyalni-az-imf-fel-1215392

 

Javaslom, hogy az őrizetbe vételénél mellőzzék a bilincset és a vezetőszárat. Ismerem Gyurit gyerekkorából, higgyék el, hogy ártalmatlan, csak ne engedjék semmihez se hozzányúlni.

Előzmény: toloba (103)
toloba Creative Commons License 2014.03.16 0 0 126

 

Az a Járai volt nem emléxel? Azé ugrott meg a devizahitelezés...

Előzmény: taekoo (124)
toloba Creative Commons License 2014.03.16 0 0 125

jájjjájj...valami bizonyíték?

Idegesnek tűnsz.....

Előzmény: taekoo (115)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!